Birodalmi álmok atommal

Irán az ókori perzsa birodalom örökösének tekinthető, amely a maga idejében (az i.e.VI. században) gazdaságilag, katonailag, valamint kulturálisan jelentős tényezőnek számított.

Szerepe a történelem során egyre csökkent, és a közép és újkorban már jóval kisebb volt. Elkerülte a gyarmatosítás és a kereskedelmi kapcsolatokon kívül nem nagyon említették.

A XIX. században a Kadzsar dinasztia idején az oroszokkal és a britekkel folytatott háborúkban elvesztette területe jelentős részét.

Helyzete a XX. század elején az olaj felfedezésével és a világgazdaságban növekvő szerepével kezdett megváltozni Területén megjelentek a nagy, főleg amerikai és brit cégek /Standard Oil, Angol-Iránian Oil Company és mások/.

Politikai szerepe a második világháborúban már jelentős volt, hiszen területén keresztül szállították a Szovjetuniónak szánt hadianyagokat. Ennek biztosítására a szövetséges hadseregek is megjelentek a térségben. Irán északnyugat területén a szovjet hadsereg már nemcsak a katonai utánpótlást biztosította, hanem politikai befolyásra is törekedett. A háború alatt a szövetségesek eltávolították  a viszonylag németbarát sahot és helyére a későbbi politikában már jelentős szerepet játszó fiát, Reza Pahlavit állították. Ő egy rövid időszakot kivéve 1979-ig Irán uralkodója volt. Az ötvenes évek elején rövid ideig a viszonylag demokratikusnak tekinthető választásokon győztes Moszadeg töltötte be a miniszterelnöki tisztséget. Moszadeg rövidesen szembekerült a nagy olajcégekkel, és katonai puccsal a nyugati titkosszolgálatok segítségével eltávolították a hatalomból /Operation Ajax/.

1979-ben az iszlám forradalom megdöntötte Reze Pahlavi uralmát és létrejött a teokratikus berendezkedésű Iráni Iszlám Köztársaság. Itt kezdődik napjaink akkut problémáját jelentő radikális fundamentalista iszlám térhódítás története.

Irán jelenleg a térség vezető hatalmi szerepére tör, és atomprogramja is alapvetően ezt a célt szolgálja.

1980-ban igaz, hogy Irak támadásával kezdődött a több éves, eredményt nem hozó háborúja. Akkoriban a katonák között elterjedt mondás miszerint a háború bizonyította a szovjet fegyverek legyőzhetetlenségét, hiszen mindkét fél rendelkezett szovjet haditechnikával.

A háborúnak egy mozzanata  túlmutatott a két fél vetélkedésén: Irán éveken keresztül támadta az Öbölben és a Hormuzi szorosban az olajszállító hajókat. A nyugati szakirodalom ezt nevezte „tanker war”-nak. Egyes elemzők szerint ekkor zajlottak az első összecsapások Irán és az USA között.

Ma az iráni politikát az jellemzi, hogy vezető szerepre törekszik a térségben, és a tágabb iszlám világban. Huntington  után szabadon, esetleg még tovább is gondolhatja. Irán politikája nem csupán Nyugat, Amerika, Izrael ellenes, gondoljunk csak az iszlámon belüli ellentétekre, szunnita-síita küzdelemre – Irán támogatja a jelenlegi siita-alavita Szíriai vezetést, igyekszik az iraki síitákat is befolyásolni.

Ma már Szaúd-Arábia is szembefordult Iránnal, és a közelmúltban megjelentek az első jelei a regionális hatalmi versengésnek Törökország és Irán között. Irán radikális síita agresszív politikájával terrorista szervezeteket támogat. A közelmúltban az Arab- Liga miután kizárta a szervezetből Szíriát elítélte Irán lépéseit is.

