Halált virágzik most a türelem

Kertész Ákos Radnótit idézte a harmadik Radnóti Menet alkalmából, a Soára emlékezve.

Ám a költő szavai sokszorosan aktuálisak. Kertész Ákos a radikális jobboldal magyarországi térnyerését tartja veszélyesnek. Hozzátenném: világméretekben a radikális iszlámmal kapcsolatban nem kevésbé igaz, hogy a türelem csupán halált terem.

Bob Gorell karikatúrája óta eltelt 4 évben a nyugati demokráciák eljátszották a süketet és a vakot. Maximum az izraelieket figyelmeztették, hogy eszükbe ne jusson megismételni az iraki történetet.

Most pedig, amikor már letagadhatatlan a tény, és a homokóra utolsó szemei peregnek, azok, akiknek dönteniük kellene , azzal szórakoztatják egymást, hogy mennyire elviselhetetlen Natanjahu. Lehetséges, bár, attól tartok, sokkal inkább arról van szó, hogy Natanjahu nem hazug, hanem nudnik (héber szleng) – magyarul: lerázhatatlan.

Nem tartozom Natanjahu feltétlen hívei közé, de mostanában egyre több dologban igazat kell adjak neki. Ha pedig az iráni atomfegyverkezés miatt nudnikol Obamának és Sárközynek, akkor mint az ország miniszterelnöke elsőrangú kötelességét teljesíti. Annál is inkább, mert éppen úgy, mint a palesztin-kérdésben, a tét itt sem csupán Izrael, hanem annak az értékrendnek a védelme, amit ma még a nyugati demokráciák jelentenek. A megbékélést hirdető “humanisták”, akik még akkor is tárgyalni akarnak az ellenséggel, amikor azok az élesre töltött fegyvert már a mellüknek szegezik – valójában nem szolgálnak semmilyen békét. Európa már lejátszotta ezt a meccset egyszer Hitlerrel, és ha nem tanultak belőle semmit, az nem jelenti azt, hogy Izrael hajlandó felvállalni Csehszlovákia szerepét ebben a XXI. századi remakeben.

Izrael évek óta hangoztatja, hogy nem akarja egyedüliként magára vállalni az iráni atomfegyverkezési program “leállítását”, de ha a nyugati világ döntésképtelen, akkor meg kell tennie.

 

 

Comments Closed

Hozzászólások (11)

Trackback URL | Comments RSS Feed

  1. Stenonis szerint:

    Véletlenül jutottam ide…

    Az izraeli politika több dolgot nem vesz figyelembe…
    1. Izrael nem írta alá az atomsorompó egyezményt (rajta kívül még 3 ország nem: India, Pakisztán és Észak-Korea)
    2. Dimona ügye. Mindenki tudja, hogy mi folyik ott, de soha egy nemzetközi ellenőr sem teheti be oda a lábát. Ellentétben az iráni nukleáris létesítményekkel.
    3. Becslések szerint Izrael 100-300 közötti nukleáris töltettel rendelkezik. Amit természetesen tagadnak.

    Ha már csak az államok közti egyenjogúságot figyelembe vesszük, akkor Izrael miért tiltaná meg egy olyan eszköz birtoklását, amivel ő is rendelkezik.
    Problémák az izraeli katonai csapás körül:
    1. Putyin marha dühös lenne, ha 100-200 orosz tudóst és mérnököt lebombáznának.
    2. Irán viszonylag modern légvédelmi rendszert vett az oroszoktól és a kínaiaktól. Ez nem átmegyünk a szomszédos Libanonba bombázni buli lenne.
    3. Irán rendelkezik közép hatótávolságú rakétákkal, amik elérik Izraelt. Az izraeli légierő bármennyire modern, nem elég nagy ahhoz, hogy egyszerre kiiktassa az iráni földi légvédelmet, légierőt, nukleáris létesítményeket és a föld-föld rakétákat is. Hagyományos töltetekkel is igen komoly pusztítást lehet véghezvinni, főleg olyan sűrűn lakott területen, mint Tel-Aviv.
    4. Irán tudja mozgósítani a síita terroristákat. Ezzel nemcsak Izraelnek tud ártani, hanem az iraki és a bahreini helyzetet is destabilizálhatja.
    5. Irán adja a kínai olajimport jelentős részét. És Kína eléggé morcos lenne a kiesés miatt.
    6. Hormuzi-szoros kérdése. Stratégiai helyzete miatt Irán képes nagyon komoly problémákat okozni a tengeri szállításban. Irán rendelkezik aknatelepítő hajókkal, és egy elaknásított szoroson keresztül nehéz az olajszállító tankereknek az útja.
    7. Irán messze van. Hiába van kb. 400 modern harci gépe Izraelnek, a távolság miatt nem tudja őket egyszerre bevetni. Így komoly probléma lehet a lokális erőfölény kivívása.
    8. Az Egyesült Államoknak sem érdeke a status quo feldöntése. Túl sok helyen vannak lefoglalva (Irak, Afganisztán) katonailag.

