A munka frontján

Egy dologban azonban a magyar 22 kivívta az elismerést – ez pedig a munka. Sáj Mizrahi a bejövő raktár parancsnoka őszintén elégedett volt a bandával. Ezt többször is kifejtette, az utolsó munkanapunkon pedig “búcsúbulit” szervezett, ahová a madrihákat is meghívta.

A csoport nagy része a bejövő alkatrészeket kicsomagolta, listázta, rakodta, vitte át a speciális raktárakba. Fizikai és szellemi munka, nagy felelősséggel, mert ha valamit elrontanak, akkor nem stimmel a leltár. Az alkatrészek pedig drágák, azt ők is látták a számlákon.

A hatalmas csarnok állandóan zenget Sáj hangjától, vagy a targoncák zajától. Első pillantásra óriási káosz, por és kosz. Aztán lassan kibontakozik a rendszer és az ember felfogja, hogy miért is olyan az egész, amilyen.

Az IDF fennállása óta háborúban áll. A fontossági sorrendet alapvetően ez határozza meg.

sarel 5A logisztikai bázison viszonylag kevés a sorköteles katona, és azok sem az állomány legjobbjai – ezt is el kell mondani őszintén.

A parancsnok kora reggeltől késő estig dolgozik, elképesztő energia tombol benne: szervez, irányít, ha kell maga ül a targoncára, ha valami probléma van hozzá fordul mindenki.

Van néhány polgári alkalmazott, akik a bejövő raktár irdatlan forgalmában részfeladatokat látnak el, és őket segítik a sorkatonák.

Joávval, aki polgári alkalmazottként főnökösködik napestig a raktárban, miután az első nap összezördültem vele, nagyon jó kapcsolat alakult ki. Eleinte nem értettem azt a szelíd panaszt, amit kiszaladt a száján, amikor azt mondta, hogy itt nem csak az áruval, hanem az emberekkel is elég sok a munka, ám a harmadik héten már pontosan tudtuk, hogy mire gondolt…

Az izraeli hadseregben minden sorkatonának meghatározzák a profilját, elvileg 1-100-ig, gyakorlatilag 20-98-ig. Harci alakulathoz a magasabb profilú katonák kerülnek, a logisztikára többnyire 20-50-ig. Mivel általános a sorkötelezettség, ha valaki tolószékben ülve is katona akar lenni, akkor Cahal (צה”ל) foglalkoztatni fogja. Láttunk ilyen katonát a bázison. Ugyanakkor, értelmi képességeikben, hozzáállásukban is különbözők az emberek, és mint említettem, a raktárakba nem a legmotiváltabbak kerülnek.

Az irodában embertelen kupleráj volt a számlákat tartalmazó dossziékban. A fekete, ragacsos por ide is beette magát, így először mindent le kellett szedni a falakon körbefutó polcrendszerről, kitakarítani a mocskot, majd előbb a dossziék címkéi alapján sorba rakni őket, hogy aztán minden dossziéban lévő számlát egyenként rendszerezzünk, ha kell újracímkézzük a dossziét, vagy teljesen újat nyissunk. Csak az ez évi számlákról volt szó, amelyek polcok hosszú sorát megtöltő dossziékban voltak, meglehetősen nagyjából összerakva. Az önkéntes csapat, és itt tényleg lehetett csapatmunkáról beszélni, az idő előrehaladtával bővült, mert egyre reménytelenebbnek látszott, hogy három hét alatt rendbe tudjuk tenni az összes számlát. Mire október közepéig jutottunk, már egy kartondoboz tele volt a november elejei számlákkal, csak remélni tudjuk, hogy az utánunk jövő orosz csoport folytatja a munkánkat. Ehhez azért jó, ha van aki meg tudja különböztetni az alef-bét betűit.

A számlákat egy nyugdíjas, izraeli önkéntes néni rakosgatja össze, hetente háromszor négy órában. Az irodára beosztott katonalányok feladata lenne a felcímkézés, és a rendszerbe helyezés, az irattár naprakész rendben tartása. Nyilván, itt is vannak jobbak és kevésbé jók, de ottlétünkkor nem volt könnyű helyzetben a parancsnok: három katonalányból kettő több kárt okozott, mint hasznot. Elég el nem ítélhető módon mi ezeket a lányokat úgy hívtuk, hogy a “szép lány”, a “sírós” és a “teve”.  A sztereotípiát megcáfolva szép lány volt a legértelmesebb és a legszorgalmasabb, a sírós a legszemtelenebb, és versenyben döntetlen volt a lustasága a tevével. A harmadikra, már nem emlékszem, hogy ki mondta azt, hogy olyan mint egy teve, de mivel precízen illet rá, rá is ragadt a név. Sájnak, a parancsnoknak, ezernyi feladata közepette ezekkel lányokkal kellett volna megoldania a számlagyár rendjét. Eleinte a teve kellett volna segítsen nekünk, de hamar kiderült, hogy jobban járunk, ha az irattár felé se néz. Egy beszélgetésből aztán kiderült, hogy szegényke nem szimplán lusta, hanem az értelmi képességei is igen alacsonyan szállnak, a katonai pszichiáterhez jár ez ügyből kifolyólag.

Persze, volt a raktárban olyan katona is, aki értelmes, szorgalmas és még kedves is volt, aki ezeket a lányokat is megértő gondoskodással terelgette, ha a rengeteg munka mellett ideje maradt rá. Tehát az izraeli hadseregben bármilyen sokan is szolgálnak, munka még bőven akad, és ha ezt a helyzetet pár hét alatt megismerjük, akkor értjük meg igazán, hogy az önkénteseknek milyen fontos a szerepük. Akár arról az évi négyezer külföldi, akár a tízezer izraeli önkéntesről van szó – munkájukért őszintén hálás az IDF.

A következő rész: Ez nem fogyókúra

A sorozat kezdete: ITT

Comments Closed

Hozzászólások (2)

Trackback URL | Comments RSS Feed

  1. hayal szerint:

    Csak két megjegyzés. Az emberek minősítését mindig saját magukhoz kell viszonyítani. Egy un. 21 százalékos is lehet kitűnő ember. A kuplejárban rend volt. dr Gányí László

    • ema szerint:

      Nem minősítettem az embereket, csupán leírtam a három hét alatti tapasztalatomat. Persze, egy 21-es profilú ember is lehet kitűnő, de én nem általánosságban beszéltem, hanem arról a három lányról, akivel három hetet töltöttünk egy szobában, ahol bizony iszonyatos kupleráj volt…
      Nem tudom, hogy mire jó letagadni azt, ami nem volt jó, de lelked rajta…