Zbigniew Brezinski /volt USA nemzetbiztonsági főtanácsadó/ 90-es években készített elemzésében a térség politikai szereplőit két csoportra osztja: a geostratégiai játékosok, akik rendelkeznek kellő erővel és akarattal, hogy érdekeiket és hatalmukat határaikon kívül is tudják érvényesíteni, és a geopolitikai pillérek, akiknek fontossága stratégiai elhelyezkedésükből és esetleges kiszolgáltatottságukból adódik. Brzezinski az elsőbe sorolja az USA-t, Oroszországot, Indiát, és azt gondolom, az utóbbi években ide sorolhatjuk Kínát is. A „pillérek” között említi /Csak a térségben közvetlenül érdekelteket sorolom fel/ Azerdajdzsánt, Törökországot és Iránt.

Az USA szerepe Iránt illetően vitathatatlan. Irán szemében ő a fő ellenség, az iszlám vallás és kultúra megrontója. Az iraki és egy kicsit előrevetítve az afganisztáni kudarcok után presztízse jelentősen gyengült. Oroszország külpolitikájának Nagy Péter óta jelentős meghatározója a meleg tengerekhez való kijutás lehetősége. Ez a cél határozza meg India, Afganisztán, Irán irányába folytatott politikáját. Az elmúlt századokban az orosz és brit érdekek térségbeli küzdelmét „Nagy Játszmának” nevezték. Ennek egyik legérdekesebb irodalmi bemutatását ismerhetjük meg Rud-yard Kipling „Kim az ördöngös” című regényéből. Az orosz politika e célját igyekszik megvalósítani vagy háborúval – lásd: Afganisztán – vagy baráti, politikai, kereskedelmi kapcsolatokkal, mint ma Irán esetében. India jelenleg még nem lépett aktívan a színtérre. Kína viszont főleg az olaj és egyéb nyersanyagok tekintetében érdekelt. Az sem elhanyagolható, hogy Kína egyre nagyobb befolyásra törekszik a Csendes óceáni és ázsiai térségekben.

A hidegháború időszakának végén  kezdődött a nukleáris fegyverzetek leszerelése,  vagy legalábbis  a proliferáció  csökkentése, a világ időlegesen megszabadulni látszott a nukleáris háború közvetlen veszélyétől. Azóta azonban ellentétes irányú folyamatok is kibontakoztak. A térségben Izrael, Pakisztán és India is rendelkezik nukleáris fegyverekkel és elkezdődött Észak-Koreában és Iránban ezek kifejlesztése.

Az eddigi fegyverkezési folyamatokat ismerve meg kell különböztetnünk nukleáris eszközöket, nukleáris fegyvereket, és az ezeket célba juttató eszközöket.

A folyamat hasadóanyagok előállításával kezdődik, és ezek után juthatnak el a nukleáris eszközök létrehozásához. Ezek még nem fegyverek, nem használhatók fel katonai célokra. Mindezek után lehet szó fegyverek előállításáról, melyek hatóerejüket, méretüket tekintve már katonai célokra használhatók.

A leglényegesebb kérdés a célba juttatás, a hordozóeszközök előállítása. Általában az atomfegyvereket földi, légi vagy tengeri indítású rakétákkal vagy repülőgépekkel lehet célba juttatni. Mivel ezek a programok általában szigorúan titkosak elég nehéz pontosan meghatározni, hogy a fejlesztés milyen stádiumában járnak. Az ismert technikai, műszaki paraméterek alapján lehet nyomon követni a hasadóanyag gyártás folyamatát, lehet következtetni az előállítandó fegyverek számára, hatóerejére. Az eddigi tapasztalatok is szerepet játszhatnak a becslésekben, hiszen már számos állam előállított ilyen fegyvereket.

Egyáltalán nem kívánom az iráni atomprogramot sem lebecsülni, sem veszélyességét alulértékelni. Biztos, hogy rendelkeznek megfelelő hasadóanyaggal, képesek lesznek fegyverek előállítására. A határidők kérdésesek. Ugyanakkor, a probléma szerintem, a célba juttatás kérdése. Irán nem rendelkezik, stratégiai bombázókkal, tehát a rakéta lehet a fő eszköz. A nemzetközi fegyverzetfejlesztési tapasztalatok alapján elmondható, hogy néhány nagy propagandával beharangozott rakétakísérlet még nem jelenti a működőképes technika létezését. Annak ellenére, hogy Irán már 2007-ben képes volt műhold világűrbe juttatására. Viszont, ma már létezik az atomfegyverek miniatürizált, egy kisebb csomagban is célba juttatható formája, amely a jövőben a terrorista szervezetek fegyvere lehet.

