Május idusán_ 2012(7)

Nehéz hetet hagytam magam mögött. Május 15-én úgy tűnt, hogy két éves küzdelmem hiábavaló volt – belekényszerülök egy igazságtalan és méltánytalan kompromisszumba. Egy hétig őrlődtem, majd közöltem az ügyvédemmel, hogy nem hátrálok. Másnapra megszületett a döntés – új összetételben tárgyalja az ügyet a bíróság. Visszért a remény.

Közben pokolian éreztem magam, a reggeli edzéseimen harmat-gyenge voltam, semmi de semmi nem ment úgy, ahogy kellene. Szerencsémre, éppen ezen a hétvégén volt a “Házak belülről” (בתים מבפנים) akció Tel-Avivban, amire hetekkel korábban jelentkeztem, mint önkéntes – ez kimozdított a depresszióból.

Csütörtökön a Tel-Avivi Egyetemen volt két nagyszerű urbanisztikai előadás, amelyekről részletesebben kell majd írjak a www.podo-pro.hu hasábjain, annyira izgalmasak és tanulságosak voltak. Pénteken délutánra voltam beosztva egy dél-tel-avivi helyszínre, ahol önkéntes-párommal nagyon jót beszélgettünk, küldetésünk lejártával pedig beültünk a Rotschild fasor egyik bárjába könnyű vacsorára és borra, mielőtt a neve-sáánáni, éjszakai kirándulásra indultunk volna. A délelőttöt urbanisztikai problémákat elemző túrákra fordítottam, lényegében az előző napi előadások folytatásaként.

Szombatra 8 helyszínt jelöltem meg, csupa olyan épületet, amelyek a várostörténet szempontjából kritikus pontot jelentenek. Magam sem hittem, hogy sikerül teljesítenem ezt a maratoni túrát, így az utolsó program előtt megjutalmaztam magam belga csokitortával és meleg alma-itallal. Az új Kultúra terén (מרחב התרבות), amelyet Dani Karavan tervezett, és a program keretében személyesen mesélte el, hogy mit miért, és hogyan, illetve, hogy miért tart még mindig az építkezés a tér bizonyos pontjain. Bár erről a térről Pécs kapcsán már írtam, Dani Karaván előadása olyan lenyűgöző volt, hogy részletesen be kell majd számoljak róla.

A szombat kimenetelével visszatért a dilemmám,  amit csak a szerdai döntés oldott fel. Addig, szinte csak zombiként tettem a dolgom, minden kreatív tevékenységre alkalmatlanul. Ebben a helyzetben az ügyvédemen kívül Ofer Brayer jelentette a támaszt, mindketten megerősítve azt a szándékomat, hogy ne adjam fel, a végsőkig küzdjek az igazamért.

Ezen a héten kétszer is találkoztam Oferrel,  a személyes márkaépítés (מיתוג אישי) volt a téma. Aztán pénteken reggel, ahogy kinyitottam a gépet, láttam, hogy egy kedves ismerősöm megküldte az MTI pályázati kiírását, a tel-avivi tudósítói posztra. Azonnal Rád gondoltam – írta.  Aznap délben volt a határidő, maradt két órám ahhoz, hogy írjak egy aktuális önéletrajzot és egy motivációs levelet. Bár egy cseppet sem hiszem, hogy az MTI pont rám gondolt a kiíráskor, hiszen évek óta bírálom az objektivitás leple alatt véghezvitt pro-arab propagandájukat – a feltételeknek elvileg megfelelek, tehát két perccel a határidő előtt elküldtem e-mailben a jelentkezésemet. Igazi magyar csoda lenne, ha egy politikai pártoktól független újságíró tudósítana abból az országból, amit alaposan ismer és nem lenne már a pályázat kiírásakor eldöntött, hogy ki az a kormányhű elvtárs, aki a munkát megkapja.

“Sosem gondoltam arra, hogy tudósító legyek. Nem hiszek az objektív tudósításban – rendre ki tudom mutatni, hogy az objektivitás álcája mögött megrögzött vélemény húzódik. Én viszont, mióta csak hivatásszerűen írok (1980-tól) sosem titkoltam a véleményemet az adott témával kapcsolatban. Igaz, ez sosem akadályozott meg abban, hogy egy konfliktust több szemszögből legyek képes bemutatni. Az MTI közel-keleti tudósításait évek óta bírálom azért, mert a tények szisztematikus szelekcióján túl, még a szóhasználata is azon a primitív alapfeltételezésen nyugszik, hogy az erősnek sosincs igaza a látszólag gyengével szemben.

Miért gondolom, hogy mégis én lennék a legalkalmasabb tel-avivi tudósító?  És nem csupán a legszemtelenebb…

Igaz, öt éves budapesti megszakítással, 1985-től élek Izraelben, itt neveltem a gyerekeimet, a semmiből építve új karriert, és ezen közben aktívan vettem részt az ország társadalmi és kulturális életében. Ám sosem lettem egyetlen párt tagja sem, mindig kellő távolságtartással kezeltem a politikai küzdelmeket. Most is, amikor egy centralista formáció felemelkedését kísérem figyelemmel, nem titkolva szimpátiámat rendszeresen írok erről a www.amichay.hu oldalain, magam nem csatlakoztam a mozgalomhoz.

Igaz, 2004 óta rendszeresen tudósítok arról, hogy mi történik Izraelben, ismerve a magyar olvasó tudatlanságának mélységét, amely éppen abból adódik, hogy az MTI pocsék tudósításokkal tömte a fejét évtizedeken át,  a rendszerváltás után semmivel sem hitelesebben, mint a kommunista diktatúra éveiben…  A zsidó származású szerkesztők  elfogulatlanságukat bizonyítandó egyértelműen pro-arab álláspontot képviseltek, valójában meghamisítva a tényleges helyzetet. Ezt a hamis képet igyekeztem éveken át helyrebillenteni a magam szerény lehetőségeivel, saját magam szerkesztette online felületen.

Igaz, hogy akihez eljutottak az írásaim és nem volt meggyőződéses antiszemita, lelkesen üdvözölte azokat, mert újdonsággal szolgáltam számára, aki pedig fékezhetetlen zsidógyűlöletét akarta levezetni a hozzászólásokban, azokkal vitatkoztam – nem egyszer sikerült elmozdítanom begyepesedett álláspontjáról. Éppen azért, mert őszintén, mégis körültekintően írok.

Persze tudom, hogy egy hivatalos tudósító feladata más. Ám meggyőződésem, hogy egy hivatalos tudósítónak is lehet arca, érthető stílusa, a színtelen-szagtalan álobjektivitás helyett. Sőt, a magyar olvasó számára készülő tudósítások elengedhetetlen része kell legyen az összefüggéseket is felvillantó alapos háttérismeret. Ezért nem elég angolul tudni, hanem alapvető követelmény a héber, hiszen ebben az országban ezen a nyelven kommunikálnak! Még az arabok is…

Ismerni kell a helyi mentalitást, a zsidókét és az arabokét is – nem kevésbé a magyar olvasóét, akinek a tudósítások szólnak. Erre pedig éppen olyan ember alkalmas, aki kellően beágyazott a különböző kultúrákba,  és hidat képes építeni köztük.”

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.