Nő álmodta férfi

A történet egy véletlennel kezdődött, már ha vannak véletlenek…

Tavaly ősszel a jeruzsálemi  házak belülről (בתים מבפנים)  program egyike volt a nemrég felújított Maze-ház (ד”ר אהרן מאיר מזי”א), ahol három szinházi társulat kapott otthont. Az egyik társulat (Theatre Company Jerusalem) vezetőjével való beszélgetésem során kiderült, hogy decemberben lesz egy izgalmas, magyar vonatkozású, eredeti darab bemutatója. Osnat Gispan meghívót küldött, én pedig örömmel utaztam fel újra Jeruzsálembe.

Huszonöt évvel ezelőtt is a szinház  révén kerültem intim viszonyba az izraeli, verbális művészetekkel, és ennek köszönhettem, hogy ellentétben számos,  új olé – val (Izraelbe bevándorolt ember) nem maradtam a magyar kulturális gettóban. Most, hogy 5 év távollét után visszatértem Izraelbe, ez a színházi előadás jelentette számomra az igazi hazatérést.

Akkor, a nyolcvanas évek derekán Gadis Péter (פטר גדיש) hívott a Neve Tzedek szinház (קבוצת התיאטרון בנווה צדק) Chanock Levin (חנוך לוין) darabjaira, ami az izraeli színház legeredetibb vonulatába kapcsolt be, és most sem kevésbé igényes előadás fogadott.

A közép-európai zsidók zsigereikben hordozzák a Holokausztot, még a túlélők második és harmadik nemzedékében is. Egy művész nem kerülheti el, hogy ezt az érzést valamikor, valahogy fel ne dolgozza az életművében. Ugyanakkor, éppen a személyes érintettség okán, rendszerint nehéz és fájdalmas folyamat amíg megszületik az adekvát tartalom és forma.

A Ruth Winder-Magen és Csákvári Gyula alkotta darab, a Nő álmodta férfi ( אישה חלמה איש) a tánc, a zene és a szöveg harmóniájával érzékeltet egy cseppet sem harmonikus világot, a háborús évektől napjainkig, Magyarország – Erec Izrael tengelyen. A történet egyszerű, de zsúfolt jelképekben: magyar-zsidó cirkuszi akrobata pár, Irénke és Dániel a háború közepette elválik, mert Dániel el akar jutni Erec Izraelbe. Kettejük levelezése, illetve Irénke élethossziglan keresése az eltűnt Dániel után lehetőséget ad arra, hogy az érzelmek és gondolatok kuszaságát láttassa – szó szerint, mert ez az előadás a vizualitása révén olyan tartalmat is képes közvetíteni, amelyet szavakban elmondani nem lehet.

Szerencsémre az előadásról semmit nem tudtam, mielőtt beültem a terembe. Így azzal sem foglalkozhattam előtte, hogy a Holokauszt abszurditását és a cionizmus idealizmusát miként lehet egy darabban vegyíteni. Persze, tudtam, hogy az élet produkált ennél cifrább történeteket is abban az időben, de egy drámába sűríteni, látszólag túl sok. Csákvári Gyula zseniálisan oldotta meg a feladatot éppen azzal, hogy a hangsúlyt nem a történetre, hanem a gondolatok és érzelmek kifejezésére helyezte.

A tánc és a zene itt nem holmi kiegészítése a szövegnek, hanem egyenrangú áramlatokként fonódnak össze, együtt sodorják a néző lelkét a valóság és az álom határán tovább és tovább. Az előadás sikeresen kikerüli a sztereotípiákat, pedig úgy hajtogatja egymásra a szimbólumokat, mint egy jól kigyúrt leveles tésztát: felismerhetők a különböző rétegek, de együtt új minőséget teremtenek.

Csákvári Gyula ma 40 éves, ereje teljében lévő táncos, koreografus, előadóművész és tanár. Magyarországon született, klasszikus balettet tanult, 1998-2002 között Ladányi Andrea társulatának volt tagja, előtte három évig a kecskeméti Katona József színház produkcióiban dolgozott. 2003-ban Pal Frenak meghívására Párizsba ment, és 2004-től dolgozik Izraelben. Kezdetben mint táncos vett részt különböző produkciókban, de már 2006-ban koreografált is. 2008-ban Anat Grigorioval részt vett a venezuelai Baruta fesztiválon,  2010-ben Ronit Zivvel Hamburgban lépett fel.  2007-től intenzíven dolgozott a saját művészi nyelvének megteremtésén. Eddig hét önálló produkció jelzi ezt a törekvését. Ezen közben kialakult a “társulat”, azon emberek csoportja, akik ráhangolódtak a Csákvári féle összetett harmóniára.

 


Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.