34_bemidbár – בְּמִדְבַּר

bemidbár –  בְּמִדְבַּר  – sivatagban

(Mózes 4. könyve – 1. fejezet   1. bekezdéstől  4. fejezet  20. bekezdés  végéig)

Mózes negyedik könyvét kezdjük olvasni, amely héberül bemidbár, vagyis a sivatagban.

Izrael népe már két éve él a sivatagban, készülődik vissza, ősei földjére, de a felkészülés igen alapos, mint ahogy ezt eddig is láttuk, és a negyedik könyv újabb részleteket tár elénk.

Hetiszakaszunk a népszámlálást taglalja, amelynek nem titkolt célja a hadrend felállítása.

Az isteni gondviselés a Tórában ritkán nyilvánul meg csodákban. Vannak, de nagyobb részt a bölcs tanítóhoz méltó felkészítés folyik.  A törvények, a mindennapi élet szabályai, a társadalmi rend kialakítása, most pedig a hadrend felállítása, mind-mind a szervezettséget, a hatékony működést szolgálja.

Megvallom, mostanában, amikor a magyar káosz, amely megnyilvánul a törvényekben, a közterhek igazságtalan megoszlásában, a fejetlen intézkedések sorában, hétről-hétre nagyobb tisztelettel olvasom a hetiszakaszokat, amelyek éppen az ellenkezőjét mutatják be – az átgondoltság és a szervezettség sugárzik belőlük. Érdemes odafigyelni a részletekre….

A nemzet egységét nem azzal akarja megteremteni, hogy mindenkit egy kaptafára szab – igenis megkülönbözteti a törzseket, a szorosabb kötődés családi, nemzettségi elemeit. A különbözőség itt nem jelent ellenségeskedést, hiszen a cél közös: visszafoglalni az igéret földjét, virágzó országot teremteni ott.

Ebben a rendszerben mindenkinek megvan a maga feladata, az egyik különbözik a másiktól, de egyik sem fontosabb mint a másik. A leviták, akik nem vesznek majd részt a harcokban, a szolgálatuk a találkozás sátra körül van. Annak, vagyis az összefogó erőnek a védelme. Nem előjog, hanem szolgálat.

Tudjuk, a sivatagi vándorlás negyven évig tart, másként értelmezve, amig az egyiptomi rabszolgaságban születettek nemzedéke kihal, és helyettük majd azok harcolnak, akik már a sivatagi léthez szoktak, akikben nincs félelem az ismeretlennel szemben, akik nem gondolnak nosztalgiával a rabsors húsosfazekaira.

Bármilyen nehéz tudomásulvenni, de a társadalmi átalakulásokhoz idő kell. Hiába van már meg a törvényességi és szervezeti keret, az emberek lelke lassan alakul át, és vannak olyan beidegződések, amelyet talán nem is lehet megváltoztatni.

Hogy az új szellem kibontakozhasson, feltehetően, itt, Magyarországon is, ki kell “böjtölnünk” az új nemzedék térhódítását.

Legfeljebb azzal siettethetjük a folyamatot, hogy azok, akik a régi rendszerben szocializlódtak elengedik a hatalmat, amelyhez még most is oly görcsösen ragaszkodnak.

Akkor, talán, a sivatag is kivirágzik…

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.