    Izraeli katonai vezetőként elég nagy kihívás lenne a támadás megtervezése. Mivel nem rendelkezik lopakodó technológiával, ezért első körben a közép és nagy hatótávú rakétákat kellene bevetnie (kilövi a Jerikó rakétáit kb. 1000 kg töltetekkel), és olyan szintű elektronikai zavarást kell alkalmaznia, hogy a az már önmagában figyelmezteti a védekezőket.
    Ha Izrael lecsap, akkor első körben mindenképpen az iráni légvédelmet kell blokkolniuk. Ennek első lépése lenne az izraeli föld-föld rakéták, majd következő lépésben (kvázi a becsapódásokkal egyidőben) jöhetnek a Gulfstreamek fedezete mellett a cirkálórakétákat hordozó F16-osak.
    A légvédelem bénítása után csapást kellene mérni az iráni rakétaerőkre. Optimálisan ennek egyszerre kellene történnie. Egy jól kiképzett személyzet 1-2 órán belül kilövésre kész állapotba tud hozni egy olyan rakétát, ami eléri Izraelt. És csak ezek után jöhet szóba a nukleáris létesítmények elleni támadás. Egy Irán méretű ország és nagyságú hadsereg esetében nagyon kevés az izraeli légierő.
    Főleg azt is figyelembe kell venni, hogy a tényleges célpontokig több 100 km-t kell megtenniük az izraeli gépeknek ellenséges terület fölött. És az iráni légvédelem zöme pont a nukleáris létesítmények köré csoportosul.

    Egy balul sikerült akcióval nemcsak az izraeli légierő nullázná le magát, hanem jelentős civil veszteség is érhetné az országot. Nem mellékesen vérszemet kaphatnának az arab államok…

    • ema szerint:

      Bárhogy is jutottál ide – légy üdvözölve!

      Mivel ez a lap nem az izraeli kormány hivatalos médiafelülete, részemről csak olyan választ kaphatsz, ami az én privát véleményemet tükrözi.
      Az első három ponttal kapcsolatban az a véleményem, ami annak idején Simon Peresznek (http://amichay.hu/simon-88-eves_20116/)volt, hogy Izraelnek szüksége van elrettentő erőre, mivel fennállása óta (sőt, kicsit előbb is) állandó háborúban áll a környezetével, amely háborút nem Izrael kezdeményezte, de felvette a harcot, mert a léte függ ettől. Hogy ehhez milyen eszközt választ, az éppen a közelebbi és távolabbi környezetétől függ. Tekintettel arra, hogy sem Európa, sem az USA eddig soha nem védte meg Izraelt az rá támadó arab hadseregektől vagy terroristáktól, Izraelnek joga van eldönteni, hogy miképpen tudja magát megvédeni!

      Háborúban nincs egyenlőség! Háborúban az győz, aki erősebb, aki kreatívabb, akinek a motivációja jobb. Mivel Izrael mindannyiszor az életéért küzdött, a motivációját ez a tény határozza meg. Semmi más.
      Izrael atomereje eddig senkit nem veszélyeztetett, és ezután sem kell egyetlen országnak sem aggódnia, amely nem akar Izraelre támadni. Ezt még az arabok is elég jól tudják.

