Lapid az ortodox izraeliekhez

Az internet megváltoztatja a politikai küzdelem megszokott formáit – demokratikusabbá teszi azokat.

A választások nagy csapdája, hogy a jelöltnek rengeteg pénzébe kerül eljuttatni az üzenetét a nagyközönséghez, a potenciális választókhoz. Akinek sikerül sok pénzt gyűjteni, adományozói lekötelezettjeivé válik, ami erősen befolyásolhatja a már megválasztott politikus döntéseit. Így a legelszántabb közösségi szellemű politikus is könnyen válhat bizonyos érdekcsoportok  kiszolgálójává.

Ám ahogy az internet egyre nagyobb tért hódít, lassan képes lesz eljutni a népesség minden rétegéhez, úgy a gazdag, adományozó körökhöz fűződő kötelék lazul, és a politikus egyre inkább azokat a társadalmi csoportokat tudja majd képviselni, akik miatt beszállt a ringbe. A választási pénzekhez kapcsolódó korrupció lehetősége csökken – legalábbis jó az esély erre.

Jáir Lapid  naponta kommunikál a facebook-on keresztül – gyarapítja támogatói számát,  beszédei megtalálhatók a YouTube-on. Akit egy kicsit is érdekel, hogy miről, mi a véleménye, az már nem csak a Yediot Aharonot heti publicisztikájában olvashatja.

Jáir Lapid első programbeszéde után a politikai kommentátorok elkönyvelték, hogy apja nyomdokaiba lépett – az ortodox vallásos körök ellenébe foglalt állást.

Szerintem Tomi Lapid sem az ortodoxok, hanem a vallási erőszak (כפיה דתית) ellen protestált annak idején, de az ilyen “árnyalatokat” a skatulyázó kommentátorok akkor sem, most sem érzékelték.

Jáir azonban, nem hagyhatta magán ezt a stigmát, hiszen az izraeli középosztály nem elhanyagolható része szoros kapcsolatban van a vallással – ha róluk lemondana, akkor valóban egy tel-avivi szubkulturális követté zsugorodna. Lapid pedig már nem a “Senkinben lakik” (גרה בשינקין, שותה קפה תמר – utalás arra az időszakra, amikor dalszerzőként is sikeres volt, és a Senkin utca környéki bohém társaság szimbólikus alakjaként élt a köztudatban), hanem széles politikai platformot épít – a középosztály közmegegyezéses képviselője akar lenni. Tehát elment oda, ahol a legkevésbé várták: az ortodoxokhoz. Igaz, nem próbálkozott Jeruzsálem vagy Bné Brak sötét bugyraiba nyomulni, hanem azokhoz az ortodoxokhoz fordult, akik hidat jelenthetnek a szekuláris és az ortodox zsidók között, a középosztályon belül: előadást tartott az ortodox egyetemen, ahol jogot és közgazdaságtant tanulnak a mélyen vallásos hallgatók.

Ez a beszéd is mindössze 25 perces, összefogott, jól felépített szöveg – a politikus-társak legnagyobb aggodalmára Lapid maximálisan kihasználja kommunikációs képességeit és hatalmas újságírói, tv-s tapasztalatát, de attól, hogy jól tudja csomagolni, mondandója tartalma nem lesz kevésbé fontos, sőt!  Mint ahogy a programbeszéd esetén, az alábbiakban a dőlt betűs szöveg, ha nem is szó szerinti fordítása, de igyekszik meglehetős pontossággal visszaadni az elmondottakat.

Ti győztetek (אתם ניצחתם).

Mintegy száz éve folyik a küzdelem az “izraeliségért” – a zsidó állam jellegéért. Ebben Ti győztetek, és mi veszítettünk.

Évtizedekig volt egyfajta döntetlen, amikor  mindkét fél azt várta, hogy a másik megadja magát. A status guo azon a tévhiten alapult, hogy mindkét fél azt remélte, hogy a másik hatása csökken, idővel talán el is tűnik… Tudom, hogy a haridim (ultraortodox vallásosok) ezt gondolták a hilonim-ekről (szekuláris izraeliekről), és mi is azt gondoltuk, hogy Ti olyanok vagytok, mint egy élő múzeum, mint a Safari Ramat-Ganban, ahová majd elvihetjük az unokáinkat, hogy megmutassuk – ilyenek voltak a zsidók, régen. Emlékeztetlek  Benneteket, hogy Ben Gurion egyezsége a jesivanövendékekkel kapcsolatban 700 főről szólt – ma, csak egy jesivában a sok közül, tanul 3000 növendék.

