29_áháré mot – אַחֲרֵי מוֹת

áháré mot – אַחֲרֵי מוֹת –  halála után

(Mózes 3. könyve – 16. fejezet   1. bekezdéstől  18. fejezet végéig)

A hetiszakaszok esetében nem először fordul elő, hogy a szöveg előrevetit bizonyos  teendőket, vagy visszautal bizonyos történésekre.

Áron két fiának hirtelen haláláról a két héttel ezelőtti smini szakaszban olvastunk. Erre utal vissza a szöveg, miközben előrevetíti az engesztelés-napi teendőket.

Jom Kipur majd csak ősszel lesz, de a bűnökért való engesztelés szertartása mégis itt szerepel. Természetesen, majd akkor is szó lesz erről a Tóra-szakaszról, mint ahogy Peszach idején is felolvassuk az egyiptomi megmenekülés történetét elmesélő szakaszok bizonyos részleteit.

Egyszerűsítve mondhatnánk, hogy az ismétlés a tudás anyja, de valószínű, hogy itt azért többről van szó. Az eheti  szakasz ugyanis már a zsidó etika alapelveit kezdi boncolgatni.

Van egy olyan érzésem, hogy Áron fiainak halálos büntetése és az engesztelés-napi “bűnbak”-szertartás összakapcsolása a már másutt is érzékeltetett arányosságra hívja fel a figyelmet.

Vannak megbocsáthatatlan bűnök, amelyekért súlyos bünetés jár, és vannak, amelyek ugyan, joggal okoznak nekünk lelkiismeretfurdalást, de az élet megy tovább, tudnunk kell tovább élni. A “bűnt” ráruházzuk egy bakra, amelyet elkergetünk magunktól, jó messze, a sivatagba, sőt, hogy vissza se jöjjön, vagyis, ne emlékeztessen bennünket a korábbi bűneinkre, letaszítjuk egy szikláról – az ókori szertartás  adta a bűnbak fogalmát, amelyet a történelem során sok esetben éppen a szétszórattatásban lévő zsidó nép töltött be mások számára. De már nem abban az eredeti szándék formájában, hogy miután szembesülünk saját bűnünkkel (hibáinkkal, gyengeségeinkkel), azt vetítjük valami másra, hanem úgy, hogy eleve más valakit nevezünk meg bajunk forrásának, hogy ezzel is magunkat mentsük a problémákkal való szembenézés felelősségétől. Ezért az ilyen bűnbak funkcióra már embert, népcsoportot kell találni – innen táplálkozik az idegengyűlölet, és annak egyik legkedveltebb  formája az antiszemitizmus.

A zsidók ideálisan töltötték be a bűnbak szerepet Európában, hiszen az ismeretlen, nehéz életkörülményekhez való folyamatos alkalmazkodás kényszere olyan tréning, amely ha nem pusztítja  el, akkor megedzi az embert és később, sikerekhez vezet. A kívülálló sosem érdeklődik a sikerhez vezető út nehézségei iránt, csak az eredményt konstatálja, és amiatt irígykedik. Minél inkább azt tapasztalja, hogy  a “jött-ment” zsidó,  ügyesebb, gazdagabb, tehetségesebb, annál nagyobb az irígység  és gyűlölet foka. Aztán elhiteti magával  is, hogy a saját sikertelenségének oka a másik boldogulása, vagyis, ha azt a másikat sikerül megalázni, elkergetni, megölni és persze javait megszerezni, akkor minden jobbra fordul. Innen már csak egy lépés, hogy ezt meg is tegye.

Egyet azonban számításon kívül hagy a xenofób ember, politikai rendszer – azt, hogy az értékteremtés a tehetséges ember sajátja marad, azt nem lehet ellopni. A zsidó vagyont el lehet kobozni, a zsidókat el lehet kergetni az országból, meg lehet őket ölni, de azt a sokgenerációs tapasztalatot és képességet, ami a zsidó viselkedéskultúra alapja, nem lehet könnyen megszerezni. Csak hasonlóan kemény, évezredes gyakorlat csiszolja.

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.