25_cáv – צו

cáv – צו– elrendelés

(Mózes 3. könyve – 7. fejezet   1. bekezdéstől  8. fejezet végéig)

Ha a Tóra egy szimpla szöveg lenne, akkor ezt a hetiszakaszt símán kihagynám. Már az előző részek is, számomra túlságosan részletesen  írják le a Szentélyben végzendő áldozatokat, a papi munkát, amely több, mint háromezer év távlatából cseppet sem vonzó.

De a Tóra nem egyszerű szöveg, hanem olyan mint egy rózsabimbó, amelynek szirmai mélyebb tudást zárnak magukba – megismeréséhez évek szorgos tanulmányain keresztül vezet az út.

Mózes testvére, Áron nemzettsége végzi a Szentély belső munkáit. Ők a kohaniták. A Szentélyen kivüli munkát a másik papi rend, a leviták végzik. A tudás majd apáról fiúra száll, mint ahogy a többi foglalkozás is a tizenkét zsidó törzsben. Emlékszünk talán: Jákob fiainak ivadékaiként vezetjük le a törzseket. Míg az egyiptomi rabszolgaságban a héberek olyan munkát végeztek, amilyent a fáraó rájuk rótt, addig a még sivatagban vándorló nemzedéknél kialakul a munkamegosztás, amely egyfajta társadalmi hierarchia kialakulását is megelőlegzi. Mindez akkor teljesedik ki, amikor a zsidók elfoglalják Kánaánt, a nekik isteni igéretként biztosított földet.

Antopológusok szerint az, hogy a zsidók lemondtak az emberi áldozatról, és helyette “csak” állatokat áldoztak, a maga korában igen nagy előrelépés volt. Emlékszünk, még Ábrahám is hajlandó lett volna a saját fiát, Izsákot feláldozni az ő Istenének, de három és félezer évvel ezelőtt az egyiptomi és a kánaáni népek kultúrájában is meglehetősen gyakori volt az emberi áldozat. Az újítás nemcsak abban állt, hogy az embert felváltotta az állat, hanem az is, hogy milyen állatok lehetnek áldozatok. A kóserság alapjait mint igen korszerű, közegészségügyi intézkedéseket is lehet értelmezni. Hiszen az áldozati állatok egy részért ugyan teljesen elégették, de más része valójában a papság élelmezésére szolgált. Azzal, hogy a papság nem végzett termelő munkát, hanem csak a szentély körüli teendőket látta el, megindult az értelmiség kiválása a tömegből.

A papság nem valami szellemi uralkodó osztály a zsidóságban, hanem a tudás közvetitője. Nem a tudás kizárólagos birtokosa, hanem az a réteg, amelynek egyedüli foglalatossága a szellemi energiák továbbadása. Tudó és tanító. A bajok akkor kezdődnek, ha a szellemi elit elfelejti társadalmi megbizatását, elszakad a néptől, elszakad attól a szolgálattól, amely a társadalmi munkamegosztás során rájuk hárult. Abban a pillanatban, amikor ezt a kötelességüket elfelejtik, ingyenélőkké válnak – sorsuk a kitaszítottság kell legyen.

Az ember képes volt felvenni a harcot a természet erőivel. Mindez nemcsak a fizikai ereje által volt lehetséges, hanem annak az intellektuális képességnek is tudható, amelyről azt hisszük, hogy kiemelt minket az állatvilágból. Ám ez a tudás nem öröklődik, ezt minden nemzedéknek újra és újra meg kell szereznie. Ha belegondolunk az ókori körülményekbe, akkor nyilvánvaló, hogy már a tudás megszerzése is kiváltság, hiszen olyan helyre kell születni, amely környezetben (családban) az energiát nem a puszta megélhetésbe kell fektetni. A társadalmi szervezettség teszi lehetővé, hogy legyenek olyan emberek, akiket “mások etetnek”, miközben tanulnak. Az ókori társadalmakban a tudás kiváltság és hatalom, amely egymást erősiti.

A zsidók alakuló társadalmi szervezete ehhez képest majdhogynem demokratikus. Mózes vitathatatlan tekintélyét a tettei alapozzák meg, de “hatásköre”  korlátozott. Egy középkori, európai nemes a jobbágyai  felett élet és halál ura volt. Mózes, mint államférfi nem önkényeskedhet, és a hibáiért, amelyet gyarló emberként élete során elkövetett megkapta a maga büntetését is. A Tóra nem ismeri a következmények nélküli tettet.

A (papoknak), az értelmiségnek az a kiváltsága, hogy tanulhat, idejét a tudás bővitésének szentelheti. Ha kicsit szimbólikusan értelmezzük, a tudás szentélyének belső termeiben azok a tudósok dolgoznak (kohaniták), akik az emberiség számára hasznos ismereteket, a fizikától az orvostudományokig, a matematikától a filozófiáig, nemzedékről nemzedékre gyarapitják. Eme szentély körül keringnek a művészek (a leviták), akik a tudást és az intuiciót olyan magasságokban ötvözik, hogy az ápolja az emberiség lelkét, érzékenységét, gyönyörűséget szerezve tanít, észrevétlen. Egyik munka sem lehet öncélú, vagy az értelmiség, mint társadalmi osztály hatalmi kiváltsága – kötelességgel párosul, amely kötelességet egyetlen pillanatra sem vesztheti szem előtt, mert akkor felborul a rend, amelyben a kozmikus igazság megköveteli a közteherviselést.

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.