      Az izraeli, katonai csapással kapcsolatos feltevésekre:
      1. Orosz, francia (az iraki atomerőmű francia segítséggel épült)támogatás egy agresszív diktatúra részére, szerintem, sokkal nagyobb disznóság, mint egy országot megvédeni ezektől. Izrael nem volt tekintettel erre sem a Hatnapos, sem a Jom Kipuri Háború idején, amikor az egyiptomi és a szíriai hadsereget is orosz szakértők vezették.
      2. Az iraki példa mutatja, hogy nem csak a szomszédban tudnak bombázni az izraeli légerő gépei, ha nagyon muszáj, de egyáltalán nem biztos, hogy az iráni atompotenciált az iraki módon kell megsemmisíteni.
      3. Az izraeli hírszerzés elég pontosan tudja, hogy mi van Iránnak – ellentétben az európaiakkal és az amerikaiakkal, itt nem hunyták le a szemüket azóta, hogy az iszlám forradalom dúl Iránban. Csak megjegyezném, hogy a mostani arab tavasszal kapcsolatban is, Izraelben nyilvánították ki aggályaikat, amelyek, sajnos, sorra bejönnek: még, hogy demokrácia! De jó is lenne! Nem úgy néz ki, sem Líbiában, sem Egyiptomban. Izrael nem becsüli le az ellenséget, de nincs is úgy beszarva, mint Európa vagy az USA.
      4. A siíta terroristákat nem most kezdte mozgósítani Irán, hanem már 1982 körül, az első libanoni háború idején. Mind a Hizballa, mind a Hamasz legnagyobb támogatója évek óta.
      5.Kína valóban gond, az olajbevétel kiesése Irán számára katasztrófális. Tehát, ha nemzetközi összefogás, akkor csak ebben az irányban lehetne mozdulni, viszont ha bombázás, az nem az olajlelőhelyeket érinti.
      6. Ez igaz, de Irán számára is ez egy öngyilkossággal felérő dolog.
      7. Kettes pontban utaltam arra, hogy volt már erre példa, de egyáltalán nem biztos, hogy ebbe az irányba megy a dolog. Érdemes a híreket figyelni.
      8. Az USA szemellenzős szempontjai nem érdekesek ebből a szempontból.

      Végül, szó sincs arról, hogy Izrael jókedvében akarja bombázni Iránt, de a semmittevésnek is ára van – erre igyekszik felhívni a világ figyelmét.

      • Stenonis szerint:

        Megfordítva is igaz… Irán is szükségét érezheti, hogy elrettentő erőt hozzon létre, mivel “békés” nukleáris programját és az országot agresszió érheti. Ez egy saját farkába harapó kígyó.
        Mivel Izrael nem tagja egy katonai szövetségnek sem, ezért sem az Egyesült Államoknak és egyik európai államnak sem kell megvédenie. Senki sem vállalta nemzetközi szerződésben ezt. Attól függetlenül általában Izrael hozzájut a legfejlettebb nyugati katonai eszközökhöz (repülők, rakéták).

        Valamilyen szinten értek a katonai tervezéshez (dandár szintig biztosan) és elég komoly mennyiségű szakirodalmat is olvastam.

        Ezért is írtam le, hogy komoly problémái lehetnek az izraeli katonai tervezőknek egy ilyen akció megtervezésével. És természetesen nem a szakértelemmel van a gond, hanem a feladat nehézségével.

        1. Ilyen a nemzetközi politika. Egy országnak nincsenek barátai vagy ellenségei, csak érdekei. A Fegyvernepper című filmet is ajánlani tudom… Az arab államok hadseregeit nem vezették orosz tisztek. Ha vezették volna, máshogy nézett volna ki a helyzet. A kiképzésben segítettek (mivel szovjettechnikát használtak az arab országok) s volt 1-2 katonai tanácsadó.

        2. Irak rossz példa. A bushehri nukleáris létesítmény kb. kétszer akkora távolságra van Izraeltől, mint Bagdad. Ez már nem oldható meg légi utántöltés nélkül. Ha én tervezném az akciót, akkor erre a Perzsa öböl fölött kerülne sor, de nagyon kockázatos lenne. Mivel ez a manőver nem hajtható végre 40 m alatt és így a radarok látják. Továbbá, pontosan az előzményekből okulva Irán a lehető legnagyobb mértékben széttelepítette a nukleáris létesítményeit. Ez is komoly tervezési probléma. Egy létesítmény kiesésével maximum újra 1-2 évvel lehetne visszavetni az iráni atomprogramot.

