A bénázás csúcsa

Lelkes híve vagyok az izraeli kultúra terjesztésének. Aki valamennyire ismeri az írásaimat, az tudja, hogy teszem is, nem csak beszélek róla.

Örültem, amikor megnyílt az Izraeli Kulturális Intézet, őszintén gratuláltam azoknak, akik összegründolták.

Nagyon jó helyen (VI. ker. Paulay Ede u. 1.), szépen felújított épület, egy belső kerttel, ami különleges érték a belvárosban.

A cionizmus “atyjának” Teodor Herzlnek a szülővárosában nyílt meg az első, izraeli kultúra terjesztésére vállalkozó intézet.  2010. szeptember 1-én a Szochnut elnöke, Natan Saranszki avatta fel.  Akkori igazgatója Dr Balázs Gábor Magyarországon született, de éveket élt Izraelben – mindkét kultúrát alaposan ismerő ember.  A házban megnyilt egy Vince-könyvesbolt, és egy remek kis kávéház, Kishon néven – Kishont Ferenc, magyar származású, izraeli író emlékére. Igéretes kezdet.

Igaz, az Intézet logoja többekben értetlenséget váltott ki – miért a német zászló alapszíneit variálja egy ócskalábas-kékkel, amely színek sem szimbolikusan, sem esztétikailag nem illenek Izraelhez. A honlap is elég gyenge, bárki követte  el – de az ember ne kritizáljon egy újszülöttet, gondoltam, és örömmel mentem el minden eseményre.

Nagyszerű előadást tartott Dr Peremiczky Szilvia az újkori zsidó irodalomról, volt egy szerény, de Budapesten mégis újdonságként megjelenő Dosh-karikatúra kiállítás, Hillel Zori koncert, izraeli filmklub és a héber nyelvoktatás is megindult. Meghívták Agi Mishol, neves izraeli költőnőt, megnyílt egy Uri Asaf-kiállítás. Emlékezetes volt Toronyi Zsuzsa, a Magyar Zsidó Levéltár vezetőjének előadása, de a beharangozott Izrael az alapoktól előadássorozat további darabjaira nem emlékszem. Pedig engem nem kellett külön értesíteni arról, hogy mikor milyen program zajlik az IKI-ben, magam mentem utána. Az IKI facebook-oldalának több, mint kétezer “szellemi támogatója”  van, ehhez képest azonban a rendezvényeken elég gyér volt a látogatottság. Amikor zsúfolásig megtelt a nagyelőadó, azt a Kidma szervezte. De ekkor már lemondott az igazgató, és az ügyek intézést dr. Vered Glickman vette át.

Ez év első napján megjelent egy hirdetés az Intézet honlapján, hogy pályázatot hirdetnek igazgatói állásra, aminek a beadási határideje január 10-e. Nevetséges – írtam a titkárságnak Izraelből – ha ilyen rövid a határidő, akkor már tudják, hogy ki a nyerő, mert ennyi idő alatt nem lehet megalapozottan jó pályázatot írni, amelyben az Intézet jövőképe kellően kidolgozott. A kiírás szövege még jobban felbosszantott, mert valahogy úgy hangzott, hogy “tudjon az illető angolul, és nem árt, ha magyarul, vagy héberül is tud”. Az, hogy alaposan ismerje a két ország kultúráját, annak érdekében, hogy el tudja látni a két kultúra közötti, hatékony közvetítést – nem volt feltétel! Ennek megfelelően  voltak  jelentkezők, akik  közül a kuratórium senkit nem választott. Az “átmeneti igazgatónő” viszont nem tud magyarul – úgyhogy most az Intézet ott van, ahol a part szakad. Megszaporodtak az angol nyelvű, közel-keleti politikával kapcsolatos előadások, amelyek egyikén, eléggé el nem ítélhető módon megkérdeztem a hallgatóságot, hogy a jelenlevők közül hányan értenek héberül, mert az izraeli kultúrát talán nem angolul kéne terjeszteni… az igazgatónő ezt azzal indokolta, hogy ha héberül van egy előadás, akkor kevesebben jönnek el, tolmácsra pedig nincs pénzük… Izraelből reptetni előadókat igen, de egy tolmácsra már nem tellik.

A bénázás csúcsa mégis a most zajló Izraeli Dokumentumfilm Fesztivál – mert egy kitűnő lehetőséget ilyen rosszul kommunikálni, az már valóban egetrengető!

Nem a filmekkel van a baj, mert  ha nem is a legfrissebb, de egy kivételével elég jó a válogatás. A helyszín ugyan nem az Intézet, hanem az ilyen események rendezésében nagy gyakorlatra szert tett Odeon Lloyd Mozi – ám ezzel sincs semmi probléma. A katalógus viszont irdatlanul ronda – ugyanaz az elrémísztő színvilág és gyarta grafika, mint maga a logo és a honlap, ami az elmúlt időben sem javult semmit.

A “csúcs” a megnyitó volt, mert szimbólikusan magán viselte az Intézet jelenlegi helyzetének minden nyavajáját. Zártkörű megnyitónak hirdették.  Egy eseményt zártkörűnek akkor nyilvánítanak, ha az érdeklődők száma túlhaladja a terem befogadóképességét, és bizonyos személyek helyét a szervezők mindenképpen biztosítani szeretnék.

Ehhez képest, a “zártkörű” megnyitón, a szervezőkkel együtt volt vagy 35 ember, erősen foghíjas sorokban. Vered Glickman tartott egy ismertetőt, héberül – most volt tolmács – amiben sikerült megsérteni azokat, akik 2007-ig szerveztek sikeres Izraeli filmfesztiválokat, ahol a játékfilmek mellett dokumentumfilmek is szerepeltek. De honnan tudná az, aki nem ismeri a magyar kulturális viszonyokat?