Az elképzelés, hogy meg kell őrizni, hiszen így néztek ki valamikor a zsidók, a szekulárisok azon tévedéséből adódik, hogy a haridim képviselik azt a zsidóságot, amely többezer éve létezik. Holott ez a jelenség, történelmi léptékkel mérve, viszonylag fiatal, a XVIII. századból eredeztető, de igazán a XIX. században, akkor vált mozgalommá, amikor a rabbik felfedezték, hogy a zsidóságnak kialakult egy tőlük független formája – a szekuláris zsidó. Ez két formában is jelentkezett – az egyik a haszkala (a zsidó felvilágosodás), a másik a cionizmus (visszatérés az eredeti szülőföldre). Valójában tehát a haridim,  ennek a két szekuláris mozgalomnak az ellenében jött létre. Tudom, hogy Ti nem ezt tanultátok, ezért ne higgyetek nekem, hanem ellenőrizzétek Magatok, járjatok utána a történelmi tényeknek.

A két ellentétes irányzat  tehát már több, mint száz éve küzd egymással, mígnem Izraelben frontális harccá alakult, és ebben a harcban Ti győztetek. Nemcsak demográfiailag, hanem a politikai színtéren, a telepes-mozgalomban, a fogyasztók körében, az utcai viselkedésben, a kultúrában, az oktatásban… és remélem, hogy a közeljövőben a munka piacán is nagyobb részvéletetekre számíthatunk.

Kiderült, hogy Nélkületek nincs lehetőség az izraeliség meghatározására. Mindegy, hogy mennyi ideig próbálkoztunk ezzel, mára nyilvánvaló, hogy az izraeliséget nem lehet meghatározni a zsidóság nélkül, a zsidóságot pedig a haridi mozgalom nélkül – tehát győztetek. Ennek a győzelemnek két oka van: a egyik demográfiai…

Az országalapító cionistáknak nagyon világos jövőképük volt arról, hogy milyennek kell lennie  az országnak – szocialistának, szekulárisnak és európainak. Ez volt a központi áramlat ( main stream), ami majd 50 évig tartotta magát, de lassan kialakultak körülötte a törzsek (svatim-שבטים): az askenázi-haridi sevet, a szfaridi-haridi sevet, a nemzeti-vallásos (דתי-לאומי) sevet, a betair(בית”ר)-sevet (a későbbi Likud-párt ideológiai magja), az ötvenes években az észak-afrikai alija következtében kialakul a perifériák törzse, kilencvenes évek alijája után az orosz-sevet, az etióp-sevet, és mindezeknek megvolt a maga sajátságos igénye, amit a központi áramlattól követelt.

Lassan ezeknek a törzseknek a képviselői bejutottak a hatalmi központokba, az egyetemekre és gazdasági életbe is, és a main stream már egyre kevésbé jelentett többséget. A hetvenes évek közepétől több szefárd zsidó él Izraelben, mint askenázi, a nyolcvanas évekről egyre többen vallják magukról, hogy hagyomány-tisztelő (maszorti) vagy vallásos zsidók, mint ahányan szekulárisak. 1977-től pedig a jobboldali-kapitalista pártok sokkal több időt töltenek a hatalomban, mint a baloldali szocialisták.

A kilencvenes évek végére aztán megtörtént az, ami már régóta várható volt – a main stream-nek elege lett abból, hogy mindenért ő felelős – ő is sevetté lényegült: a középosztály törzsévé. Elege lett abból, hogy amíg ő dolgozik, katonaként szolgál, az adójából két másik gyereket is eltart – egyet Bné Brakban (vagyis egy ortodox gyereket) és egy Umm al-Fahm-ben (vagyis egy izraeli-arab gyereket), és minden társadalmi konfrontációban ő a bűnbak. A középosztálynak elege lett abból, hogy mindig mások szükségleteinek kielégítésével foglalkozzon, miközben ő maga egyre kevesebbet kapott a “közösből”.

