44_dvárim – דְּבָרִים

Mózes utolsó könyvéhez érkeztünk – dvárim –   דְּבָרִים   –  dolgok(szavak-beszédek)

(Mózes 5. könyve 1. fejezet 1. bekezdés – 3.fejezet 22.bekezdés végéig)

Összegzésnek is mondják ezt a könyvet, amely egyfajta visszapillantás mindarra ami történt. Útravalónak is mondhatjuk, hiszen Mózes, aki mindeddig a nép vezére volt, a nagy honfoglalásban már nem vehet részt.

A nagy államfők, hadvezérek pontosan tudták, hogy a sorsdöntő tettek az életben az abban résztvevők motivációjátől függ a legnagyobb részt, ezért különleges jelentősége van annak, hogy “mit visznek a fejükben” az akcióban résztvevők.

„A szónoki hatalom,” írta Churchill, „nem adomány, nem szerzett tudás, hanem kifejlesztett készség.” Az ő sokat és többnyire hiányosan emlegetett mondata fantasztikus tömörséggel foglalja össze azt is, amit egy “motivációs” beszédnek tartalmaznia kell: „Nem ígérhetek mást csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket.” – az erőfeszítést sokszor kifelejtik, pedig ez adja a mondat legfontosabb elemét,  mert minden beszédnek, nemcsak a nehézségekről kell szólnia, amelynek lekűzdésére össze kell fogniuk a megszólított embereknek, hanem egyfajta reményt a lehetséges győzelemre, illetve annak módjára, ahogy a nehézségeket le lehet győzni. Különösen ma, amikor sokan és sokszor azt az érzetet keltik, hogy a dolgok valahol másutt történnek, és számunkra nem marad más, csak elviselni a következményeket.

Mózes ötödik könyve motivációs szónoklat izrael népének, felkészítés a honfoglalásra.

A dolgok nem indultak rosszul, de a honfoglalás olyan fizikai és szellemi erőfeszítés, amelyben nincs helye az elbizakodottságnak és a feladattól való félelemnek sem.

Figyelemre méltó egy rendkívül demokratikus indítvány: “Válaszszatok magatoknak bölcs, értelmes és a ti törzseitekben ismeretes férfiakat, és én azokat előljáróitokká teszem.” – Mózes tisztában van azzal, hogy kritikus helyzetekben olyan középvezetők kellenek, akik mögé teljes odaadással sorakoznak fel a tömegek.

Mózes nem  kronológiai sorban foglalja össze a történteket, hanem először rámutat a hibákra – arra a bizonyos, rosszul sikerült kémtúrára, amely után eldöntetett, hogy az önbizalomhiányban szenvedő többségnek még negyven évig kell bóklásznia a sivatagban, hogy bejuthasson az Igéret földjére. A saját hibáját sem hagyja ki – az önismerethez, de különösen egy vezető személyiség képéhez hozzá tartozik a tévedések belátása.

Kutatók szerint a Tóra utolsó könyve a babilóni fogság idején állt össze. Akkor, amikor újra nagy szükség volt az útmutatásra. A fizikai függetlenség elvesztésén túl  a szellemi irány hiánya mindennél inkább a felmorzsolódás veszélyével járt.

Elterjedt vélekedés, hogy az emlékezés közösségformáló erő. A “közös tudat” a múlt koncenzusos értékelésén alapszik. A zsidó nép fennmaradásának globális tanulsága lehet éppen az, hogy időről-időre képesek voltak kialakítani ezt a bizonyos, közös múlt-képet.  Ahhoz, hogy a múltból tanulságokat vonjunk le, ahhoz, hogy erőt merítsünk a jövőre nézve, a múltat fel kell tudni dolgozni. Szembe kell nézni a hibákkal, olykor bűnökkel, ahhoz,  hogy tudjuk, merre az arra. A zsidók  ennek a készségüknek köszönhetik újrakezdéseik sikerességét. Mózes ötödik könyve irányadó a későbbiekre nézve is.

Amikor Hadrianus még a nevét is eltöröltette Júdeának, és az ősi ellenségről nevezte a Római Birodalom gyarmatát Palesztinának, megkezdődött a szétszórattatás (Galut), de zsidóság eszmevilága egy maradt. A vallásosok azt mondják, hogy ez a hit ereje, szerintem ez a közös emlékezet. Az idők során a vallásnak számos interpretációja alakult ki, amelyek egymással is vitáznak, de a múltértelmezés közös nevezőre hozza az ortodoxokat és a szabadon gondolkodó zsidókat is.  Sok munka van ebben a múltfeldolgozásban.  Amennyire igaz ez a Tórára, hogy az öt könyből egy csak ezzel foglalkozik, igaz ez a későbbi korokra is.

A nagy veszteséget, a második Szentély pusztulásának okait és tanulságait már Josephus Flavius kezdte elemezni, és évszázadokon át, napjainkig tart…  Máig foglalkoztatja a zsidókat a Spanyol Birodalomból való kiüzetésük története. Igy, aki sokallja a Holokauszttal való foglalkozást, az nem ért semmit a zsidó lélekből. Ez nem egyfajta önmarcangoló obszesszió, hanem annak a mózesi szemléletnek korunkra való leképezése, miszerint a jövő építőkövei a múlt feldolgozásával nyerhetők.

A honfoglalás értelme ebben a mózesi felfogásban nem egyszerűen letelepedni “Kánaánban”, ahol jól lehet majd élni. A honfoglalásnak eszmei szerepe van – ma úgy mondanánk, hogy létrehozni egy mintaállamot, végrehajtani az ókor egyik jelentős életformabeli és szellemi reformját.

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.