Magára találó középosztály

A szervezés precíz – az esemény helye és időpontja megjelent a honlapon, a fecebook-oldalon, és a geográfiai közelségben lévő emberek e-mailben is kaptak meghívót, amit ha visszaigazolt az ember, kapott egy udvarias sms-t, hogy köszönettel veszik megjelenését.

Aki a honlapon követi az esemény-naptárt, az láthatja, hogy Jáir Lapid szinte minden nap valahol másutt találkozik a potenciális választókkal – széltében-hosszában bejárja az országot. Tegnap, Kibuc Sfaimban  600-an ültek a füvön, de vannak kisebb, családias körök is.

A nagyobb eseményekről a média részletesen tudósít – Lapid jó “áru” (item). Azon túl, hogy maga is gyakorlott kommunikátor, profi csapat veszi körül, tartalmában és logisztikailag is tökéletesen felépített hadművelet minden megjelenése. A hivatalos beszéd gondosan megírva előre, a telepromterek dolgoznak rendesen, az éjszakai órákban fotókkal és videofelvétellel kiegészítve felkerül a honlapra.

A beszéd elhangzása után Jáir lejön a pulpitusról, leveti a zakóját, és felgyűri az ingujját – válaszol a kérdésekre. A műsorvezető rutinjával és  jáirlapidos  közvetlenséggel teszi ezt másfél órán át, majd bejelenti, hogy ez az utolsó kérdés, “barátaim már fél tíz” (a találkozó 7-kor kezdődött). Az utolsó válasz után még körbeveszik, névjegyeket adnak neki – mindenkihez van egy mondata, de nem áll le hosszan beszélgetni. Az aszisztensek tökéletesen végzik a dolgukat, 10 órakor  visszatér a kibuc megszokott csendje. Holnap más helyszínen, más emberekkel folytatódik a “hadjárat”.

A közönség, a megszólított középosztály, akik szülei  a semmiből építették ezt az országot, és gyerekeik, akik életük harmincas éveiben nem élhetnek azon az életszínvonalon, amelyet jogosnak tartanak azok után, hogy katonaként szolgáltak három évig, egyetemet végeztek és munka mellett évente egy hónap erejéig továbbra is részt vállalnak az ország katonai védelmében.

A Beverly Hills 90210 sorozaton kamaszodott nemzedék nem akar kevésbé jól élni, mint amerikai honfitársaik, és ezért tesz is – dolgozik keményen. Ahogy a tavaly nyári demonstrációkon mondták, az országért meghalni is hajlandók (az egy életen át tartó katonai szolgálat erre “lehetőséget is ad”), de amíg élnek, szeretnének úgy élni, ahogy élhetnének, ha a kormány fontossági sorrendjében nem ők lennének a sereghajtók.

Lapid beszédének első részében arra a média-feltételezésre reagált, miszerint a Mofáz-Natanjahu paktum “kiszárítja” a Jes Atid (יש עתיד) pártot a választásokig. Megerősítette azt, ami az amichay.hu ezzel kapcsolatos cikkében már megjelent – ez az idő éppen arra lesz jó, hogy a mozgalom kiteljesedjék, és az első megmérettetésen több mandátumot szerezhessen. Kadima felszámolta önmagát azzal, hogy egy része Mofáz vezetésével visszatért a Likudba, a másik része pedig keresi a kibontakozás lehetőségét. Cipi Livni egyelőre visszaadta parlamenti mandátumát, a többiek, élükön Haim Ramon talán külön frakciót alkotnak, ám ebben a pillanatban a politikai térkép közepe üres. Márpedig az izraeli állampolgárok döntő többsége nem kér a Seli Jechimovics által vezetett Munkápárt szocialista egalizmusából,  sem pedig a Natanjahu képviselte “disznó-kapitalizmusból”, amely az oligarcháknak kedvez, és a középosztályt csak adófejő tehénnek tartja.

