Capa-Shaw-Izrael 1949

Csekély fél évszázados késéssel megjelent magyarul is az a könyv, amelyet Irwin Shaw írt, és Robert Capa 94 fotójával mutatják be közösen az éppen csak megszületett államot: Izraelt.

Fantasztikus könyv!

Legszívesebben beszkennelném az összes fotót, mert olyan elképesztőek, de szerzői jogokból kifolyólag csak a címlappal tettem meg.

Ezen a képen Joshua Friedman látható, aki egy Kárpát-medencei kis faluban született, Auschwitzben raboskodott 4 éven át, ottveszett felesége és 5 gyereke, 1949-ben Capa (született Friedmann Endre) egy izraeli mosávban fényképezte le.

Friedman lénye, öltözéke ortodox zsidóra vall: a szakálla, kipa a fején, az ingén cicesz, ugyanakkor láthatóan fizikai munkát végez – a zsidó-sztereotipia megtörése ez a fotó. Az, ahogy Friedman azt a fadarabot cipeli, a keresztényekben egy másik képet is előhoz: Jehosua Ben Josef, a zsidó, akit a keresztények Jézusnak neveznek –  cipeli a keresztet.

A könyv lenyűgöző abban a tekintetben is, hogy a szöveg tömör, személyes hangvételű, őszinte, és éppen ezzel mélyen  az események felszíne alá hatol.

Már az Előszó nyitó képe is megborzongtató, ahogy a szöveget olvassuk: a képen fiatal fiúk és lányok, mosolygósak , bizakodón haladnak egy távoli cél felé. Süt a nap, és ha a oldalukon nem lenne fegyver, egy kiránduló-csapatnak nézhetnénk őket. A szöveg aztán elmondja, hogy ezek a katonák mind egy szálig elestek az Arab Légióval vívott csatában Latrunnál.  De az ő haláluk mégsem volt hiábavaló, mert az arab csapatok latruni összevonása következtében  Jeruzsálem egy részét meg tudták tartani a zsidó csapatok.

A szöveg olyan, amit a magam részéről az újságírás csúcsának tartok, és igyekszem felé kapaszkodni – Shaw tökéletesen műveli:  egyszerű és tiszta mondatok, amelyeket bárki megérthet, mégis, őszinte érzelmi telítettségével magávalragadó, miközben sikeresen elkerüli a propaganda felhangot. A szöveg is képeket rajzol, a tényeket filozófikus bölcsességgel köti csokorba.

Négy fő téma köré szerveződnek a képek:

A függetlenség napja

” A zsidó időszámítás 5709. évében, Ijár hó ötödik napján (a mi naptárunk szerint 1949. május 4-én), amely nap Izrael függetlenségi nyilatkozatának, egyben az állam megalapításának első évfordulója volt,  egy jeruzsálemi rabbi azzal a javaslattal állt elő, hogy az aznap világra jött gyermekeket nevezzék Tesuának (szabadulás), ha lánynak, illetve Hérútnak(szabadság), ha fiúnak születik. A nyílt és határozott javaslat híven tükrözte az egyéves állam születésnapját ünneplő emberek hangulatát: naivak voltak, büszkék, közösségi szelleműek és szentimentálisak.”

Tel-Aviv

“Az ország vakmerő bevándorlási gyakorlatával járó gazdasági nehézségek hajmeresztőek, és a kormányzat minden lehetséges módon akadályozza a deviza kiáramlását, illetve igyekszik a kemény valutát becsábítani a helyi gazdaságba. Szorgalmasan csalogatja a jó pénzű turistákat, csakhogy a szálláslehetőségek, ha egyáltalán találnak ilyeneket, igen messze vannak a luxus szinvonaltól. Tel-Aviv szállodái a közepes és a rémes között helyezkednek el, ám a tulajdonosok a szerény körülményeket szorgalommal és szolgálatkészséggel igyekeznek kompenzálni. “

Jeruzsálem

“Óvatosan közelítjük meg Jeruzsálemet, szellemek tanyáznak az úton. A júdeai dombokat a tenger felől másszuk meg, haladjunk el az alig pár hónapja a város felmentésére igyekvő, de csapdába ejtett teherautó-konvoj  kiégett roncsai mellett. A halottakat régen elvitték már, a rozsdásodó roncsokat letolták az út szélére, de így sem nehéz elképzelni a szurdokban vísszhangzó robajt, a gépfegyverek és ágyúk dörgését, a sebesültek jajgatását, a lángok ropogását. Erőszakos emberek erőszakos halált haltak itt, de járműveik roncsait és megfeketedett fegyvereiket hátrahagyták, emlékeztetőül az utazóknak, hogy a várost, amely felé tartanak, ne merészeljék félvállról venni.”

Galilea

“Az 1947-es velencei filmfesztiválon a dokumentumfilm kategória első helyezettje a Ház a sivatagban című film lett, amelyet Palesztinában forgattak  az arab államok elleni háború előtt… A film egy  település történetéről szól, amelyet 1939-ben, a Jordán völgyében, a Holt tenger közelében alapítottak és földje annyira telített sóval, hogy négyezer éve semmilyen életforma nem maradt meg rajta. Egy közel 50 fokos hőségben dolgozó fiatal zelóta kísérleteket folytatott a keserű talajjal, és többé-kevésbé véletlenül felfedezte, hogy ha azt kellő mennyiségű vízzel árasztja el, a só elég mélyre ülepszik le ahhoz, hogy a fölötte lévő talajrétegben megéljenek a növények. Barátokból összeverődött kis csapatával töltéseket emeltek, vezetékeket fektettek le a közeli Jordán folyóhoz, ahonnan több méter mélyen vízzel árasztották el a földet és négy hónapig fenntartották ezt az állapotot. Ezalatt a mesterséges tóba halakat telepítettek, amelyeket később kifogtak és piacra dobtak. Ezután a pionírok hagyták, hogy a föld teljesen beszívja a vizet, és végül ott találták magukat egy jókora termékeny terület kellős közepén, és elkezdődött a növénytelepítés, az építkezés a terjeszkedés szokásos folyamata. Mire a britek elhagyták Palesztínát, a Beit Ha’arava nevű település – jelentése : ház a sivatagban – virágzó, ugyanazon közösségi és szövetkezeti elvek alapján működő hely lett, mint sok más korabeli cionista mezőgazdasági közösség. … Nem sokkal a film elkészülte után  Beit Ha’aravat lerombolták. Az arab támadás napján a telepeseknek egyetlen éjszakájuk maradt, hogy kiürítsék és elhagyják otthonukat… Az arab háború idején a Beit Ha’arava-i férfiak többsége a hadseregben szolgált. A békekötés után két szomszédos települést alapítottak: Gesher Zivet és Beit Ha’arava Kabrit, mindkettőt az újonnan elfoglalt nyugat-galileai területen.”


Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.