Állandósuló provizórium?

A „Tordesillasi szerződés” 1494-ben született, a spanyol és portugál érdekeket egyeztette dél-amerikai területeken.

1625-ben Hugó Grotius munkája „ A háború és béke jogáról” a nemzetközi jog létrejöttét jelentette.

1648-ban a Westphaliai béke már nem csak egy háború lezárását, hanem államhatárok kijelölését, vallások közötti békét is jelentette. Ekkor fogalmazódtak meg először olyan alapfogalmak, mint a nemzeti szuverenitás, belügyekbe való beavatkozás tilalma.

A XIX. XX. századi békekonferenciák, nemzetközi szerződések már kontinentális, vagy világméretű nemzetközi rendszerek létrejöttét eredményezték. /”Szent-szövetségi Európa”, Népszövetség, ENSZ stb./

A XX. század második felét az un.” hidegháborús világrend” jellemezte, ami ugyan tartalmazta a háború kifejezést, de átlátható és kiszámítható volt.

A XXI. század első éveire kialakultak a nemzetközi politikai élet főbb jellemzői:
–  internacionalizálodás / nemzetközi szervezetek/
–  globalizáció /világméretű összefüggések/
–  interdependencia / kölcsönös függőség/

Mindezeket a tényeket figyelembe kell venni a politikai események vizsgálatánál, hiszen egy újabb állam létrehozása, az államiság feltételeinek megléte, határainak kijelölése, leendő nemzetközi kapcsolatrenszerének kialakítása nem pusztán egy politikai erő szándékának függvénye.

A történelem során néhány kivételtől eltekintve /keresztes háborúk, Napóleon hadjárata/ a Közel-Kelet nem játszott jelentős szerepet a világpolitikában Az Ottomán Birodalom gyengülésével az 1850-es években ez a helyzet megváltozott. Az 1853-ban kezdődő krimi háború egyik előzménye volt, hogy a keresztény szenthelyek feletti felügyelet kérdésében vita bontakozott ki. Oroszország az ortodox egyház indítványára kizárólagos jogot követelt. A vita hozzájárult az  angol-francia-török szövetség és Oroszország közötti konfliktushoz, az 1853 és 1856 közötti háború kirobbanásához.

A XX. század során az olaj megjelenése, a világ újrafelosztásáért kibontakozó küzdelem, a nemzeti törekvések, az arab államok kialakulása, majd Izrael állam létrejötte már egyértelműen a világ egyik konfliktusforrásává tette a térséget.

Az ENSZ közgyűlése 181.számu határozatában, 1947.nov.29-én, állást foglalt egy zsidó-, és egy arab-állam megalakulása mellett. /szavazatarány: 33 igen, 13 nem,10 tartózkodás/ Andrej Gromiko, szovjet küldött a következőket mondta: „A zsidó népet a történelem jelentős periódusában szoros kapcsolat fűzte Palesztinához.” A Zsidó Nemzeti Tanács elfogadta a felosztási határozatot, bár illúzióik nem voltak. Mose Dayan visszaemlékezéseiben azt írja: „Boldogok voltunk aznap éjjel… Táncoltunk-, de tudtuk, hogy csatatér vár ránk.”

Az arab államok élesen elutasították a határozatot és egy terrorhullámot indítottak el. A határozatot követő 12 napban több mint nyolcvan zsidót öltek meg, robbantásokat és más akciókat hajtottak végre. Ez a terrorhadjárat folytatódott 1948 tavaszáig. Ugyanakkor említeni kell, hogy ebben az időszakban viták folytak a zsidó politikusok között a „hogyan tovább?” kérdéséről. Különböző zsidó szervezetek /Irgun, Lehi/ szintén terrorcselekményekkel igyekezetek céljaikat megvalósítani.

Néhány héttel később arab vezetők már azon vitatkoztak, hogy kinek milyen szerepe legyen a jövendő zsidómentes Palesztinában, és hogy osztozkodjanak a területeken. A vita egyik résztvevője volt Hadzs Amin Al-Husszeini a jeruzsálemi főmufti, aki Hitlerrel és más német vezetőkkel való kapcsolatai miatt a háború után fogságba került, később Egyiptomban élt és szervezkedett. A brit befolyás alatt lévő területen Hitler arab szövetségese bántatlanul tevékenykedhetett.

A második világháború utáni időszakban a térség geostratégiai szerepe felértékelődött. Az olaj egyre nagyobb jelentőséggel bírt az ipari társadalmakban. Az arab országokban forradalmak, puccsok, hatalomváltások, esetenként polgárháborúk zajlottak le,  és 1979-ben Khomeini Iránba való visszatérésével megkezdődött az iszlám forradalom és kezdetét vette a radikális iszlám világméretű előretörése. (Huntington „civilizációk összecsapása” )

Ha a Közel-Kelet történéseit vizsgáljuk nem szabad elfeledkezni a tágabb környezetben zajló folyamatokról – 1948-49-ben a Függetlenségi Háborúval egy időben alakult ki Európában a berlini válság, amely során volt olyan időszak, amikor órák választották el a világot a harmadik világháború kitörésétől,  1956-ban a Sínai hadjárattal egy időben zajlott a magyar forradalom. A Hatnapos Háború idején történt a görög katonai puccs, illetve bontakozott ki válság a NATO-ban melynek következtében a vezető szerveket Párizsból Brüsszelbe kellett átköltöztetni. A Yom-Kippuri háború időszakában éleződött ki a Watergate-ügy, nem sokkal előtte fejeződtek be a vietnami tárgyalások, illetve ekkor történt az Allende elleni chilei katonai puccs. Ezek az események nem közvetlenül befolyásolták az arab-izraeli történéseket, de megosztották a világ figyelmét.