Ezek után Kornis Mihály tartott beszédet, akinek az írásait imádom, ő maga fantasztikus előadója műveinek, szórakoztató, kedves ember, de az izraeli filmekhez neki speciel, kb. annyi köze van, mint nekem a galliciai haszid énekekhez… vagyis, nem sok. De úgy tűnik, hogy az IKI-ben éppen ez a módi: sokan olyasmivel foglalkoznak, amihez nem értenek. Ehhez viszont elég sokan vannak, a hatékonyságot figyelembe véve túl sokan is. Meg lehet sértődni, csak ettől nem lesz népszerűbb az izraeli kultúra, pedig lehetne. Ahhoz viszont koncepció, lelkes, ám szakszerű, kemény munka kellene.

Ha csak a dokumentumfilmeknél maradunk, amelyek nagyszerű lehetőséget nyújtanak arra, hogy Magyarországon megismerjék az izraeli kultúrát – nem elég egy évben egyszer, 6 napon át,  8 filmet levetíteni, aztán vagy jön néhány érdeklődő zsidó, vagy nem, hanem ismerni kell azt a gazdag dokumentumfilm-termést, amit évről-évre produkálnak Izraelben (januárban elhoztam az alkotói fórum részletes katalógusait, négy évre visszamenőleg)  és abból kiválogatni azokat, amelyek a magyar közönség érdeklődésére számot tarthatnak. Ehhez persze ismerni kell a magyar kultúrális közeget is, azt a negyven éve módszeresen félretájékoztatott közvéleményt, amely számára Izrael az agresszor, a palesztínok az áldozatok, és kb. itt vége is a tájékozottságnak.

Egy mozi megveszi a filmek vetítési jogát és műsorra tűzi azokat, amelyekről feltételezi, hogy lesznek olyan emberek, akik fizetnek a jegyért. Egy kulturális intézetnek  ennél sokkal több lehetősége van, például megegyezni a filmesekkel, hogy a magyar fordítást egy haladó héber tanfolyam keretében végzik el, így a két “egzotikus” nyelv közvetlenül érintkezve, a legautentikusabb nyelvezettel kerül a magyar nézők elé. Akkor talán, nem lennének olyan durva hibák, mint most, hogy a szamaritánusokat következetesen szektának nevezték, holott az egy népcsoport, közösség ( עדה ) a zsidóságon belül, úgy mint az askenáz, szefárd, vagy a keleti zsidók. Igaz, elég speciális az ő helyzetük, de nem vallási szekta ( כת ). Az izraeli iskolákban elég megszokott, hogy az angol órákon filmeket néznek, és így tanulják az élő nyelvet, tárgyalási készség kérdése, hogy a filmek jogdíját ilyen alapon miként állapítják meg az alkotók, különösen akkor, ha ezzel a módszerrel,  a mainál sokkal szélesebb körben ismerhetné meg a magyar közönség ezeket az alkotásokat. Mert nem csupán levetíteni kéne ezeket, hanem előtte-utána megbeszélni a kontextust. Meglepően sok fiatal tud héberül Budapesten, többnyire értelmiségiek, éltek Izraelben több-kevesebb ideig – remek csoportmegbeszéleséket lehetne tartani úgy, hogy ezek az emberek segítik az “izraeliséget” közvetíteni a magyar közönség felé.

Mert az Izraeli Kulturális Intézetnek nagy ívben nyitnia kéne az átlagos ismerethiányban lévő magyar közönséghez! Akkor lenne értelme az egésznek.

&

Az izraeli kultúrával kapcsolatos eddigi cikkek: (akit érdekel) – a fesztivál filmjeiről később írok.

Film: (az általam fordított filmcímek szerint)  Útmutató a forradalomhozA saksuka módszerTökfej,

Zene: Opera a Yarkon parkban, Ivri Lider,

Képző-, és iparművészet: Shenkar, Moshe Gershuni, Palesztin képzőművészet, Aqua, Uri Asaf,

Építészet: Bauhaus Tel-Avivban, Az izraeli pavilon Sanghaiban,

Városműködtetés: Változó főutcák városa 1., …2., …3., …4., …5.Neve Tzedek, Téli TLV, Café Bialik, Szemben a nappal, Költségvetés TLV, Városprofil, Bankmúzeum,

Irodalom: Hazalátogatás,

Hétköznapi kultúra: Kohen, Mechalcim, Korszerű közoktatás, Az igazság napjaIzraeli bor, Lángoló Kármel hegy, Katasztrófa után, Feminizmus és demokrácia, Kávéházi kultúra, Az itélet nőnapon, Maraton Jeruzsálem, 7 év börtön, Elohima,

Innováció: Hidrophonikus saláta, Szinte ingyen, Micpe Ramon,

Helytörténet: Ahmadiyya, Capa-Shaw-Izrael 1949, Cionista nők Budapesten, Dona Garcia 500 éves, FrechaJad Hanna emlékére, Mamzerológus professzor,

Parasat Hasavua (minden héten) Ünnepek: A fák ünnepe (Zichron Yaakov), A rejtőzködő feminista,

Politika: Józanul?, MarmaraÖsszefogás hadművelet, Mítosz és fordítottja, A Tirkel-bizottság jelentése, A béke halvány reménye?, Nem a burka a lényeg!, A cseppet sem liberális Avigdor , A Földközi tenger hullámai, Zenga zenga song, Insallah, Huntington hideglelés, Tábornokok háborúja, A békés forradalmár, A valóság torz tükre, Nem éppen gáláns ügy, Utánam!, Felszakadt félelem, Csak egy ember halt meg?, Facebook forradalmak, Gyáva gyilkosok, Az itélet késik, demokraZy, Véderő,

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.