        3. Az USA, oroszok és Kína is tisztában van az iráni helyzettel. De ez még nem oldja fel az izraeli problémát. Komoly iráni légvédelem és megfelelő eszközök a visszacsapásra.
        4. Pont a régi kapcsolat az iráni terrorpolitika erőssége. Évtizedekre nyúlik vissza és bármikor bevethető. Nem pár kassam rakétát lőnének ki ebben az esetben. Az öngyilkos merényletek száma is exponenciálisan növekedne. Mellette Bahrein újra lángolna (ott állomásozik az amerikai flotta) és az iraki síita többség is fellázadhat. Ezzel borulna is a közel keleti status quo.
        5. Izraelnek kapacitása sem lenne az iráni olajlétesítmények támadására. Viszont egy háború során Irán nem biztos, hogy tud exportálni. És ez már Kína érdekeit is sértheti.
        6. És egy öngyilkossággal felérő dolog hol szokott zavarni egy életéért küzdő vallási fanatikust?
        7. Én meg válaszoltam rá..
        8. Igen érdekes. Egy morcos USA nagyon nem érdeke az izraeli külpolitikának. Főleg azért sem, mivel az USA évi 6 milliárd dollárnyi (1400 milliárd forint) katonai segélyt nyújt Izraelnek. Ez a teljes izraeli katonai költségvetés fele. Ennek a kiesése komoly gazdasági válságot okozna. Nem is beszélve a hadsereg állapotára gyakorolt hatásról.

        Izraelnek bele kellene nyugodnia a status quo megváltozásába. Már nem ő a legerősebb a Közel-keleten.
        Azt jól látják az izraeli politikusok, hogy az idő nem nekik dolgozik. De már 40 éve nem nekik dolgozik. Ezért előbb-utóbb a jelenlegi katonai doktrínát felül kell vizsgálni.
        Inkább a kölcsönös megsemmisítés doktrínáját kellene létrehozni és tudatosítani a környező és távoli államokkal.Viszont ehhez nyilvánosan is deklarálni kellene, hogy mennyi és milyen erősségű nukleáris töltet áll a rendelkezésükre.

        Összefoglalva: pusztán katonai tervezői szemmel nézve borzasztóan nehéz az izraeli helyzet. Ha megkapják a politikai utasítást a hadművelet kidolgozására, akkor a tervezők döntő többsége tisztában lesz azzal, hogy a siker nagyon is kétesélyes. Nüanszokon múlhat a dolog és egy katona nem szívesen ad úgy ki parancsot támadásra, hogy ha szerencsénk lesz, akkor elérjük a céljainkat, de így is komoly katonai és civil veszteségre számíthatunk…

    • hayal szerint:

      Az írásból kiderül a kommentező mind katonai és nemzetközi politikai ismeretekkel rendelkezik és érdeklődik az aktuális események iránt. Írása számos igazságelemet tartalmaz. Jó, hogy kérdéseket tesz fel, de következtetései és javaslatai elgondolkodtatóak.
      Véleményem kifejtése előtt szükségesnek tartom leszögezni, nem vagyok zsidó, ötven éve vagyok kapcsolatban a védelmi szférával, mint aktív katona, majd nyugdíjas tanárember. Írásomat az motiválta, hogy minden szövegnek van egy végkicsengése és ez az, amivel vitatkozom.
      Néhány tény:
      1. Izrael állam az ENSZ 1947 nov.29.-i kétharmados döntése alapján jött létre. Az arab államok ezt a döntést azonnal visszautasították és támadásokat, terrorakciókat indítottak Izrael ellen.
      2. Izrael valóban nem írta alá az atomsorompó egyezményt
      3. Hogy Dimonában mi folyik, és ezt mindenki tudja, azt kétlem. Csak megjegyzem az is kétséges, hogy kik tudják, mi folyik az iráni nukleáris létesítményekben. Ma már egyértelmű, hogy a Baradei vezette Nemzetközi Atomenergia ügyi Bizottság dokumentumait kozmetikázták /magyarul, hazudtak/ Ezt támasztja alá a NAÜ 2011 nov.8.-i jegyzőkönyve.
      4. Izrael nem tagadja, hogy rendelkezik atomfegyverekkel, csak NEM ISMERI EL. A kettő nem ugyanaz. Javaslom elolvasni: „The third temple’s Holy of Holies Israel nucleár Weapons” Szerző: Werner D. Farr LTC US. Army.
      A további pontokban felsorolt légi hadművelet említett problémáival egyetértek. Csak napjainkban az un.”negyedik generációs” hadviselés korában a légi hadművelet csak egyik eleme lehet egy estleges katonai akciónak. Izrael jelenleg is működtet felderítő műholdat Irán felett. Az elektronikai hadviselés több a légvédelmet bénító repülőgépnél, lásd Stuxnet vírus és egyéb támadások. Izráel rendelkezik olyan tengeralattjáróval /Dolphin L209 típus/ amely rendelkezik rakéta és robotrepülőgép indítási képességgel. Még egy megjegyzés, az F-16I Soufa nem képes cirkálórakéta indítására /a Tomahawk az USA légierő B-52 bombázói fegyverzete volt/ és katonához nem illő pongyola kifejezés a „cirkálórakéta” fogalom használata.
      Azért megjegyezném, hogy az IAF korábbi nagytávolságú műveletei /Entebbe, Bagdad, Tunisz/ valószínű nem ismételhetők meg, ugyanakkor 2007-ben az IAF lebombázta a szíriai atomlétasítményt, 2009-ben Szudánban megsemmisítettek egy a Hamasznak szánt rakétaszállítmányt és 2011.ápr.5-én Port Szudánban hajtott végre terroristaellenes akciót. Mindezek ellenére ismét leszögezem nem tart valószínűnek a légitámadást
      Izrael államot saját magának kell megvédenie, nem katonai szövetségeknek, és véleményem szerint erre képes is. Ezt a Cahal bizonyította az eddigi hét háborúban és a háborúknak nem tekintett katonai akciókban
      A mi lett volna, ha típusú kérdések feltevése történelmietlen és értelmetlen. Csak megjegyezném, hogy a háborúk során az arab hadseregek a szovjet hadműveleti elvek alapján tevékenykedtek és voltak sikertelenek. Még egy megjegyzés: 1967 október 21-én, nemzetközi vizeken az „Eilat” izraeli rombolót elsüllyesztő hajók szovjetek voltak. 1968 őszén, a teljes Tökölön állomásozó szovjet vadászrepülő ezredet átvezényelték Egyiptomba, ahol a szovjet pilóták többször keveredtek légi harcba az izráeliekkel. Pl. 1970-ben lőtték le Nyikolaj Jurcsenkó századost.
      Az USA, Oroszország, Kína politikájáról külön lehetne és kell is beszélni, de ez meghaladná írásom kereteit. Csak annyit, hogy Oroszországot nem izgatná néhány volt vagy jelenlegi állampolgárának halála, de izgatja a több évszázados orosz politika –a déli meleg tengerekhez való kijutás- sorsa és lehetőségei.
      Az Izraeli katonai költségvetés és az USA segélyről nem akarok számháborút nyitni, Sokféle adat kering.
      Az utolsó megjegyzésekkel már vitatkozom. „ Izráelnek bele kell nyugodni” Mibe kell belenyugodni? Abba, hogy az Irán által támogatott, pénzelt, felfegyverzett terrorista mozgalmak nem ismerik el a zsidó állam létét és megsemmisítését tűzik ki célul. A XXI-k század nagy kérdése, hogy mi lesz a sorsa kb. 6 millió zsídónak?
      Ismerve az izraeliek mentalítását, az izraeli katonák motiváltságát nem hiszem, hogy ebbe bárki is belenyugodna.
      Úgy gondolom, hogy egy katonának nem kell említenem egy lehetséges atomháború következményeit. Az izraeli katonai doktrína védelmi jellegét nagyon komolyan gondolják. Egy korábbi írásomban ezt már kifejtettem. Ha valaki úgy gondolja, hogy Európa vagy a világ egésze ebből kimarad, az nagyon téved.

  2. ema szerint:

    OK, én nem vagyok katona, de hozzászólását a katonai szakértőnknek továbbítom – remélem, hogy ő majd kielégítően szakszerű válasszal szolgál.