Ma éppen az a probléma, hogy az országot nem egy érdekközösség mentén irányítják, hanem az egymással ellentétes érdekeltségű törzsek csataterévé vált a parlament. Csakhogy így az állam, egyetlen állam sem maradhat talpon, ha nincs egy meglehetősen széles közmegegyezés arról, hogy mi a dolgunk, hová tartunk.

A Ti győzelmeteknek, és a mi veszteségünknek a másik oka – lelki: amikor az alapító atyák Erec Izraelbe érkeztek, egybe akarták olvasztani a különböző féle-fajta zsidóságot, egy meglehetősen széles ideológiai  bázison, de kihagyták a számításukból, hogy a zsidó népnek már van egy széles kultúrális alapja, az egyistenhite, amely kétezer éven át fenntartotta. Nem a vallásról beszélek, hanem arról, hogy mire alapul az izraeli, társadalmi ethosz. A cionisták igyekeztek az állam ókori történetét közvetlen kapcsolatba hozni a jelennel, a Tórára alapozni, mert az itt történt Erec Izraelben, és ami ezen kívül esik, eliminálni.  Azt akarták, hogy a tanachi alapokra közvetlenül épüljön egy szekuláris, szocialista, európai ember-eszmény, az izraeli, és ezt minden törzse, rétege és árnyalata a zsidó népnek fogadja el.

Nem holmi rosszakaratból született ez az ideológia, hanem egyfajta szekuláris ésszerűségből – ha a Mindenható kétezer év alatt nem volt képes visszavezetni a zsidókat ősi földjükre, akkor elérkezett az ideje, hogy az emberek maguk tegyenek ezért. A Holokauszt tragédiája mintegy igazolásul szolgált ehhez az elképzeléshez – nem lehet a Mindenhatóban megbízni, hanem csak magunkban. Csakhogy ez a gyakorlat megbukott. Azért bukott meg, mert az az izraeli, aki nem volt szocialista, szekuláris askenázi, még jobban visszahúzódott a maga törzsébe, hiszen a felkínált mintában nem találta azt, ami évszázadokon át a legfontosabb volt számára – az ő egyetlen istenét.

Már csak azért is megbukott , mert ha kivesszük a Mindenhatót a történetből, akkor nehezen magyarázható az ittlétünk: miért kell egy szekuláris zsidónak a világ legrosszabb környékén laknia, milliárd muszlim között, akik utálják őt, ebben a melegben, ha nem hiszi azt, hogy van egy külső, nálánál nagyobb erő, amiért érdemes itt szenvedni. Annak megértése, hogy problémánk van, 1967-ben zuhant ránk, a Hatnapos Háború győzelmével. Mert igaz ugyan, hogy a háborút a szekuláris Izrael nyerte meg, de azzal, hogy a történelmi szülőföld nagy részét elfoglaltuk, elképesztő vallási érzelmek törtek felszínre. Megszületett a telepes-mozgalom, és ami még lényegesebb, hogy a nép széles körében újjászületett a csoda-érzés, az, ami meghalt a Holokauszt idején, hogy tudniillik van valaki, aki vigyáz ránk, nem véletlen, hogy mi itt vagyunk. És abban a pillanatban, amikor bevallottuk, hogy életünk és ittlétünk nem véletlen, valójában vesztettünk, és Ti nyertetek.

A győzelmetek első következménye az, hogy a main steam belátta, hogy nem lehet az országot Nélkületek vezetni. Nem lehet a gazdaságot úgy irányítani, hogy Ti ne legyetek részesei ennek. Nem lehet az oktatást és a palesztin konfliktust sem a Ti közreműködésetek nélkül megoldani. Ha egy etióp gyerek Netivotban éhes, azért Ti éppen úgy felelősek vagytok, mint én – nem mondhatjátok többet, hogy én csak a bné-braki gyerekeknek adok. Ha rakéták esnek Askelonra vagy Kiryat Shmonára, azért Ti éppen úgy felelősek vagytok mint én. A győzelemnek megvan a maga ára – a felelősségvállalás. Többé nem állhattok a pálya szélén, követelve a jogaitokat, hanem részt kell vennetek a “játékban”, és tekintettel kell lennetek másokra. Már nem vagytok sevet – hiszen Ti győztetek.