Egy pillanatig sem hiszek a program békés céljaiban. Ez nem volt igaz már Észak-Koreával kapcsolatban sem, és különösen nem hihető az agresszív politikát hirdető Iránnal kapcsolatban. Irán már 1979-ban az USA nagykövetség erőszakos megszállását követően, most a brit nagykövetségnél bizonyította, hogy a diplomáciai szabályokat semmibe veszi. Mégis, az USA és Nagy-Britania ma a diplomáciai és gazdasági lépések mellett tart ki. A különböző nemzetközi szervezetek megosztottak és gyakorlatilag cselekvésképtelenek.

És itt jutottunk el Izrael szerepéhez. Sokan párhuzamot vonnak az izraeli atomfegyverek és az iráni program között. Izrael valóban rendelkezik atomfegyverrel, igaz ezt hivatalosan nem ismeri el. Az izraeli atomprogramról nyilvánosságra kerültek bizonyos tények.

Képzeljük magunkat az ottani helyzetbe, hiszen a körülötte lévő államok több alkalommal indítottak háborúkat nemcsak a terület elfoglalásának céljával, hanem az ország teljes megsemmisítést is célul kitűzve. A veszélyeztetettség tényeit mutatja, hogy csak az elmúlt napokban majdnem két tucat rakétát lőttek ki Izráel területére. Ma is a főleg Irán által támogatott terrorszervezetek az el nem ismerés és a teljes megsemmisítés mellett érvelnek. Ugyanakkor, Izrael eddig tanúságot tett megfontolt viselkedéséről, hogy számára az atom-erőfölény csupán elrettentő szerepet játszik.

Véleményem szerint, ma az izraeli Légi és Űrvédelmi Parancsnokság mind technikai mind a személyi állomány felkészültsége tekintetében ma a világ élvonalába tartozik./Nem csak légierőről, repülőgépekről kell beszélnünk/ Ugyanakkor ma nem lehetne megismételni a korábbi nagy távolságú légi hadműveleteket./ Entebbe 1976. „Operation Thunderbolt”, Bagdad 1981 június 7 „ Operation Babilon”, Tunisz 1985. okt.1 „Operation Wooden Leg” „Mivtza Regel Etz”/ Bár az izraeli légierő 2007 szeptemberében /”Operation Orchard”/ Szíria északi részén megsemmisített egy készülő atomlétesítményt.

A katonáknak természetesen kötelessége, hogy terveket dolgozzanak ki egy lehetséges konfliktus esetére, de a végrehajtásra politikai döntés alapján kerülhet sor. Azt, hogy Izrael veszélyeztetve érzi magát a jelenlegi helyzetben azt meg kell értenünk. Az, hogy az Izrael Védelmi Erőknek is újra kell gondolni bizonyos eljárásokat, alkalmazási doktrínát, azt ez elmúlt évek eseményei, kudarcai bizonyítják. 2006-ban a libanoni válság idején az izraeli politikai és katonai vezetés komoly hibákat követett el : egyes katonai vezetők /Dan Haluc vezérkari főnök, Perec védelmi miniszter/ hittek a légierő konfliktust megoldó képességében és csak nagy késéssel rendelték el a szárazföldi erők bevetését. Ez a döntés egyértelmű kudarchoz vezetett. Tudomásul kell venni, hogy a modern hadviselésben nem lehet figyelmen kívül hagyni az összhaderőnemi hadműveletek szerepét.