    Ami viszont engem illet – mint izraeli állampolgárt, aki jelenleg Tel-Avivban él, tehát, ha iráni támadástól kell tartson Izrael, akkor TLV minden bizonnyal célpont, a következőket fontosnak tartanám leszögezni:

    A közel-keleti politikai helyzet nem tükör, amit mindegy, hogy fordítgatunk: Izraelnek mindaddig egyik szomszédjával nincs gondja, amíg azok nem fenyegetik támadással. Irán pedig ezt teszi, folyamatosan, mióta Ahmadinezsád van hatalmon.
    Nem arról van szó, hogy Európának vagy az USA-nak meg kéne védeni Izraelt, csak ha nem teszik, akkor pofa be – ne is dumáljanak bele abba, hogy a zsidó állam egymaga, miképpen tudja megvédeni magát! A legnagyobb pofátlanságnak tartom, hogy Európából osztják az észt, miközben a saját arabjaikkal sem tudnak mit kezdeni.

    Természetesen érdekekről van szó. Ezzel semmi probléma nincs. Legfeljebb azzal, hogy sem az USA, sem Európa még mindig nem fogja fel, hogy Izrael érdeke egyben az ő érdekük is, egy icipicit hosszabb távon, mint amennyit az orrukig ellátnak.

    Természetesen, nem gondoltam, hogy a hadseregek főparancsnokai oroszok voltak Egyiptomban vagy Szíriában – csak a fegyver és a “tanácsadók” voltak oroszok. Hogy mi lett volna ha – érdektelen.

    Irakot nem mintaként, hanem csupán példaként említettem arra vonatkozóan, hogy az izraeli felfogás szerint ha van egy probléma, annak a megoldását meg kell tudni találni. Mint említettem, az itteni társadalmi vita lényege nem az, hogy miként kell megszervezni a katonai akciót. Nem fogják részletezni, mielőtt meg nem csinálják – ezt garantálom. Az sem biztos, hogy légitámadásra lesz szükség…

    Hát, nem tudom. Az itteni arab-szakértők sokkal inkább a szunnita csoportok megerősödéséről beszélnek. Szíriában a helyzet elég kritikus, a Hamasz már költözködik.

    Szerintem az USA jelenlegi elnöke nagy károkat okozott a saját hazájának az iszlámista terror elleni határozatlanságával. Az oroszok egészen más módszerekkel élnek a saját érdekszférájukon belüli iszlámista terrorral szemben. A kínaiakat, egyelőre nem érinti a dolog, vagy legalábbis bagatellizálják az iszlámista ideológia terjeszkedés veszélyét. A baj éppen az, hogy közel sincs egységes fellépés. A helyzet, sajnos, túlságosan hasonlít a II. világháború kezdeti időszakára, amikor sokan, nyugaton úgy gondolták, hogy hadd menjen Hitler kelet felé…
    Izrael, a világ más vidékeihez képest, egy-két évtizedes “előnnyel” kezeli a terrort, miután intenzívebben ki van téve neki. A mostani helyzet, minden bizonytalansága ellenére össze nem hasonlítható a kilencvenes évek “békefolyamatot” kísérő terrorjához képest. Nem azért, mert az arabok részéről nincs elég igény rá, hanem mert az izraeli intézkedések sora nehezíti számukra a kibontakozást. Az iszlámista terror Izraelen belül nem érte el a célját, sem gazdaságilag, az ország nem roppant össze (kicsit jobb a helyzet mint Európa-szerte), sem pedig a helyi lakosság nem adta fel a “kilátástalan” küzdelmet a terrorral szemben.

    A legkevésbé hiszem, hogy Izrael célja lenne az iráni olajlétesítmények támadása. Az izraeli katonai doktrína egyértelműen védelmi jellegű, ezért például olyan egyszerű módszert, mint a gázai övezet lekapcsolása a villanyról, ha rakétákat lőnek dél-izraeli területekre – nem elfogadott. Az iráni atomlétesítményeket bombázása védelmi célú megelőző hadműveletnek elfogadható, de az olajlétesítmények biztos nem.

    Hát ez az, hogy Ahmadinezsád be- és kiszámíthatatlan, vele tárgyalgatni kb. olyan, mint vizet darálni… nyilvánvalóan, őt nem érdekli az iráni nép sorsa.