A győzelem azt jelenti, hogy a teljes jogú izraeliséghez teljes jogú kötelességek párosulnak, az ország védelmében, a gazdaság fejlődésében. Teljes körű felelősséget kell vállaljatok a gyerekeitekkel szemben, olyan dolgokban is, amelyekben a szüleitek még nem vállaltak felelősséget: meg kell adjátok azokat az eszközöket a gyerekeiteknek, amelyekkel gondoskodhatnak a megélhetésükről.

Az egyik állítás, hogy miért nem  kell a haridi gyerekeknek világi tantárgyakat is tanulni az, hogy a jesivákban annyira edzésben tartják a gyerekek szellemi képességeit, hogy később nem probléma kiegészíteni a tudásukat, bármivel. Ez egyfelől igaz, mert valóban jól edzik a gyerekek agyát, és az évezredes bölcsességekkel való foglalkozás intelligens, jobb embereket szülhet, de másfelől egyáltalán nem igaz, hogy a kisgyerekkorban elmulasztott angol, és matematika tanulás könnyen pótolható felnőttként. Statisztika szerint a számítástechnikai felnőttképzésben résztvevő haridi férfiak körében a lemorzsolódás 50%-os, míg a haridi nőknél, akik az alapfokú képzésben tanulnak matematikát és angolt, csupán 5%! Nem azt mondom, hogy ne tanuljanak a gyerekeitek Talmudot, de arra az esetre, ha nem lesznek híres rabbik, adjatok eszközt a kezükbe, hogy megélhessenek! Tanulják meg az alaptanterv magját, és ismerjék meg az utca túloldalán élő szomszédot akkor is, ha az hiloni.

Az egymás iránti tisztelet, megértés és együttműködés legjobb példája a Jom Kipur törvény. Van  Izraelben “kovász-törvény”( חוק החמץ), mégis, szinte mindenütt lehet kenyeret venni és enni Peszachkor. Van  “disznó-törvény”( חוק החזיר), mégis szerte az országban kapható disznóhús. De Jom Kipurkor csend van, egyetlen jóérzésű hiloni nem ül be az autójába ilyenkor, és nem eszik mások szeme láttára. Tudjátok miért? Mert nincs Jom Kipur-törvény. Minden kényszer nélkül, a hiloni szabad akaratából és belátásból tartja tiszteletben azt, ami a vallásosoknak oly fontos. Mert így viselkedik egy olyan ember, aki nem csak a saját törzsének az érdekeit tartja szem előtt, hanem aláveti magát a szélesebb társadalmi érdeknek, az ország érdekének.

Ne rettenjetek meg a győzelemtől – ennek köszönhető, hogy a haridik következő nemzedéke talán már kikerül abból a szegénységből, amiben Ti nőttetek fel. A győzelmetek lehetővé teszi, hogy párbeszédet folytassunk a közügyeinkről, a köztereinkről, amely során talán felszabadíthatók lesznek a törzsi gettók Izraelben. Értem, hogy Ti nem akarjátok, hogy az én gyerekem ugyanabban a parkban  játsszon, ahol a Tiétek, és igyekszem ezen nem megsértődni. De nem látom be, hogy ne lehetne utat találni ahhoz a célhoz, hogy egymás mellett éljünk anélkül, hogy én attól félnék, hogy Ti betérítitek (יחזרו בתשובה) az én gyerekemet, Ti pedig attól, hogy én kitérítem (יחזרו בשאלה) a Tiéteket. Mert a győztesek megengedhetik maguknak, hogy kevésbé féljenek. És akkor, talán a Ti köreitekben sem a legszélsőségesebbek adják a hangot, és feltehettek magatoknak olyan kérdéseket, amelyeket eddig nem tettek fel. Miután a szekuláris  többség már nem fenyeget Benneteket, oldódhatnak azok a feszültségek, amelyek a szembenállásból fakadtak.

A győzelmetek kiemelt a bé-kategóriás állampolgárok helyzetéből, és felfedezhetitek, hogy az a-kategóriás állampolgárság lényegesen több munkával jár, és azzal a kötelességgel, hogy lehetővé kell tegyétek a hozzátok nem hasonlító életformájú kisebbségek, zavartalan életét.


Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.