A kráter szélén

A világ végén balra – ez volt valaha Micpe Ramon. Sok-sok éven át csak akkor lehetett hallani róla, ha éppen munkások tüntettek, mert bezártak egy gyárat. Viki Knáfó egész Jeruzsálemig gyalogolt elkeseredésében, de a problémáját mégsem “állambácsi” oldotta meg.

A kráter szélére települt város mindaddig csak kereste önmagát, amíg fel nem ismerte a legfőbb értéket, amivel rendelkezik: a körülötte lévő természetet. A városrehabilitáció klasszikus, mégis egyedi esetét láthatjuk kibontakozni. Klasszikus abban az értelemben, hogy a siker éppen az egyedi lehetőségben van elrejtve.

Az ötvenes évek  keleti bevándoroltjai túl akarták élni a traumát, amit otthonuk elhagyása jelentett. Tetőt a fejük felett, munkát és nyugalmat akartak, gyerekeiknek pedig egy boldogabb jövőt. A második generáció is még a maga beilleszkedésével volt elfoglalva, olyan akart lenni, mint a született izraeliek.

Abban a fél évszázadban, amelyben Izrael a létéért küzdött, mind katonai, mind gazdasági értelemben, nem volt jelentős szerepe a környezet szépségén való elrévedezésnek. Idő kellett ahhoz, hogy meglássák a bibliai táj érintetlen szépségét. Micpe Ramon sokáig nem volt más, mint egy megálló Eilat felé, szegény-szagú kisváros, magas munkanélküliséggel és halmozott szociális problémákkal. A kibontakozást, mint mindig, a külső kreativitás indította el, de az apró magánvállalkozások még nem hozhattak érdembeli változást a mintegy 5000 lélekszámú település eredeti lakosságának. Eltelt néhány év, mire a nagytőke is felfedezte a kivételes természeti adottságot és üzleti értékké vált a sivatagi pihenés.

Az Isrotel-lánc 150 millió sekelt (9 milliárd forint) és rengeteg  közösségi munkát fektetett be a Beresit (Kezdetben – Biblia, Mózes első könyve) szállodába. Eleinte sem a természetvédők, sem a helyi lakosság nem nézte jó szemmel a multik jövetelét. De a tervek és a közösség iránti elkötelezettség meggyőzte az ellenkezőket.

Korábban, a település sikertelenségének egyik oka az volt, hogy az itt élőkre csak mint olcsó munkaerőre tekintettek azok a gyárak, amelyek idetelepültek. A munkáltatók ezen az állapoton változtatni sem akartak, sőt, amikor az izraeli viszonyok közepette olcsó munkaerőnél is olcsóbbat találtak a távol-keleten, gondolkodás nélkül tovább álltak. Ilyen körülmények között az előrejutás, felemelkedés eleve kizárt volt. Idővel segélyen élni kifizetődőbb volt, mint minimálbérért dolgozni, mert a munkanélküli  számos kedvezményt kapott a szociális ellátás a közüzemi díjak terén. A rendszer lassan lenevelte az embereket a munkáról. Cserébe elvette az önbecsülésüket.

Az Isrotel minőséget hozott Micpe Ramonra. A szálloda telepítését az egyedi természeti környezet indokolta, és ehhez  illeszkedik az építészeti kialakítás és a munkakörülmények is. A létesítmény vezetői tisztában vannak azzal, hogy igazán jó szolgáltatást  csak olyan alkalmazottakkal lehet nyújtani, akik magukénak érzik a munkahelyüket.  Ennek érdekében különös gondot fordítanak a személyzeti munkára. A környéken lakók közül sokakat minden szakképzettség nélkül vettek fel, a szálloda maga gondoskodott a képzésükről. Angol nyelvtanfolyamot, számítógépes továbbképzést szerveztek a dolgozóknak és családtagjaiknak.

Az építészek tiszteletben tartották a hely szellemét – csak a közösségi funkciókat helyezték el a központi épületben, a szobák különálló bungalókban vannak. Míg a szobák felszereltsége a legmagasabb szintű, kívülről az építmények belesimulnak a környezetbe – a helyi követ többnyire fa egészíti ki. Viszont nem telepítettek tájidegen növényeket, a sivatagi oázis hatást a víz következetes jelenléte okozza.

A napokban készült felvételek a novemberi állapotot tükrözik, amikor a szálloda ugyan 100%-os telítettséggel üzemelt, ám a napsütés ellenére meglehetősen hideg volt a levegő, a vendégek a SPA sokféle kényelmet nyújtó tereibe húzódtak. Kiránduló-időnek mondják ezt a meteorológusok, bár egy svéd nyilván nem hagyta volna ki a külső uszodát sem.  De a külföldiek még nem igazán fedezték fel az alig fél éve működő szállodát. A vendégek, egyelőre, főként izraeliek. Mióta megnyílt, az izraeli felső-középosztály körébe sikk lett “leugrani” néhány napra a sivatagba.

Comments Closed

Hozzászólások (1)

Trackback URL | Comments RSS Feed

  1. aser szerint:

    Jó ötlet volt ezt a környéket fejleszteni.Hiszen az Eilati turisták eddig is felkeresték a szakadékot,hiszen ott szép köveket lehet találni.És a táj tényleg lenyűgöző.
    A kristály tiszta levegőről nem is beszélve,amely jó az aszmásoknak.
    És a tüdő betegségben szenvedőknek is.
    Aki ott nyaral,annak közel van a Holt tenger is.