    Az USA-Izrael kapcsolat azért ennél bonyolultabb. A katonai segély nem pénz, hanem amerikai hadifelszerelés, ami viszont az USA gazdasági élete szempontjából is fontos. Az izraeli, polgári gazdasági élet ha nem is független ettől (hiszen van izraeli hadiipar is), de az érdekösszefonódások sokkal bonyolultabbak, mint például az egyiptomi segély tekintetében. Szóval, Izrael szövetségese az USA-nak, de azért Izrael lépéseit az ország érdeke motiválja első sorban. Erre kitűnő példa volt az Obama-Natanjahu nyilatkozatpárbaj 67-es határok ügyében. Obama lesz kénytelen megtanulni “arabul”, és nem Izrael kedvéért, hanem az USA poziciójának megőrzése érdekében.

    Izrael nem nyugodhat bele abba, hogy az ország elpusztítására törekvők erősödnek – ez nem egy katonai játszma, hanem egy nép létének kérdése. Elég jól ismerjük a környezetünket – Izrael egyetlen lehetősége felvenni a harcot, amit rákényszerítenek.
    Vannak olyan baloldali politikusok Izraelben, akik azt szajkózzák, hogy az idő nem nekünk dolgozik, csakhogy eddig (1993 óta) minden engedményt az arab fél a gyengeség jeleként látott, és ennek megfelelően radikalizálódott. Ha pedig egyfajta módszer nem működik – Osló megbukott, ez ma már nyilvánvaló -, akkor más módszereket kell találni. A pragmatikus izraeliek – köztük politikusok és közéleti személyiségek is vannak – nem háborúskodni akarnak, de az életük árán is megvédik az országot. Ha ehhez a levegőből, vagy a földről kell felrobbantani az iráni atomlétesítményeket, ha elektronikai eszközökkel lehet tönkrevágni a programjukat – azt teszik, ami a leghatékonyabb. Ami a legfontosabb, hogy TESZIK, nem totojáznak, ahogy az EU és az USA teszi.

    • Stenonis szerint:

      Nem kell túl komoly katonai szakértőnek lenni a dolog megítéléséhez.
      A iráni probléma már vagy egy évtizede húzódik. Azóta Irán erőteljes lépésekkel modernizálja hadseregét.
      Ha Izrael képes lett volna úgy csapást mérni Iránra, hogy nem ítéli túl nagynak a kockázatot, akkor már megtette volna.
      Most már az utolsó utáni pillanatban vannak. Bár az tény, hogy a feszültség egyre fokozódik. Azt viszont nagyon kétlem, hogy a nyugat bármiféle katonai akcióban venne részt Irán ellen.
      Az izraeli akciók is megálltak a kiberháború és a szájkarate szintjén.
      A Nyugat csak akkor fog lépni, ha török területeket ér iráni támadás, mert akkor a NATO szerződés értelmében automatikus hadüzenetet kellene, hogy jelentsen.

      Szerintem most jött el az idő, hogy Izrael átértékelje a katonai doktrínáját. Ha nem teszi, akkor egy kudarccal végződő iráni kaland, könnyen az izraeli pozíció további romlásához fog vezetni.
      Izrael egyetlen szerencséje, hogy a térség stabilitása eléggé megromlott, mire az új vagy a régi arab vezetés stabilizálja a hatalmát, addig hónapok fognak eltelni. Izrael összes szomszédja béna kacsa.

      • ema szerint:

        Bármilyen tájékozottnak képzeli Magát, attól tartok, hogy az izraeli lépéseket, amelyeket az iráni katonai erő ellen tesznek, legfeljebb utóbb ismerheti. Hogy hol állnak az izraeli akciók, azt idővel megtudjuk. Nem hiszem, hogy Izrael arra várna, hogy a Nyugat lépjen.
        Az izraeli katonai doktrína alapja egy nagyon mély, etikai magatartás, amit a Tóra fogalmaz meg. Ezen túl viszont igen rugalmas, a kor és a szituáció követelményei szerint alakul.
        A 2000-es libanoni kivonulás és a 2005-ös gázai kivonulás, valamint az oslói “békefolyamat” csődje számos tanulsággal szolgált Izrael számára. A nemzetközi tiltakozás ellenére megépült védvonal és az időközben kialakított védelmi stratégiai hatékonyan csökkentette a terrortámadásokat. Izrael nem a szerencséjében bízik, hanem abban, hogy folyamatosan és keményen dolgozik az ország védelmében.

