Insallah

Egyiptomban a hadsereg átvette a hatalmat, azt ígérve, hogy hat hónap múlva választásokat tartanak. Mivel Izrael közvetlen szomszédjáról van szó, felmerül a kérdés, hogy ez miként befolyásolhatja  a két ország kapcsolatát.

A békét ugyan Anvar Szadat kötötte meg 1979-ben, de miután az Egyiptomi Iszlám Dzsihád merénylői meggyilkolták,  Mubarak harminc éven át őrizte a “hideg békét”. Éppen ezért, Izraelben, számos politikus aggodalmának adott hangot, hogy mi lesz a megállapodással. Marad a hűvös nyugalom, vagy várható egy újabb arab-izraeli háború?

A két ország hadserege 1948 és 1979 között több alkalommal konfrontálódott. Ezekből négy nagyobb összecsapást jelentő háború volt.

1. Függetlenségi háború „Milhemet HaAtzmaut”

2. Szuezi háború „Milhemet HaShinrur”

3. Hatnapos háború „Milhemet Sheset HaYamin”

4. Yom Kippúri háború „Milhemet Ha Yom Kipurim”

Ezekben, a háborúkban az izraeli hadsereg vitathatatlan győzelmet aratott.

Volt egy folyamatos feszültségekkel és kisebb, nagyobb összetűzésekkel tarkított időszak 1968 és 1973 között melyet a szakirodalom War of Attrition-ként , Felőrlő háborúként emleget „Milhemet Ha Hatasah”. Ezen időszakban a Szuezi csatorna illetve a Vörös tenger mellett számos katonai összecsapás zajlott.

Mindezek tükrében érdemes megvizsgálni a helyszint és a hadseregek helyzetét egy lehetséges konfliktus során. Szeretném előrebocsátani, hogy szerintem nincs veszélye egy közvetlen katonai konfliktusnak, de idézném az ősi latin mondást: „Si vis pacem parabellum” – Ha békét akarsz, készülj a háborúra.

Vegyük sorra milyen tényezőket, kell számba venni a helyzet elemzésénél:

– Földrajzi és terepviszonyok.

– A hadseregek létszáma, fegyverzete és azok minősége.

– A hadseregek vezetése, a katonák kiképzettsége és motiváltsága.

– Nemzetközi politikai viszonyok.

– Gazdasági, pénzügyi helyzet.

1./ Az Egyiptom és Izrael közötti határ a Sinai félsziget földrajzi jellemzői:

A Sinai félsziget homokos, sziklás sivatagi terület. A sivatag ebben az esetben azt jelenti, hogy az éves csapadékszint nem haladja meg 250 mm.-t. A félsziget területének jelentős része járhatatlan vagy csak irányokban, utakon járható. A Földközi tengerpart mentén /Rafah-El Arish-Qantara/ útvonal járható A történelem során itt vonultak az egyiptomi fáraók, Napóleon seregei és ebben az irányban támadott Allenby tábornok az 1. világháborúban. Ettől délebbre még mindig többé-kevésbé sík terület főbb irányai: Abu Ageila, El Quseima városoktól a Katmia és a Giddi hágókon keresztül lehet kijutni a csatornáig. A Függetlenségi háború során 1948 decemberében / AYIN hadművelet/ az izraeli csapatok a Beersheva –Abu Ageila útvonalán azért tudtak gyorsan előrenyomulni, mert a régészek felhívták a figyelmet egy régi rómaiak által épített útra melyet jelentős részben már beborított a homok. A félsziget jelentős déli része szinte csak tevékkel vagy egyáltalán nem járható. Egy  jelentősebb út található Tabha-El thamad-Nekhl-Mitla hágó-Szuez irányban. Az arab-izraeli háborúkban a hadműveletek jelentős része is ezeken a területeken zajlott. Aki már járt a szent Katalin kolostornál meggyőződhetett a terep nehézségeiről.

2./ A katonai erőviszonyok:

Az erőviszonyok területén csak néhány tényre szorítkozom:

EgyiptomIzrael
létszám443 000  fő163 500 fő
harckocsik száma3860 db3930 db
harci repülőgépek száma585 db444 db

Természetesen  itt sok más szempontot is figyelembe kell venni. Izraelnek más országok hadseregeivel is kell számolnia, ahogy 1948-ban, 1968-ban és 1973-ban sem csak Egyiptommal kellett megküzdenie. A harckocsik tekintetében a számuk kiegyenlítődik, ám a minőséget tekintve  Izrael van főlényben. / Egyiptom 555db M1A1 Abrams, Izrael 1280 Merkava/. Hasonló a helyzet a légierőt tekintve is. / az izraeli F-16I „Soufa” és az F-15I „Ra’am” típusok egyértelműen a modern technikát képviselik/. A katonák kiképzettség szintjét igazából  konkrét harctevékenység során lehet felmérni, amire reméljük nem fog sor kerülni.

