Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg Huntington könyve a civilizációk összecsapásáról. Mostanában, az arab  világból érkező hírek hallatán, az obamai hurrá-optimizmus helyett egyre többeknek  jut eszébe, mint lehetséges forgatókönyv.

Tézisének lényege, hogy a hidegháború utáni korban a konfliktusoknak nem ideológiai-politikai vagy gazdasági alapja van, hanem egyre meghatározóbbak a vallási-kultúrális elemek.

Huntington főbb állításai a következők:

-A történelem során először fordul elő, hogy a világpolitika egyszerre sokpólusú és sokcivilizációjú.

-A Nyugat relatív befolyását tekintve hanyatlik, míg az iszlám robbanásszerű demográfiai növekedését tapasztaljuk.

-Egy új, civilizációkon alapuló világrend kialakulásának korszakát éljük.

-A  civilizációk  háborújának elkerülése azon múlik, hogy a világ vezetői elfogadják-e a világpolitika sokcivilizációs jellegét és együtt tudnak-e működni annak fenntartásában.

A tanulmány intenzív vitákat váltott ki a nemzetközi politikával foglalkozók körében. Huntingtonnak valóban voltak jelentős túlzásai, sőt helyenként iszlámellenes megjegyzései. Ugyanakkor az ikertornyok elleni támadások (2001) majd   a madridi (2004) illetve a  londoni (2005) terrorakciók tovább erősítették a fenti nézeteket.

A huntingtoni nézeteket látszólag  cáfolják az arab világ jelenlegi eseményei. Hiszen mind Tunéziában mind Egyiptomban a megmozdulások mögött éhséglázadások, szociális problémák és Mubarak rendszere iránti elégedetlenség állnak. Ám roppant kétséges a Muzulmán Testvériség mozgalom vezetőinek nyilatkoztai arról, hogy nem kívánnak egyelőre radikális iszlámista politikát folytatni – mennyire őszinték, vagy csupán figyelemelterelésre szolgálnak.

Az arab világ két gyengébb diktátora kibukott a székéből, de a többi szívósan küzd hatalmáért, nem válogatva az eszközökben, és az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága, amely minden lehetséges alkalmat megragad arra, hogy Izraelt elítélje valamiért, Kadhafi és Ahmadinedzsád saját civil lakossága elleni véres támadását csendben elnézni.

Comments Closed