A történések éjszakáján az Atlantába tartó repülőgépen ült, a reform-rabbik éves találkozójára volt meghívott előadó. Ezen sikerült az amerikai alelnöknek keresztet vetnie a felkonferáló rabbi mellett… de aztán jött Lapid, és itt nyilatkozott elsőként arról, hogy mi a véleménye Izrael minden idők legszélesebb koalíciós kormányáról.

Az izraeli közönségnek a koalíciós megállapodás hatásáról beszélt, arról, hogy milyen esélye van a Tál-törvény ésszerű átalakításának, illetve a választási reformnak. Mindkettő Lapid pártjának alap-programjához tartozik, tényleges megvalósításuk csökkenthetné a választásokon megszerezhető mandátumokat. Elismerte, hogy elvileg, a faltól-falig koalició lehetővé tehetné, hogy Natanjahu szembeszálljon az ortodoxokkal a haredik katonai szolgálata ügyében, és megváltoztathatná a választási rendszert annak érdekében, hogy a kormány a jövőben stabilabb, kevésbé zsarolható legyen. Csakhogy, véleménye szerint, a székekért való küzdelemmel, amely a “régi politikusokat” jellemzi, nem összeegyeztethető a hosszú távra való tervezés, azt mindig felülírja a pillanatnyi személyes érdek.

A beszéd ezen része kísértetiesen emlékeztetett arra, ahogy Ofer Brayer elemzi a cselekvések emberi motivációját. Mi az, ami a látszólag logikus lépések megtételét akadályozza. Nem tudom, hogy Jáir Lapid volt-e valaha kapcsolatban Oferrel, de a kommunikáció művészetét nagyon hasonlóan gyakorolják. Ennek egyik fontos eleme, hogy a hivatalos beszéd és a későbbi, kötetlen válaszok stílusa alig különbözik. Mindkettőben gondosan megválasztott szavakból állnak a mondatok, némi humorral fűszerezve, de messze elkerülve a cinizmust. Az önirónia meg-megjelenik, de sosem veszélyezteti a mondanivaló mélységét. Jáir, a publicista “lazább”, Lapidot, a politikust, a konceptuális gondolkodás jellemzi, amelynek  alapfeltevései a következők:

Izraeli, cionista zsidó vagyok, ám egyben demokrata is.

Éppen ezért, fontos az ország zsidó jellegének megőrzése, és az itt élő kisebbségek jogait az egyenlő esély elvével biztosítani.

Két népnek – két országot – békemegállapodást kell kötni a palesztinokkal, minél hamarabb, hogy ne legyenek egyik oldalon sem újabb áldozatai a rendezetlen helyzetnek.

Az államnak a mainál többet kell áldoznia az oktatásra, az egészségügyre és az életkörülmények javítására, de ezt nem fedezetlen alapú ígérgetéssel, hanem a költségvetési keretek ésszerű átszervezésével kell megoldja, mégpedig azon az elven, hogy ki mit tett a közösségért. Azok a társadalmi csoportok, amelyek a lehetőségeik határáig aktívak, azok kapják az állami elismerést (katonai vagy polgári szolgálatot teljesítők előnyt élvezzenek a továbbtanulásban, a lakáshoz jutásban), míg azok, akik semmilyen áldozatot nem hoznak a közösségért, ne legyenek jogosultak adományokra.

Radikálisan csökkenteni kell az állami bürokráciát – központi és az önkormányzati szinten is. A szolgáltató állam támogassa az egyéni aktivitást.

A társadalom civil aktivitását is növelni kell – nem lehet belenyugodni abba, hogy a politika mocskos mérkőzés, az öntudatos választó használja a demokratikus játékszabályok jobbító erejét. Nem kell a különböző szektoriális érdekeknek alárendelni a politikát, ha tisztában vagyunk azzal, hogy mi vagyunk a többség.

Világos jövőkép Izraelről, a választások utáni ötödik évben – hatékonyabb kormányzás következtében jobb életminőség, magasabb oktatási színvonal, jobb egészségügyi ellátás, hosszú távra tervezés országos szinten. Visszatelepülő izraeliek, az ellátás javítása miatt lojális arab kisebbség, nagyobb esély a korrekt békemegállapodásra.

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.