15_bó – בֹּא

bó – בֹּא – gyere be (a fáraóhoz)

(Mózes 2.  könyve – 10. fejezet   1. bekezdéstől 13. fejezet   16. bekezdés végéig)

Mózesnek igencsak nincs kedve újra a fáraóhoz menni… Jehova tehát nem azt mondja, hogy menj – לך – , hanem azt, hogy gyere… vagyis, hogy ő is ott lesz, nem kell félni…

Az előző hetiszakaszban hét csapás éri Egyiptomot, a fáraó mégsem akarja elengedni Mózes népét a rabszolgaságból. A nyolcadik csapás a sáskajárás, a kilencedik a dermesztő sötétség…

A sötétség leginkább a fejekben van. Azokéban, akik nem veszik észre, hogy mindent rombadöntenek az esztelen makacsságukkal. Vannak dolgok, amelyek nagyobbak annál, mintsem kicsinyes emberi akarat megállithatná őket.

Változtatásokra mindig szükség van ahhoz, hogy az élet újabb és újabb kihívásainak meg tudjunk felelni.

Ha a kishitűség, a lustaság, az újtól való félelem fékezi az egészséges változáshoz való készséget, akkor a gondok sokasodnak. Azzal, hogy nem veszünk tudomást róluk, még nem tünnek el – ellenkezőleg: mint a gondatlan gazda kertjében a gyomok, csak nőnek.

Ha egy pohárba csepeg a víz, a folyamatnak határt szab a pohár mérete – egy idő után túlcsordul. Ha az ember nem lép akkor, amikor a változtatásnak elérkezik az ideje, a történések könnyen elsodorhatják. Az elszalasztott lehetőség egyre nehezebb csapásokat jelenthet arra nézve, aki nem képes felismerni az idő szavát.

A fáraó sorozatosan kitért az idő szava elől, és egyre rosszabb helyzetbe hozta saját magát és népét is, mignem eljött az tizedig, a legkegyetlenebb csapás: az elsőszülöttek halála.

Az elsőszülött a siker jelképe.

Amikor két ember közös alkotásaként létrejön az új élet, az első olyan élet, amely a “közösség” kézzelfogható  eredménye, akkor ebben egy új minőség kezdete is benne van, egyfajta igéret a jobb jövőre. Bizonyosság, hogy a közösség életképes. A külön-külön egyén tudatállapotból ekkor jön létre a minőségi váltás, az együtt. Az elsőszülöttek halála éppen ezért a remény, a jövő igéretének vége – katasztrófa.

A fáraó rosszul mérte fel az erőviszonyokat. Az első csapások olyan “mutatványoknak” tetszettek neki, amelyeket a saját emberei is képesek előidézni. Nem értette meg, hogy hol a jogos kérés mélysége. Sok éven át lehetett “szijat hasitani” a héberek hátából, de egyszer elfogyott a türelmük és akadt egy vezetőjük, aki nem habozott kimondani, hogy elég volt! Cselekedett, egész addig, amig el nem érte a célt: megszabaditani népét.

Aránytalan erőfitogtatás volt a gyermekek halála? Meg lehetett volna szabaditani a zsidókat az ellenség kisebb áldozatával? Ki a hibás azért, hogy ártatlan civilek és gyerekek  haltak meg ebben az összecsapásban?

A Tóra nem hagy kétséget: a fáraó ostobasága, saját népe iránti érzéketlensége vezetett el a tizedik csapásig, az egyiptomi elsőszülettek halálához.

A hetiszakasz  akkurátusan foglalkozik a szabadulás megünneplésének módjáról. A zsidók még ott vannak Egyiptomban, de már a megszabadulás néppé-kovácsoló élményének megőrzésével foglalkozik a Mindenható.

A közös élmény szerepét a pszichológusok  rendkívül sokra értékelik egy pár, egy család, vagy egy kisebb-nagyobb közösség kialakulásának folyamatában. Ennek az élménynek a tudatositása nem kevésbé fontos. Az ünneplés tényén túl, az ünnep rendje, amelyet a közösség minden tagja elfogad, lényeges eleme a további közösségformálásnak. Az egyiptomi rabszolgaságból való megszabadulás ünnepi “ceremóniája” a Széder (a Rend) már akkor eldöntött, amikor a zsidók még csak csomagolnak Gósen földjén az eljövendő nagy utazáshoz.

Mintha a magyar alkotmány megfogalmazása előtt, mielőtt az utolsó orosz katona elhagyta volna az országot, a nemzeti kerekasztal eldöntötte volna, hogy akkor ezentúl, a Harmadik Magyar Köztársaságban igy és igy, rendre, apróra, közös megegyezéssel ünnepel az egész ország népe. Mivel ez nem történt meg, mai napig, még az ünneplés módja is megosztja az itt élőket – és ez több, mint szimbólikus jelenség.

Megjegyzés: a képek  2009.április – biharkeresztesi rajzpályázat különdíjazottai

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.