Alija – kezdetben…

Ahogy egyre többen hagyják el Magyarországot, úgy jönnek többen Izraelbe is.

Ismeretségi körömből ketten is “fontolgatják” az aliját (Izraelbe-vándorlást), és többen érdeklődtek a visszatéréssel kapcsolatban is. A személyes kérdésekre adott válaszaim azonban irányt mutatók lehetnek másoknak is, így ezekből a levelekből kiemelem az általános érvényű részeket. Nyilván, ez egy szubjektív értékítélet, hiszen az én, két évtizedes tapasztalatomra alapul, a visszatéréssel kapcsolatban pedig a jelenlegi, személyes történetemet mesélem el. De éppen a mások példájából lehet a legtöbbet tanulni, mit érdemes csináni és mit nem.

Az első kérdés ami felmerül, hogy hová érkezni, és mivel tölteni az első fél évet, ami a későbbi sikerek alapja. Nagyon fontos dolog ez, annál is inkább, mert nagyon sok rossz példa van a magyar új olék körében is! A Szochnut hivatalos lapja ezzel nem foglalkozik – eléggé el nem ítélhető módon, pedig  borzalmasan fontos kérdés.

Húsz év alatt rengeteg olét ismertem meg, és azoknak sikerült jól megkapaszkodniuk itt, akik az első fél évet beáldozták a tanulásnak, és a későbbi munka megszerzésére való erőfeszítésnek, ugyanis mindkettő időigényes – 5 óra ulpán után házi feladatok is vannak, és akkor a legjobb, ha messze elkerülöd a magyar társaságot, és minél kevesebbet használod az angolt, vagy más ismert nyelveket. Tehát napi 5+ 4-5 óra tanulás az ideális az első két-három hónapban! Ezért hozták létre a befogadási központokat (maon olim), ahol szerény, de nagyon normális körülmények között élhet az ember, és helyben van az ulpán (nyelstúdió). A maon-ok  lehetővé teszik a nyugodt körülmények közti tanulást, a zsebpénz (mostanában 2500 sekel, úgy tudom) pedig tényleg csak arra elég, hogy az ember ennivalót vegyen, és icipicit tartalékoljon (maximum 1000 sekelt havonta, ha nagyon ügyes az illető) arra az időre, amikor már mindenért fizetnie kell – a lakásért, a megélhetésért.

Aki az intenzív tanulás helyett ideiglenes munkák után rohangál, az elszalasztja élete nagy lehetőségét!

Mert az alija nem csak egy súlyos váltás – kultúrálisan, mentálisan is -, hanem egy nagyszerű lehetőség megvalósítani a legrejtettebb álmaidat! Ehhez azonban elmélyülés és koncentrált, kemény munka szükséges – ezért adja Izrael állam azt a lehetőséget, hogy fél évig ingyen lakj, és tanulj héberül! Akik ezt a lehetőséget nem látják, és nem használják ki, azok hamar visszamennek – tucatnyi példám van erre -, ugyanis nem tudnak beágyazódni az itteni, intellektuális életbe! A magyar zsidók többsége értelmiségi, és ha nem teremti meg magának, ezalatt az első fél év alatt az értelmiségi lét alapját, a nyelvismeretet, azok kirekesztettnek érzik majd magukat, és nagyon hamar visszaosonnak… ez nem az ország hibája, ez az ő gyengeségük!

Izraelben élni nem könnyű, de sokkal reménytelibb mint Magyarországon – most különösen. Az iráni fenyegetésről egy másik cikkben írok, de az csak arra való, hogy azok a magyar “kredenc-zsidók”, akik ürügyet keresnek arra, hogy miért nem érdemes most alijázni, találjanak maguknak ilyet. A magyar zsidóság negyvenes évekbeli tragédiáját Karl Pfeifer foglalta össze azzal, amit apja válaszolt 1938-ban, az akkor már Erec Izraelben lévő nagyobbik fiának: “ha most mindenünket eladnánk és kivándorolnánk, akkor túl sokat veszítenénk” – hat évvel később nem csak mindenüket elveszítették, de az életük is ráment a rossz döntésükre! Nem mondom, hogy most ez a helyzet, de a “kredencért” nem érdemes ott maradni…

Az ulpán második felében már lehet kicsit kevesebbet tanulni otthon – mondjuk napi 2 órát, 4-5 helyett, és a szerény héber tudással elkezdeni munkát keresni. Jó munkát! Ezért kell sok idő hozzá! Izraelben az olé ne vállaljon takarítást, pincérkezdést a több pénzért, hanem valósítsa meg azt az álmát, amit Magyarországon nem tudott! Ha ezt teszi, akkor Magyarországra csak látogatóba megy, de boldog lesz, és tisztességes körülmények között élhet!

Aki nem rohangált ideiglenes munkák után az első hónapokban, hanem tanult, kapcsolatokat épített ki, türelemmel kereste a helyét, az meg is találta.

