A cseppet sem liberális Avigdor

Liebermant lehet utálni – Izraelben is divat, a világ más részein meg pláne. Szeretik disznónak, ördögnek, vérszomjas vadállatnak és Hitler-hasonmásként is ábrázolni. Botrányt botrányra halmoz. Most, mint külügyminiszter, sokak szerint Izraelben, szégyent hoz az országra a viselkedésével. Mindezen közben Avigdor Liberman növeli politikai erejét. Szavazói, a fejükre esett izraeliek? Vagy mégsem? Nézzük meg közelebbről…

Ivett, ahogy becézik, 1958-ban Kisinyevben született, 1978-ban alijázott (Izraelbe telepedett) és  már Jeruzsálembe szerzett diplomát. Nyilvánvalóan politikai pályára készült – az első megbizatását Binjamin Natanjahutól kapta, aki 1988-ban fejezte be ENSZ nagyköveti küldetését, és a Likud meghódítására készült. Ivett tíz éven át “szolgálta a főnököt”, mígnem saját politikai karrierbe kezdett.

1999-ben megalakította az Izrael az otthonunk pártot és még abban az évben 4 mandátumot szerzett a parlamentben. (Az izraeli parlament 120 képviselőből áll) 2000-ben összefogta a Likudtól jobbra lévő kispártokat – azóta gyakorlatilag ő képviseli az izraeli parlamentben a szélsőjobbot. 2002-től már 7 mandátummal. Választási kampányában ekkor vette be először a transzfert, vagyis az izraeli-palesztin konfliktus megoldására területcserét javasolt: azokat az arabok lakta településeket, amelyek népessége eleve nem ért egyet a zsidó állam létével, a jövendő palesztin államhoz csatolni, míg az 1968-ban elfoglalt területeken épült zsidó városok  a béke-megállapodás keretében Izraelhez tartoznának. Nemzetközi előzményként Ciprus példáját hozta fel. A közhiedelemmel ellentétben nem a lakosság áttelepítéséről van szó ebben, hanem az amúgy is zig-zagos határvonal módosításáról.

A Saron-kormányban már közlekedési miniszter, de mivel a  gázai kivonulás ellen szavazott, a miniszterelnök 2004-ben elbocsátotta. A következő választáson Lieberman pártja önmagában 11 mandátumot szerzett. 2006-ban Ehud Olmert  (Kadima)  miniszterelnökségét támogatta, így a választások után miniszterelnök-helyettesi poziciót kapott. Ezzel együtt, 2008-ban  lemondott, mert nem értett egyet a palesztinokkal való béketárgyalások menetével. A 2009-es választásokon már 15 mandátumot szerzett, ezzel a harmadik legnagyobb párt a parlamentben, Natanjahu kormányában külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes.

Kétségtelen, Lieberman támogatói köre, nagyrészt a kilencvenes években, a volt Szovjetúnióból alijázottak között van. A nem vallásos, de cionista vonalat képviseli, meglehetős következetességgel. Többször azon az áron is, hogy lemondott  a miniszteri pozicióról – ami tovább növelte népszerűségét a választók körében. Egyszerűen, sokszor durva egyenességgel fogalmaz, ami különösen diplomáciai körökben szokatlan.

Nincs semmi kifogása a palesztin állam ellen, de egyúttal szeretne megszabadulni azoktól az izraeli személyi igazolvánnyal rendelkező  araboktól is, akik csak azért akarnak a zsidó állam polgárai maradni, hogy a “szalámi módszerrel” a következő ütemben Izraelt is arab többségű állammá alakítsák. Amíg az izraeli baloldal, és persze az EU meg  az USA,  ezt kifejezetten jogyszerűtlennek tartja, Lieberman rámutat, hogy ahol ez megvalósult (Ciprus), ott megszűnt a korábbi etnikai konfliktus, vagyis, ahhoz, hogy valóban béke legyen, hosszútávú megoldásokat kell találni.

Lieberman, annak ellenére, hogy nem Izraelben született, elég jól  ismeri az arab mentalitást – ezért nem tartotta célravezetőnek a gázai kivonulást sem. Az elmúlt öt és fél évben minden negativ jóslata beteljesedett a gázai övezettel kapcsolatban. Nem hangzik jól, de sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy az arab világban szép szóval semmit, erővel annál inkább lehet eredményt elérni. Aki valóban békét akar a Földnek ebben a térségében, annak szembe kell néznie ezzel a ténnyel, még ha mindez nem is politikai korrekt  gondolat.

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.