A geopolitikai nézőpontokhoz egy szubjektív adalék. A kilencvenes években egy délkelet-ázsiai biztonsági kérdésekkel foglalkozó konferencián egy indonéz diplomata feltett egy térképet. A térkép egy, számunkra,  európaiak számára szokatlan világképet ábrázolt. Középen helyezkedett el Délkelet-Ázsia, északon Kína, keleten az amerikai kontinens és nyugaton, a térkép szélén Európa és Afrika. Az előadó kifejtette, hogy ez határozza meg a politikai szemléletüket. Nekik geostratégiai szempontból mások a prioritásaik, és természetesen figyelemmel kísérik a világméretű folyamatokat mégis az ő közvetlenebb környezetük  a meghatározó.

Véleményem szerint a közel-keleti konfliktusok jelenlegi kezeléséből időnként hiányzik a globális geostratégiai szemlélet, sőt esetenként a hozzáértés is. Obama tavaszi beszédében a „67-es határokról” beszélt. De milyen határokról? Izrael esetében beszélhetünk az 1947-es felosztási tervezetről, illetve az Egyiptomi békeszerződésben /1979/ és a Jordán békeszerződésben /1994/ rögzített határokról. Ugyanis a határok a nemzetközi jog szerint két állam között létrejött megállapodás alapján kijelölt legitimizált vonalak. A térségben beszélhetünk fegyverszünetről, fegyvernyugvásról, tűzszünetről, és esetleg állandósult vonalakról, amelyek azért még nem határok. Természetesen elnézhetjük a politikusoknak az esetleges pontatlanságokat. Hiszen ismerjük Talleyrand / Napóleon külügyminisztere / híres mondását: „A diplomáciában a szavak arra valók, hogy elrejtsék tetteinket”. Például: a magyar külpolitika a palesztin államiság kérdésében un.”elvi” álláspontot képvisel. A lényeg, hogy az ENSZ BT nem állandó tagságáról való szavazás előtt minden lehetséges támogató szavazatot meg kell szerezni – igaz, ez sem segített.

Mivel az arab-izraeli konfliktus megoldása a közeljövőben nem várható úgy vélem célszerű felidézni egy korábban megfogalmazott javaslatot. Bibó István egy a hetvenes években irt terjedelmes tanulmányában -„A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai”- részletesen elemzi az arab-izraeli konfliktust, bemutatva annak gyökereit, elemezve a nemzetfejlődési sajátosságait megfogalmaz egy elképzelést. Szerinte szükség van a két fél közötti megegyezésre vezető tárgyalásokra és a nemzetközi államközösség egyértelmű állásfoglalására, közvetítő és bizonyos értelemben kényszerítő lépéseire. A kettőt egy időben értelmezve. Konkrétan két lépést javasol:
-A kialakult 67-es határok elfogadása a szükséges területi korrekciókkal „olyan kétoldalú kölcsönös engedmények formájában, melyek nem csökkentik, hanem erősítik e határ legitimitását”
-A második azoknak a véleményeknek az elutasítása,” mely szerint kibontakozás csupán az érdekelt felek között közvetlen tárgyalások útján lehetséges, külső nagyhatalmi közbelépés nélkül”. Ezt a véleményt tükrözte Abba Eban izraeli külügyminiszter 1968 őszi ENSZ-közgyűlésen elmondott beszéde.

Bibó tanulmányát, mint már említettem a hetvenes évek közepén a Yom-Kippuri háború után fejezte be. Írásában maga is kifejti szkepticizmusát. ”A második világháború óta elmúlt évtizedekben a mindmáig egymást követő nemzetközi konfliktusok körüli huzavona napvilágra hozta a nemzetközi államközösség nagyfokú tanácstalanságát, elvtelenségét, ötlettelenségét és eredménytelenségét az igazán kritikus nemzetközi politikai viták végleges megoldásában. Meghökkentő módon szaporodnak a többé-kevésbé állandósult provizóriumok, a végleges határok helyét elfoglaló fegyverszüneti és tűzszüneti vonalak, az ötletszerűen és elvtelenül meghozott területi döntések, szükségmegoldásként létesített államok, helyi háborúk, a nemzetközi érintkezés hangnemének lesüllyedése, a fokozódó fegyverkezés, menekültek új meg új százezres tömegei”.

Bibó javaslatai, aggályai úgy vélem ma még inkább aktuálisak. Mindezekhez járul a már korábban említett radikális iszlám előretörés, az egyre erőteljesebb pro palesztin propaganda, az időnként felerősödő antiszemitizmus és anticionizmus. És akik ma a palesztin államiság jelenleg javasolt formája mellett állnak ki, vajon tudják-e pontosan, hogy véleményükkel mit támogatnak?

Comments Closed

Hozzászólások (1)

Trackback URL | Comments RSS Feed

  1. rd szerint:

    Egy helyen elírtad az évszámot: “A vita hozzájárult az angol-francia-török szövetség és Oroszország közötti konfliktushoz, az 1653 és 1856 közötti háború kirobbanásához.”
    Gondolom, a háború 1853-ban kezdődött, mert csk nem tartott 203 évig 🙂