A magyar huszonkettő

A Sar-El program címere

A Sar-El program címere

Ezt a három hetet mindenképpen meg akartam írni, kezdettől. Ám akkor még fogalmam sem volt, hogy milyen három hét elé nézek.

A programról hayal írt másfél évvel ezelőtt, néhány hónapja pedig elhatároztam, hogy ha már nem lehettem rendes katona az izraeli hadseregben  úgy, mint a lányom és a fiam, akkor önkéntesként kipróbálom egyszer.

Tavaly 4011 külföldi önkéntes  teljesített szolgálatot az IDF-ben, köztük 95-en Magyarországról.

Az idei statisztikában benne lesz az a huszonkettő, aki október 21 és november 7-e között dolgozott a Crifin bázis egyik raktárában : Sáj Mizrahi raktárparancsnok legnagyobb megelégedésére de a két csoportvezető katonalány, Dási és Ádvá bánatára. Utóbbi sírva búcsúzott a csoporttól – “valamit nagyon elszúrtunk”.

Most tehát azért kell írnom erről a három hétről, hogy mások ne szúrják el.

“Pamella (az önkéntes szolgálat izraeli szervezője) nem szereti a magyarokat” – mondták a budapesti eligazításon, de arról, hogy mi lehet ennek az oka, csak pletykák keringtek. Semmi bizonyosság, amely felkészíthette volna a csapat újdonsült tagjait a seregbeli elvárásokra. Annak ellenére, hogy a társaság egy része sokszorosan visszatérő önkéntes volt, akik “jó bulinak” tartották a munkát Izraelben.

az uniformis vállfánAzt tudtuk, hogy távol leszünk a harcoló alakulatoktól, valamelyik logisztikai bázison segítünk.

A tekintetben,  hogy mennyire kell komolyan venni a “katonásdit” – meglehetős bizonytalanságban maradt a társaság. “Majd utólag megtudjuk, hogy melyik bázison leszünk” – jópofiztak a veteránok.

Utólag tényleg okosabbak lettünk, és a történteket, miután néhányan a csoportból kielemeztük, most részletesen, egy sorozatban megosztom az érdeklődőkkel – bízom benne, hogy tanulságos lesz.

Nem csak azért kell ezt megtennem, hogy a következő magyar csoportok ne öregbítsék a magyarok hírhedtségét, hanem mert ez a három hét, bizonyos értelemben rávilágít az emberi kapcsolatokban leledző problémákra, amelyek az izraeli hadseregtől függetlenül is léteznek, Magyarországon. Az IDF meglesz magyar önkéntesek nélkül is, de a mi emberi problémáinkat csak mi oldhatjuk meg, mégpedig ahhoz előbb fel kell ismerni, hogy vannak…

A következő rész: Kosz, kvártély

Comments Closed

Hozzászólások (2)

Trackback URL | Comments RSS Feed

  1. hayal szerint:

    Sajnos én vele együtt töltöttem a három hetet. Néhány gondolat. Mivel EMA-t ismertem, eddig még én is a szerzők közé tartoztam. Sokszor beszéltem vele a programról, részt vett a felkészítésen, ahol én is elmondtam mi várható. Akkor, hogy van, hogy nem tudott dolgokról. Remélem másoknak nem lesznek ilyen csoporttársaik és akkor nem fogják elszúrni. Én eddig kilenc alkalommal voltam a programon és jövőre is szeretnék menni. És szeretném ha nem lennének inkorrekt társaim. Öreg vagyok már vitatkozni a neten nem vagyok hajlandó, csak személyesen dr Gányí László

    • ema szerint:

      Nos, a cikkben senkinek a teljes nevét nem írtam ki, mivel az illetőkkel nem egyeztettem, de ha már felvállaltad azt, amiben részt vettél, akkor nyíltan lehet erről beszélni, és ennek nagyon örülök. Mert ebben a részben az idézetek pont a Te szádból hangzottak el. Amit tudtam a Sar-El programról azt a Te cikkedből és azon a találkozón hallottam, amin mindannyian ott voltunk. Úgyhogy az inkorrekt jelzőt visszautasítom.
      A vita pedig éppen arra jó, hogy a kommunikációs zavarokat feloldjuk. A cikk nem objektiv tudósitás, hanem vállaltan az én nézőpontomból átélt tapasztalat leírása. Aki nem így gondolja, leírhatja a maga álláspontját. De azt, ami időzőjelben van téve ebben a cikkben, az pontosan az, amit Te mondtál Pamelláról, a jó buliról, és arról, hogy utólag megtudjuk, hogy hol voltunk. Gondolom, hogy ezt nem kívánod letagadni.