45_veétchánán – וָאֶתְחַנַּן

veétchánán –  וָאֶתְחַנַּן  –  és könyörögtem…

(Mózes 5. könyve 3. fejezet 23. bekezdés – 7.fejezet 11.bekezdés végéig)

Mózes könyörgött, hogy bemehessen az igéret földjére, de a Mindenható nem kegyelmezett – csak bepillanthat, de élete itt ér véget.

A Tóra szerint 120 évet élt Mózes, miután nővérének, Mirjámnak köszönhetően, egyáltalán, megúszta a fáraó gyilkos parancsát. Változatos élete volt, a fáraó lányának udvarától a számkivetettségig, majd a küldetés, amelyet már nem éppen fiatalon kapott – kivezetni a zsidó népet a rabszolgaságból.

Mégis, az elválás nagyon nehéz. Már-már kicsinyes panaszkodás, ahogy az engedetlenül viselkedő népre tolja az okot, hogy miért nem léphet be Kánaán földjére, holott tudjuk, saját magának köszönheti – a vízfakasztás csodáját pontatlanul teljesítette, bár, lehet, hogy ez is csak egy ürügy.

Hiszen ha idős ember létére, a sivatagi nemzedékből szinte egyedüliként részt vehetne a honfoglalásban, ugyan milyen szerepe lenne? Csak egy megtűrt öreg ember, akit ugyan tisztelnek, de az aktuális feladatot már nem képes elvégezni. A Mindenható megkíméli ettől a dicstelen élettől, a “csúcson” fejezi be, teljes méltósággal, fontos szellemi útravalóval népének.

A héten döbbenten értesültek Izraelben, hogy a galatz ( גלי צה”ל ) katonai adó, egyébként mindmáig az ország legjobb rádiójának meghatározó hangja Adi Talmor öngyilkos lett. Pontosabban, tudatosan előre meghatározott időpontban fejezte be az életét, ahelyett, hogy a tüdejét megtámadott rák végezzen vele néhány hónapon belül. Aktiv eutanázia – egy menthetetlen beteg nem adja át a testét a csakis szenvedést hozó kezeléseknek, hanem akkor és úgy hal meg, hogy az értelmes végét jelentse az életének. Adi Talmor csupán 58 éves volt, annyi, mint most én, szép volt és sikeres abban, amit tehetséggel művelt. “Jó életem volt” – írta búcsúlevelében, amit Zürichből küldött, ahol a Dignitas szervezet keretében végezték el az aktiv eutanáziát, holtestét elégették. Ma délután a rádióadó munkatársai emlékeztek rá a tel-avivi tengerparton, a lemenő nap fényénél. A héten szinte nem volt olyan rádió és tv-hírműsor, ahol ne került volna napirendre a gyógyíthatatlan betegek joga a “jó halálhoz”.

A vég, amelynek időpontja és kimenetele oly félelmetesen bizonytalan legtöbbünk számára, méltósággal telibb, ha magunk dönthetünk felőle?

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.