A libanoni válságot követően az új vezérkari főnök Gaby Askenázi beindította a „Teffen 2012” elnevezésű programot, amely a jelenlegi viszonyoknak /negyedik generációs hadviselés/ megfelelő képességek kialakítását, új kiképzési programok végrehajtását jelentette. Ez magában foglalja mind a hagyományos, mind a terrorizmus ellenes harcra való felkészítést, illetve a modern pl. a rádióelektronikai hadviselés eszközeit és módszereit, kiemelt figyelmet fordítva az összhaderőnemi műveletek /szárazföldi erők, légierő, haditengerészet együttes alkalmazása/ végrehajtására. Szerény ismereteim szerint mindezek alapján kevesen gondolkozhatnak csak egy Irán ellenes légi hadműveletben. Izrael haditechnikai lehetőségeit ismerve számolni kell azzal, hogy rendelkezik földi-, vizi-, légi-indítású rakétákkal, légierővel. Tehát nem pusztán a repülőkkel kell számolni hanem „Jericho” típusú ballisztikus rakétákkal, tengeralattjáróról indítható rakétákkal és robotrepülőgépekkel. Itt most csak a nyilvános adatokat soroltam fel és volt katonaként természetesnek tartom, hogy nem tudhatok mindenről.

Irán fegyverkezésének veszélyét nem szabad lebecsülni, hiszen az komplex fenyegetést jelent az élet minden területén a világ egésze számára. Több évtizedes katonai pályafutásomból szeretnék egy eseményt feleleveníteni. A hidegháború időszakában, a Magyar Néphadseregben nagy figyelmet fordítottak a tömegpusztító fegyverekkel mért csapások következményeinek értékelésére /természetesen és szerencsére csak elméleti szinten, de az embernek végig kellett gondolnia, hogy a számszerű feladatok mögött emberek, halottak, sebesültek, sugárfertőzöttek lehetnek./ A nyolcvanas évek közepén egy tartalékosokból álló alakulat parancsnokhelyettese voltam. Egy törzsvezetési /térképeken/ lefolytatott gyakorlaton kaptuk a feladatot, hogy egységünket atomcsapások érték. Elkezdtük a kiértékelő munkát, majd jelentettük javaslatainkat. Megdöbbentem, ugyanis a helyzet a teljes alakulat és egy majdnem fél Magyarországnyi terület teljes pusztulását mutatta.

Irán nemcsak a Közel-Keletre jelent veszélyt, hanem az egész mediterrán térségre, és Európára is. Gondoljunk az ismert atombalesetek, Csernobil, Fukusima következményeire. Csak reménykedni tudok, hogy a világ előbb utóbb ráébred erre.

Comments Closed

Hozzászólások (3)

Trackback URL | Comments RSS Feed

  1. aser szerint:

    Van oka a nyugatnak félni Irán kiszámíthatatlan reakciójától.
    Vallási vezetés,képzetlen,de fanatikus katonai vezetők.
    Életet nem becsülő, agymosott terroristák bandái.
    És jól felszerelt nagy létszámú haderő. Bár nagyrészt kiképzetlen.
    Viszont nagy területű,lényegében védhetetlen ország.
    De amíg az Oroszok és a Kínaiak legalább nem ellenzik,addig nem szabad nyíltan megtámadni Iránt a NATO-nak.
    Izraelnek itt érdekei vannak,de nincs sok lehetősége.70 milliós IRÁN ellen csak szövetségesekkel lehet fellépni.
    Viszont,ha tényleg lesz atombombájuk,akkor azt mindenképpen meg kell semmisíteni,és a vezetőket is.

  2. aser szerint:

    Ha nem lesz sok emberi veszteségük Iránnak,akkor van esély,egy békeszerető kormányzat létrejöttében.
    De megszállni nem érdemes Iránt,elég megsemmisíteni atom potenciálját.

    • hayal szerint:

      Az ellenfelet meg kell ismerni és sohasem szabad lebecsülni./Szun Ce/ A katonák között vannak képzettek is. Irán megszállása szerintem sem jöhet szóba. A közelmúlt Irak, Afganisztán már bizonyította ennek sikertelenségét. Irán ellen csak komplex politikai, gazdasági, diplomáciai és esetleg katonai lépések jöhetnek szóba. 2013-ban elnökválasztás lesz és Ahmedinezsád már nem indulhat.
      Egy szaudi herceg két héttel ezelőtt bejelentette, hogy elínditják atomprogramjukat és egy tucat reaktort készülnek építeni.
      Az hogy a CAHAL sem tétlenkedik bizonyítja, hogy az elmúlt napokban ismét megsemmisítettek Szudánban egy a Hamasznak szánt Iráni fegyverszállítmányt
      A többi résszel egyetértek