Az ünnepek után_2011(9)

Az új év az újrakezdések és nagy fogadalmak szezonja. “Kevesebbet internetezek, fogyókúrába kezdek, minden nap edzeni fogok, stb.” Izraelben is így van ez, azzal a különbséggel, hogy nem pontosan az új év kezdetére vonatkoznak ezek a fogadalmak, hanem “az ünnepek utánra”. Mert a zsidó ünnepek nagy része két  tömbben helyezkedik el a naptárban : tavasszal és  ősszel.

Tavasszal a Peszach (zsidó húsvét) és a Savuot (hetek ünnepe) közé ékelődnek az Izrael állammal kapcsolatos ünnepek (Függetlenség napja, a háborúkban és terrortámadásokban elesettekre való emlékezés napja) és a Holokauszt emléknap is. Másfél hónap, ami az Izraelben szokásos felpörgetett élettempót kicsit mérsékli.

Az őszi ünnepek a Rosh Hásánával (zsidó újév) kezdődnek, aztán jön Jom Kippur (engesztelés napja), majd Szukkot (sátoros ünnepek)  Négy hét, ami a vallásosság mértékétől függetlenül az elmúlt év összegzésére és egyfajta előre tervezésre készteti az embert.

Idén október 20-án fejeződtek be az ünnepek, ami csütörtökre esett, vagyis még megtoldottuk egy péntek-szombattal, de 23-a, vasárnap már mindenképp “ünnep után”-nak számított – a fogadalmak teljesítését el kellett kezdeni. Azon a napon fél hatkor ébren voltam, készen arra, hogy a nyugodalmas kévézós-internetes, reggeli órákat a fizikai állapotom javítására  fordítsam. Könnyű trikót és rövidnadrágot húztam, elindultam a tengerpart felé.

Az előző napokban már megterveztem az útvonalat, keresztül a Jarkon parkon, érintve az egyik szabadtéri kondi-komplexet, amit magamban csak köztéri kinzószereknek (כלי עינויים ציבוריים) hívok. Innen tovább a régi kikötő felé, majd a tengerparton délre, az úgynevezett kukucskálók partjára (חוף מציצים) ahol szintén van egy kínzóeszköz-park.

A partszakasz az azonos nevű, klasszikus, izraeli filmről kapta a nevét, amelyet 1972 mutattak meg.

2002-ben szépen felújították a kiszolgáló létesítményeket, kávéházak, éttermek nyíltak a parton, ám ami a legfőbb értéke ennek a partszakasznak, az az intimitása. Északról a régi kikötő, délről a vallásos közönség strandjának kerítése  határolja. Ide kevésbé vetődnek turisták, ez az észak-tel-avivi lakosság helyi “Lukács uszodája” – az emberek többnyire ismerik egymást.

Első nap nagyon szolidan kezdtem a dolgot: intenzív gyaloglás a jó levegőn erősíti az állóképességemet, de ezzel nem igazán van gondom, ellenben szükséges a hasizom-, és karizom-erősítés, úgyhogy az ezekre alkalmas 6 eszközre specializáltam magam, és mindössze 10-10 gyakorlatot csináltam.

Nem ment nehezen, ettől kedvet kaptam a folytatásra, de előbb még megjutalmaztam magam azzal a látvánnyal, amit a tenger jelentett. Végig,  a régi kikötő “deszkáin”, hozzám hasonló, sportkényszeres egyedek kocogtak, bicikliztek.  Az elmúlt tíz évben az egészségjavító sportolás egyre népszerűbbé vált az izraeliek körében. Az én lakótársaim is szabadidejük javát sportolással töltik – futnak, bicikliznek, úsznak, minimum minden másnap. Méráv egész családja lelkes triatlonos, Eyal pedig szörfözik és síel az “alapedzéseken” túl. Már majdnem három hónapja laktam velük, amikor elkezdtem az edzéseimet,  és ez alatt az idő alatt egyre kínosabb volt, hogy csak a számítógéppel szemben gunnyasztok, miközben ők sportolnak. Az erkélyről rálátni a Jarkon-parkra, ahol a nap minden órájában nyüzsögnek az önsanyargatók.

A “tömegsport” nem valami központi ösztönzésre terjedt el napjainkra, hanem abból a józan belátásból fakad, hogy a versenyképességhez, ami az  előrejutáshoz, ha tetszik, ha nem, elengedhetetlen, jó fizikai erőnlét is szükséges.

Míg az izraeliek szinte észrevétlenek az olimpiákon, a rendszeresen (legalább heti két alkalommal) sportolók száma erőteljesen nő, szinte minden korosztályban (az 50 éven felülieknél kimagaslóan) – egy évtized alatt 37%-al nőtt (1999-ben 20% 2009-ben 57%).

A települések közterület-fejlesztésének egyik kimondott célja, hogy minél több lehetőséget teremtsenek a sportolásra. A köztéri kinzóeszközök szerepe az, hogy ne csak a jómódúak mehessenek konditermekbe, hanem az edzés lehetősége mindenki számára nyitott legyen.

A háborúk, terrortámadások ellenére a várható életkort tekintve Izrael a 17-ik a világon – 81 évvel (míg Magyarország 92-ik a sorban), ami persze nem csak a sportnak köszönhető, hanem  a tudatosságnak, amelyben az egészséges életmód egyre nagyobb teret nyer. Ennek része a sporton kívül az egészséges táplálkozás, a dohányzás  csökkenése és a gyógyításban a prevenció.

Közben eljutottam a kukucskálók partjára, ahol már rendes, reggeli üzemmenet volt.  A hely csendes, mindenki teszi a dolgát, csak egy-egy boker tov (Jó reggelt!) hangzik el, amikor új ember érkezik.

A kiszolgáló épület falán az óra még csak fél nyolcat mutatott  mire befejeztem,  így megengedhettem magamnak, hogy egy mezítlábas sétát is tegyek a vízparton.

Már egész melegen sütött a nap,  jól esett imitt-amott belegázolni a vízbe. Mityu jutott az eszembe, aki alig fél éve tanácsolta, hogy jöjjek haza Izraelbe – nos, azt hiszem, megérkeztem.

Boldog voltam azon a reggelen, és ez a boldogság minden nap rámtör, amikor végigmegyek a tengerparton. Mert az edzést nem hagytam abba – minden nap, akár süt, akár esik, elindulok reggel és megteszem azt a kört, amit magamnak kijelöltem. Fokozatos növeltem a gyakorlatok számát, már napi 2-szer 40-et csinálok a hat tornaszeren, és határozottan erősebbnek érzem magam. A vízparti séta is része a napi rituálénak. Ott, szemben a látóhatárba vesző tengerrel, áldásomat küldöm azokra, akik Magyarországon maradtak.

A hét öt munkanapját így kezdem. Ahogy hűvösödött, elindulás előtt a gránátalma-, narancslét felváltotta a meleg tea. Hazatérve, a forró zuhany után a joghurt, amibe minden nap más-más mag-keveréket zúdítok. Aztán napi 9-11 óra kemény munka, hogy este nyugodtan írhassak arról és úgy, ahogy azt a legjobbnak látom. A péntek-szombat kimarad az edzésnaptárból, hétvégén más programjaim vannak, de tegnap, amikor hazafelé jövet “belebotlottam” az én bevált kinzóeszközeimbe – csak lenyomtam egy 40-es sorozatot. Holnap emelem a tétet.

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.