        • Stenonis szerint:

          Nem tartom tájékozottnak magam a tervezett izraeli katonai lépesekben…
          De katonai tervezőként nem látom jónak az izraeli helyzetet. Legalább is, ha annak a csapatnak kellene egy ilyen akciót megtervezni, amelyiknek a tagja vagyok.

          A katonai erő alkalmazása nem hiszem, hogy Izraelnek kedvező végkimenetellel járna.

          És ekkor figyelembe vettem a perzsa és a többi közel keleti arab államra jellemző katonai morált, kiképzési viszonyokat és vezetést.

          • ema szerint:

            Bocsánat, milyen katonai akciót tervezett Ön, ha nem vagyok indiszkrét? Az a csapat, aminek Ön tagja? Kíváncsivá tett…

            Mégis, milyen erőt kéne alkalmaznia Izraelnek, aminek “kedvező végkimenetele” lenne? Érdeklődéssel várom a válaszát.

            Mint mondtam, nem vagyok katona, csak egy izraeli állampolgár, akinek a fia volt négy és fél évig harci alakulatnál, tehát az ismereteim igen hiányosak, de:
            számos olyan élethelyzetben voltam, amikor a “végkimenetel” kedvező vagy kedvezőtlen voltáról halvány lila gőzöm nem volt, mégis megkockáztattam, és belementem, mert valamilyen okból szükségesnek éreztem a lépést. Mondjuk, amikor 1985-ben fogtam a két apró gyerekemet és elindultam egy Fiat 500-al Hegyeshalom felé…
            A fiam, aki viszont 2001-ig volt katona, úgy hívta ezt, hogy megfontolt kockázatvállalás.

  3. Stenonis szerint:

    A Magyar Honvédség egyik dandárjának (már megszűnt) a hadműveleti főnökségén dolgoztam. De kilátástalannak ítéltem az egész helyzetet. Több mint 10 éve vagyok civil. Jól mutatja a helyzetet, hogy a munkatársaim közül a legbunkóbb már kétcsillagos tábornok, míg a legértelmesebb most jutott ezredesi rangig.

    Mivel nem engem fognak megbízni egy izraeli katonai akció megtervezésével ezért nem tudom pontosan megítélni. De a jelenlegi állapotok egyáltalán nem kedvezőek Izraelnek.
    Az iraki beavatkozás azért is rossz példa, mivel Irak akkor már hadban állt Iránnal. És nem volt kapacitása a többfontos háborúra.

    Minden izraeli parancsnoknak olvasnia kellett Liddell Hart Stratégia című munkáját. A munka most is nagyon helytálló. A “közvetett megközelítés” (indirect approach) az egyik legfontosabb katonai stratégia. A cél nem a direkt csapás, hanem először ki kell billenteni az ellenséget az egyensúlyából és csak ezután jöhet a fő csapás. Nagyon sok történelmi példát hozott fel ennek igazolására. Pl. Sherman tábornok georgiai hadjáratát az amerikai polgárháborúban. Caesar hadműveleteit a polgárháborúban.
    Elmélete hatással volt a német Blitzkrieg kidolgozására is. Bár azért ebben Guderiannak (Achtung – Panzer! 1937) jutott a fő szerep. Mivel mindkét katonai teoretikus ugyanazt a helyes következtetést vonat le az első világháború csatáiból.

    Viszont jelen helyzetben Izrael nem tudja alkalmazni a közvetett megközelítést. Magyarul nem tud trükközni, elterelő támadást indítani, megtévesztő manővereket végezni. Bármennyire is képzetlen lehet egy iráni katonai parancsnok, azt tudni fogja, hogy az izraeli csapás szinte csak a nukleáris létesítményeket érheti. Tehát minden védelmet ezek köré kell telepíteni.
    Ezért nagyon nehéz az izraeli katonai tervezők dolga.

    • ema szerint:

      Továbbiakban ajánlom, hogy hayal nevű szerzőnkkel, katonai szakértőnkkel vitatkozzon. Már írt egy megjegyzést az Ön eddigi hozzászólásai alapján.