Hatikva – התקווה

Tegnap este kezdődött az izraeli,  függetlenség-napi ünnep. Mint minden zsidó ünnep,  a jeles nap előtti estén.

יום העצמאות

Izrael, a megvalósult álom,  ahogy Amos Oz mondta. Még akkor is, ha a valóság csalódásokkal terhes, a teljesítmény vitathatatlan. Mégsem erről akarok most írni, hanem arról, ami megelőzte a függetlenség kikiáltását. Sok évvel korábban.  Egy alig ismert költő, bizonyos Naftali Herz Imber, aki az Osztrák Magyar Monarchia egyik galiciai városkájában született, 1877-ben írt egy verset, amelynek a következő címet adta:

A remény    התקווה

Imber szerette a jó bort és a nőket. Fiatal korában bejárta a Monarchiát, 1882-ben pedig Sir Laurence Oliphant titkárául szegődött, Erec Izraelbe. Csakhogy kenyéradó gazdája feleségét is elcsábította, így csakhamar új megélhetés után kellett nézzen. Műsoros esteket adott a zsidó településeken, ahol a régi versét variálva reményt plántált a megviselt pionírokba.

כָל עוד בָלֵבב פנימה
נפש יהודי הֹמִיה,
ולפאֲתי מזרח קדימה
עֵינו לציון צופִיה –
עוד לא אָבדה תקותנו, התקוה הנושָנה:
לשוב לאֶרֶץ אבותינו,
לעיר בָה דוד חָנה.

Miután Lady Oliphant, mint oly sokan az első zsidó telepesek közül, meghalt maláriában,  Imber visszautazott Európába, de a verset, népszerűsége előbb a cionista mozgalom, majd az ország himnuszává tette, mielőtt még az állam megalakult volna. Igaz, időközben egy kicsit módosították a szöveget:

כָּל עוֹד בַּלֵּבָב פְּנִימָה
נֶפֶשׁ יְהוּדִי הוֹמִיָּה
וּלְפַאֲתֵי מִזְרָח, קָדִימָה
עַיִן לְצִיּוֹן צוֹפִיָּה –

עוֹד לֹא אָבְדָה תִּקְוָתֵנוּ
הַתִּקְוָה בַּת שְׁנוֹת אַלְפַּיִם
לִהְיוֹת עַם חָפְשִׁי בְּאַרְצֵנוּ
אֶרֶץ צִיּוֹן וִירוּשָׁלַיִם

Dr Astrith Baltsan alaposan elemezte az izraeli himnusz szövegét és dallamvilágát. A megértés érdekében megpróbáltam egy, a héber jelentés hangulatához közelebb álló fordítást készíteni, mint amit a Wikipédia kínál.

Amíg a szivünk legmélyén, a zsidó lélek repes, midőn előre, a láthatáron túli keletre tekintve Ciont látja,

még nem veszett el a remény, a kétezer éves remény, hogy szabad nép legyünk saját hazánkban : Erec, Cion, Jeruzsálem

Nem egy szószátyár himnusz. Az én olvasatomban: amig látjuk a reményt, hogy visszatérhetünk hazánkba, és ott szabad népként építhetjük fel újra az országot – addig ez lehetséges. Izrael, a cionizmus kezdeteitől, mind a mai napig egy olyan ország, ahol él a remény az emberekben, dacára a háborúknak, a gazdasági élet nehézségeinek, az ellenséges európai megítélésnek.

Magyaros kiegészítésképpen: ha már nincs meg a reményünk egy jobb életre, akkor nincs is mit felépíteni. A magyar társadalom legnagyobb problémája éppen ezért a reményvesztettség – minden más eltörpül mellette.

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.