Mitől boldogok az izraeliek?

Amikor budapesti létem során azt mondtam, hogy életkedvvel feltöltődni Tel-Avivba kell utaznom, furcsán néztek rám: Éppen oda?

Mostanában a “fontolgatók” kérdezik, hogy érdemes Izraelbe települni (alijázni), vagy visszatérni ide, annak ellenére, hogy valós az iráni fenyegetettség, hogy az iszlámista terror egyáltalán nem adta fel a küzdelmet a cionista entitással szemben?

Hogy érdemes, vagy sem, azt mindenkinek magával kell tisztáznia, de az egyik legutóbbi ENSZ felmérés szerint az izraeliek lényegesen boldogabbak, mint a magyarok –  a World Happiness Report  igazolja azt a különbséget, ami nekem évek óta meggyőződésem: Izrael 14. Magyarország a 96. helyen szerepel ebben.

A gazdasági helyzet ugyan befolyásolja a boldogság-érzetünket, de nem több, mint 20 %-ban, tehát a “titok” valahol másutt van.

A kérdésnek külön “aktualitást” ad az, hogy most van a nyolc napos  Peszách záró ünnepe, és a hét elején volt a keresztény húsvét. Bár a két ünnep viszonyáról tavaly részletesen írtam, ide tartozik az a mentális különbség, amely egy részének, vélhetőleg a hit az alapja. A magyarországi zsidók valahol a kettő között állnak, talán ezért is olyan nehéz számukra a döntés az alijáról.

A Peszach, évről-évre  a rabszolgaságból való menekülés történetére emlékezteti a zsidókat. Ez nem egy “ereszd el a hajamat”-tipusú örömködés, hanem egyfajta alámerülés az emlékezetben, amely érzékelteti a rabsorstól való elválás és a szabad lét nehézségeit is. Ebben a történetben ugyan mindvégig szerepel a Mindenható, de a zsidók aktív közreműködése nélkül, ez önmagában nem lenne elég a szabaduláshoz. Ebben a történetben nincs “megváltás”, ez nem egy ember elképesztő áldozatvállalása a többiek passzív elfogadása mellett, hanem az aktív együttműködés diadala.

A zsidók minden évben elmondják maguknak és gyermekeiknek, hogy a rabsorsból való szabadulás nem könnyű, de az értelmes emberi lét egyetlen formája a szabadság, amikor az ember aktívan képes befolyásolni sorsa alakulását.

A cselekvés szabadsága, az időm eltöltése feletti rendelkezés olyan elementáris energia-felszabadító erő, amelyet a rabsorsukba beletörődöttek nem ismerhetnek, legfeljebb hiányként érezhetnek valamit belőle. Viszont a hiány alattomosan beteggé teszi a lelket, kialakul egy panaszkultúra, ahogy ezt Patartics Zorán a Nyafogás örömében kifejti.

Tehát, bármennyire nem könnyű Izraelben élni, az itteni létet belengi a remény, hogy sorsom alakulásában jelentős tényező a magam képessége, illetve a közösségi összefogás. Ez növeli az önbizalmamat és szorosabbá teszi a kapcsolatomat a közösséggel, mert nyilvánvaló, hogy vannak dolgok, amelyeket csak összefogással lehet megoldani.

Ha összehasonlítjuk a két nép himnuszát, akkor is jól érezhető a különböző “hozzáállás”:

Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Balsors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!”

“A mi reményünk soha el nem fogy,
Kétezer év ősi reménye,
Szabad nemzetként lenni a hazában,
Sion és Jeruzsálem földjén.”

A boldogság tehát, úgy tűnik, szoros összefüggésben van a kivívott szabadsággal, a saját cselekvési képességünkben vetett hitünkkel, azzal a tudattal, hogy életünk alakulása nagyrészt tőlünk függ, nem hagyjuk magunkat mások kényének-kedvének kiszolgáltatni.

