Álságos büszkeség

Földes Hilda cikke a Kishon emléktábla kapcsán, kimondja, amit nem szokás: nem lehet büszke a magyar nemzet arra, akit elüldözött!

Efrájim Kishon csak egy a sok közül.

Álságos, ahogy keblükre ölelik a külföldön híressé váltakat!

A magyar nemzet, és igen,  ebben van némi kollektív bűnösség, amit nem lehet a németekre fogni, a legtöbbet, amit tett ezekért az emberekért, hogy nem ölte meg őket, mielőtt híresekké váltak.

Persze, az évezredes magyar kultúra beleette magát az elüldözöttek lelkébe, és nem is akartak ettől szabadulni. Szerettek mindent, ami jó a magyarban, a művészetektől az ételekig, és igyekeztek nem gondolni arra, hogy miért is nem élnek ott, ahol születtek.

Itt, Magyarországon, a büszkeség tirádái helyett, ezek az emberek arra kellene emlékeztessenek, hogy mennyivel lett kevesebb  a nemzet, amely kitaszította maga közül tehetséges gyermekeit.

Nincs szükség mea culpára, bűnbánó szólamokra – csendre, elmélyedésre késztessen a megemlékezés, arra a felismerésre, hogy a magyar név akkor fénylik, ha befogadja, megbecsüli azokat, akik a javát szolgálják.

A képen szereplő “magyar származású” hírességek:

Efrájim Kishon, Avram Hershko, Robert Capa,

Alexander Korda, Arthur Koestler André Kertész,

Comments Closed

Hozzászólások (1)

Trackback URL | Comments RSS Feed

  1. Spinner szerint:

    A legcinikusabb példa Elie Wiesel, mint magyar Nobel díjas. Magyarsága annyiból állt, hogy Máramaros szigeten magyar csendőr zavarta fel családostul a marhavagonba. Tudomásom szerint többször tiltakozott a titulus ellen. Még mindig szerepel a MTESZ honlapján.