Most, hogy Ofer Brayer a mentorom, még biztosabb vagyok abban, hogy az első fél év az új olénak rendkívüli lehetőség jövője felépítésére. Soha vissza nem térő alkalom! Komolyan kell venni! Ilyenkor legjobb erre koncentrálni, és minden mást félretenni – a magyarokkal való összejöveteleket is!

Ne gyere csoportosan, haverokkal Izraelbe! Ez a Te próbatételed, nem jó buli, hanem kőkemény munka, amitől azonban az egész további életed minősége függ! Ma már bárki, bármikor visszamehet, ahonnan jött, de aki nem ad magának egy esélyt, és legalább egy évet az itteni boldogulásra, annak elkezdeni sem érdemes!

Comments Closed

Hozzászólások (5)

Trackback URL | Comments RSS Feed

  1. Robi Koren szerint:

    Ha valaki/k azert pakolnak fell uj hazara valtani a regit mert ott zoldebb a fu (vagy emit sargulo) felo hogy sehol sem fogja megtalalni boldogsagat – pillanatnyi oromoket talan, de mast nem. Aki hovatartozast, igazit, bensosegeset keres, az meg fog elegedni avval is hogy kozvetve, gyerekein es unokajin keresztul talalja azt meg. Meg akkor is ha kitepett gyokerei sokaig sajognak.
    Es igazad van, pozitiv hozaalas, akaratero es hatarozotsag kell hogy egy uj helyen beteljesuljunk. Es ez nem csak az uj olekra es a viszaterokre igaz, hanem az Izraeli fiatalokra is.

  2. név szerint:

    Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
    – Milyenek itt az emberek? – tudakolta.
    – Hová való vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs.
    – Athéni vagyok.
    – És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg.
    – Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
    – Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. – mondta az öreg.

    A vándor búsan folytatta útját.

    Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
    – Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! – válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
    – Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! – mondta az öreg bölcs.

    A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.

    A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
    – Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!

    Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
    – Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.

    • ema szerint:

      Igen, ebben van valami, de mint a legtöbb példabeszédben, ebből is hiányoznak bizonyos meghatározó elemek. Például az, hogy a környezet, vagy éppen a helyváltoztatás következtében, magunk is megváltozhatunk. Nagyon szeretnék egy olyan kutatásról olvasni, amely azt vizsgálja, hogy a Kárpát medencét elhagyó emberek közül oly sokan miért lettek másutt sikeresek? Melyek voltak azok a momentumok, amelyek a hazájukban értelmetlen küzdelembe belefáradt, vagy elüldözött embereket másutt sikeresekké tettek?

  3. Bori szerint:

    Kedves Éva!
    Tanácsot szeretnék kérni. 20 éves lány vagyok, turistaként veszek részt 5 hónapos kibuc ulpan programban. Nagyon megtetszett az ország, szeretnék alijázni. Bár már nem vagyok sorköteles a korom miatt, szeretnék szolgálni a hadseregben, harcoló egységbe jelentkezem, tehát 3 évről lenne szó. Otthon elkezdtem már az egyetemet (tájépítész), egy évet végeztem el, most passzív féléven vagyok. Eleinte úgy terveztem, hogy bsc diploma megszerzése után jövök ki, de aztán arra gondoltam, hogy ha utána pályakezdőként három évig kiesek a munkából hadsereg miatt, az nem túl szerencsés. Lehet, hogy jobb lenne, ha most alijáznék és utána végezném el az egyetemet Izraelben. De ott meg tudomásom szerint nehéz bejutni. Ha az első opciót választom, akkor az a terv, hogy az első egy évet, amíg be nem soroznak, gyakornokként töltöm. Most a kibucban kertész vagyok, tehát szakmába vág, ha előbb szólnak a szochnuttól, hogy mehetek, szakmai gyakorlatnak is elfogadták volna az egyetemen. És persze ott van még a három hónap kötelező szakmai gyakorlat, amit szintén külföldön csinálnék meg így kb 1-1,5 év tapasztalatom lenne összesen munkába álláskor. Mit gondol, mikor lenne jobb kimenni? Most vagy egyetem után?

    Másik kérdésem, hogy Izraelben a nyelvtudás mennyire fontos? Oké, a héber és az angol alap, de a munkaadó mennyire nézi, hogy tudjak más nyelvet is? Pl. én németül és oroszul tanulok az angol és a héber mellett. Németül ugyan kevesen beszélnek, de nem hiszem, hogy sok hasznát veszem, vagy igen? Az oroszok pedig sokan vannak, tehát ha oroszul beszélő alkalmazott kell, akkor orosz anyanyelvűt vesznek fel a munkára, nem?

    Előre is köszönöm a válaszát,

    Bori

    • ema szerint:

      Kedves Bori!

      Ha voltál már itt, illetve, lehet, hogy most itt is vagy? – szóval, akkor ne sakkozd túl ezt a dolgot… Lányoknak nem három, hanem csak két év a katonaság. Tájépiteszkent nem a beszelt nyelvek szama visz elore, hanem a tehetseged, a tudasod. A helyedben én minél előbb aliyaznék.