Feltehetően, ha Magyarországon a messiás-várást felváltaná az összefogás,  a közös küzdelem a hatalom ostobasága ellen a siker zálogaként épülhetne be a kollektív emlékezetbe – ez nagyban növelné minden honpolgár boldogságát.

Comments Closed

Hozzászólások (6)

Trackback URL | Comments RSS Feed

  1. Izraeli szerint:

    Regen foglalkoztat a kerdes,miert olyan nehez
    a magyar zsidok dontese az aliyarol.
    Az idoseket meg megertem valahogy,de az ifjusag?
    A mai helyzet Magyarorszagon kisertetiesen emlekeztet
    a Holocaust elotti evekre,melyeket nem csupan a tortenelembol,
    de csaladom{nagyon keves} megmenekult tagjatol ismerek.
    A ket nagy “magyar” bevandorlasi hullam Izraelbe kozvetlenul
    a haboru es az 1956-os forradalom utan erkezett.
    Minek kell meg bekovetkeznie hogy a magyar zsidok felebredjenek?

    • ema szerint:

      Nem akarok mások felett ítélkezni – zsidó baráti körömből 1985-ben is csak egyedül én alijáztam… Az ismerettségi körömből van aki megpróbálta, de valami miatt nem találta meg a helyét.

  2. flashgordon szerint:

    Most akkor Izrael állam kétezer év óhaja vagy Herzl Tivadar kicsit több mint 100 éves álma?

    A két Himnusz összehasonlítását nem egészen értettem bár abból a szempontból is érdekes lehet a magyar, hogy már akkoriban is előbb kérte Isten áldását a költő “jókedv”-ben majd utána “bőség”-ben. 🙂

    • ema szerint:

      A zsidó nép azóta vágyakozik vissza “cion”-ba, mióta a római katonák elkergették őket onnan. Ennek a jelképe a peszachi (zsidó húsvét) ima, amiben szerepel az, hogy “jövőre a felépült Jeruzsálemben” illetve az ősi földhöz való szoros kapcsolatot fejezi ki az az ima, miszerint “száradjon el a jobbom, ha elfelejtelek Jeruzsálem”. Herzl “1891-ben a Neue Freie Presse c. bécsi lap párizsi tudósítója lett. Párizsban érte az igazi nagy megrázkódtatás: ő tudósította lapját a Dreyfus-ügyről és megtapasztalta a per kapcsán erőteljesen megnyilvánuló antiszemitizmust. Ennek hatása alatt született meg Der Judenstaat (A Zsidó Állam) c. értekezése, amely 1896. február 14-án jelent meg nyomtatásban, s amelyben javaslatot tesz, hogy a világ minden táján élő zsidók térjenek vissza Palesztinába, az ősi hazába, ahonnét annak idején őket elűzték.” – idézet a Wikipédiából. De meg kell jegyeznem, hogy Herzl-től függetlenül több oldalról is elindult a visszatérés-mozgalom, sőt, már a XVI. században is volt egy erőteljes visszatelepülés a szefard zsidók részéről, amikor Spanyolországból és Portugáliából kiűzték őket. Herzl nagyszerűsége éppen abban állt, hogy össze tudta fogni a különböző elgondolásokat, és tervet dolgozott ki arra, hogy mit is kell tenni. Herzl nagyon realista volt, nem álmodozott, de nagyon precízen látta előre, hogy az európai zsidóság elpusztul, ha nem hagy fel az asszimilációs törekvéseivel. Ez azért is gyönyörű, mert Herzl maga az asszimiláció mellett tört lándzsát fiatalon… de a nagy emberek nem félnek beismerni, ha tévednek…:)

    • ema szerint:

      A különbség a két himnusz között, hogy a magyar egy felsőbb hatalomtól várja élete megváltozását, míg az izraeli reménnyel telve tesz érte…

      • flashgordon szerint:

        Érdekes összehasonlítás ez fel sem tűnt. De az Istenhez való fohászkodás nem magyar találmány más népek híressé vált szövegeiben is fellelhető.