3./ A katonai vezetés néhány jellemzője:

A hadtörténelem során alapvető igazságnak bizonyult, hogy egy hadsereg úgy harcol, ahogy kiképezték, és ahogy vezetik. A vezetés milyenségét meghatározza az állam politikai berendezkedése, a kulturális és egyéb hagyományok. Izrael a térség egyetlen demokratikus állama és ez azt jelenti, hogy a hadseregben a különböző rendfokozatú katonák közötti kapcsolatokban nincsenek jelentős különbségek és az emberi élet védelme minden parancsnok elsődleges kötelessége. Az arab hadseregek diktatórikus államok fegyveres erői. Itt a katonák és a tisztek közötti kapcsolatokat meghatározó társadalmi, származási, osztálykülönbségek  sokkal jelentősebbek. Tudom, ez utóbbi marxista fogalomnak tűnik, de szerintem, ez írja le legjobban a különbségeket.  Az arab hadseregeknek általában egy politikai erő, vagy egy személy kiszolgálása a fő feladata.  Érdemes megfigyelni napjainkban az arab államok hadseregeinek magatartását.

A különböző hadseregek vezetési stílusbeli különbségeit jól érzékeltetik a rendfokozati arányok.

Az egyiptomi hadseregben 5 tábornoki, 6 tiszti, 2 altiszti és 1 sorkatonai rendfokozat van.

Az izraeli hadseregben 3 tábornoki, / ebből az altábornagyi „rav aluf” csak a vezérkari főnököt „ramatkal” illeti meg/ 6 tiszti, 2 altiszti, 3 sorállományú  rendfokozat létezik. És itt még van 2 zászlósi rendfokozat./ Ez lényegében a tiszti és altiszti rendfokozatok között helyezkedik el és  fontosabb szakterületet művelők  viselik. Az USA Armyban „warrant oficernek” nevezik./ A modern hadseregekben a tisztek feladata a vezetés, míg az altisztek végzik a kiképzést,ellátják a szakfeladatokat. Az arab hadseregekben a zászlósi és altiszti feladatok „feljebb” tolódnak, a tisztekre hárulnak, így nehezítve, vagy lehetetlenné téve azok vezetési tevékenységét. Mindezekből következik, hogy a vezetésnek nagyon kevés figyelmet szentelnek. Gyenge az alegységeken belüli együttműködés, a döntéshozatal. Pl.: a harckocsik személyzetét csak egyes feladatokra képezik ki, és így ha valamelyik kezelő kiesik, nem tudják egymást helyettesíteni. A döntéshozatal általában a felsőbb vezetésre marad és a döntéseket az alsóbb szinteken maradéktalanul, végre kell hajtani. Így nagyon kevéssé érvényesül a kreativitás. A vezetésre jellemző a fatalizmus érvényesülése. ”Insallah” – ahogy Allah akarja…

Az oktatásban, a kiképzésben általában jellemző a mechanikus memorizálás, és csak ritkán lehet találkozni a logikus problémamegoldó gondolkodással. A 80-as években magam is tanítottam arab katonákat és a fentieket személyesen is tapasztaltam.

Nem közvetlenül a vezetéshez tartozik, de említeni kell a logisztika problémáit, a karbantartás nem kielégítő voltát. Ha valami nem működik, rögtön igyekeznek a felelőséget áthárítani, bűnbakot találni.

John Keegan angol hadtörténész azt állítja, hogy a kultúra az elsőrendű meghatározója a hadviselés természetének, amíg az európai hadviselés „szemtől szembe” zajlik le, az iszlám korszak arab hadseregei inkább a kitérés, késleltetés, és közvetettség módszereit alkalmazzák. Keegan szerint az arabok sikeresebbek, ha lázadnak vagy politikai téren harcolnak. Egy másik autentikus szerző, T. E. Lawrence /Arábiai Lawrence/ „csata nélküli nyerés”-nek írja le az arabok tevékenységét.

Az  izraeli hadsereg felépítésében, működésében, technikai színvonalában néhány sajátosságától eltekintve megegyezik a modern hadseregek jellemzőivel, de erről egy következő cikkben írok részletesen.

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.