Oda-vissza, otthonról itthonra

Eredetileg az építészkarra jelentkeztem, de nem vettek fel, így lettem városgazdász. Csakhogy, közben rájöttem, hogy ez sokkal izgalmasabb szakma, mint az építészet. Minden van benne, ami egy magamfajta izgága embert érdekelhet. A műszaki tudományokon kívül közgazdaságtan, szociológia, politika. Annyira összetett, hogy alig van olyan munkakör, amelyben ki lehet használni mindazt a tudást, amit a fejünkbe gyömöszöltek, de főként, amely kielégíti azt az igényt amit a komplex szemlélet követel, magától az embertől. Diplomázásom után öt évig dolgoztam az akkori Fővárosi Tanácson, és nagyon hamar felfogtam, hogy tétlenségre ítéltettem. Csakhogy közben születtek a gyerekeim, így a karrier kicsit hátrébb került a fontossági sorrendben. Az eredeti kutatási területemmel, a belvárosok rehabilitációjával szinte semmit nem tudtam ott mit kezdeni. Az 1980-as önálló, saját magam által finanszírozott, párizsi  tanulmányutam döntötte el, hogy tovább nem maradok a biztos állásban. Irni kezdtem, fele fizetésért elmentem újságíró-gyakornoknak, elvégeztem a MUOSZ posztgraduális újságíró iskoláját, és szabadúszóként dolgoztam.

Bár Izraelben, ha nem is lettem építész,  lakásokat terveztem, mintha visszatértem volna kamaszkori álmomhoz, de a munka mellett sosem hagytam abba a városgazdálkodással kapcsolatos kutatásaimat. Az internetes fórum, amit az ezredfordulón kezdtem, kitűnő alkalom volt számomra, hogy Tel-Aviv kapcsán újra elmélyüljek a témában. Olyannyira, hogy már a helyi politikai játszmában is szakértőként segítettem az egyik polgármester-jelöltet.

Egyre többet utaztam Pestre, és egyre szembetűnőbb volt a városgazdálkodási tudás hiánya. Mivel bosszantott, hogy ott, ahol tanultam  harminc évvel később sem ismerik el a fontosságát, írni kezdtem erről. Martinkó József fedezte fel az őrült izraeli nőt, aki nap-nap ír a pesti zsidónegyed áldatlan állapotáról, és még javaslatai is vannak. Később az is nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ami a zsidónegyedben történik, az tulajdonképpen az egész városra igaz – a koncepciótlanság és a korrupció sajátos magyar elegye. Tehát a Magyarországra való visszatérésemet az édesanyámon kívül egyfajta szakmai ambíció is erősítette – itt van egy város, nagyszerű adottságokkal, amelyből egy kis tudással és tisztességgel csodát lehet művelni.

Mégsem lehet, és ez az ott élő emberek többségén múlik. Nem akarom definiálni azt a magatartást, amivel a politikusokat választják Magyarországon, de az eredmény katasztrófa. A tartalékaimat feléltem, eltelt öt év, és legfeljebb tapasztalatokkal gazdagodtam. A lelkiismeretem tiszta : én megpróbáltam, nagyban és kicsiben, politikusokkal és a társasházzal, amelyben laktam – reménytelen. Minimum a Brit Birodalomnak kéne gyarmatosítania az országot, hogy ott egyszer rend legyen. A határátkelő blog is ennek bizonyítéka, ha valaki  a közgazdasági mutatókból nem értené. Odáig jutottam, hogy nem volt megélhetésem, miközben tehetségtelen emberek teszik tönkre a  várost. Már nem vagyok fiatal, és egyre inkább vágyódtam vissza Izraelbe – a reményteliségbe, ahol az emberek keményen dolgoznak, de nem adják fel a küzdelmet az értelmes létért.

Öt év iszonyúan sok idő Izraelben, mert itt minden sokkal gyorsabb, mint Magyarországon, és úgy tűnik én lelassultam az öt év alatt. A Tavaszdomb “újkori” sorozata igyekszik dokumentálni a beilleszkedésem állomásait. Lassan egy éve, hogy itt vagyok megint – boldogan. Rengeteg nehézséggel küzdök, nap mint nap, de 59 évesen terveim és már elért eredményeim is vannak. Anyám 55 évesen ment nyugdíjba, már 25 éve nincs célja az életének – ez elképesztő számomra.

Pár hónapja Ofer Brayer a mentorom  – a nehéz munkával megtakarított pénzem java bánja, de én nem. Nagyszerű emberekkel ismerkedtem meg, és ma több dolgot csinálok egy nap, mint Pesten egy hét alatt. Ez már nem szorgalom, vagy hozzáállás kérdése, hanem egy nagyon pontosan megtervezett jövő iránti elkötelezettség, és hatékony működés eredménye. Magam alakítom a sorsom, de van egy mentorom és 10 “igazgatósági tagom”, akik segítik, hogy a lehető legjobb döntéseket hozzam, mint ahogy én segítem az ő munkájukat. Az elmúlt hónapokban értettem meg, hogy miért “ítéltetett sikerre” az USA, szemben az eltunyult Európával  (megint szereztem néhány ellenséget – ebben nagyon tehetséges vagyok…:) – módszeresen dolgoznak. A tehetség, önmagában nem elég. Szisztematikusan kell dolgozni azon, hogy kiteljesedjék.  Egy további évet adtam magamnak, hogy azt a lemaradást, amit a Budapesten töltött évek okoztak, lefaragjam, és egy magasabb szinten működtessem a saját cégemet.

Reggel 5-kor kelek, hogy tiszta fejjel tudjak tanulni egy kávé mellett. Hét órakor indulok a tengerpartra edzeni, mert a fizikai állóképesség legalább annyira része a sikernek, mint a tudás. Másfél óra önsanyargatás és örömködés, mert miután végigszenvedtem a “szereket” (szabadtéri sporteszközök), belegyalogolok a tengerbe. Télen is, de egy ideje már úszom – ez az örömködés része. A hazafelé vezető úton véglegesítem az aznapi teendőimet. Zuhanyozás és irány a munka. Este hatig “bérrabszolga” vagyok. A munkában elég önálló, de az időmmel nem én rendelkezem és ezt nehezen viselem, hiszen életem javát szabad emberként éltem. Bizonyos értelemben ezzel az egy éves szerződéssel büntetem magam a Budapesten elvesztegetett évekért…:)

A munkaidőm után fél órás intenzív gyaloglás, a nap összegzése, a másnapi tervek előkészítése, fejben. Mellesleg, ahová csak lehet gyalog megyek, és miután Tel-Aviv területileg kisváros, ez nem lehetetlen feladat. Szerdánként egy órával előbb abbahagyom a munkát, hogy részt vegyek a csoporttalálkozón a mentorommal. Este kilenckor van vége, levezetésképpen gyalog jövök haza – másfél óra a Jarkon-parkon át.  Teljesen biztonságban érzem magam, mert a gyalogos-biciklis sétány totálfényben úszik és olyan forgalom van rajta, mintha déli 11 lenne, nem pedig éjszakai. Rengeteg a hozzám hasonló önsanyargató amatőr, és van aki nem reggel, hanem délután, vagy este szakít rá időt. Az elmúlt években az izraeliek több, mint 60 százaléka sportmániássá vált – nem nézik, hanem csinálják alapon.

Munka után egyre több a programom, tehát egy normál este a gyaloglás után zuhany (a klima miatt egy visszatérő tétel) és személyes vagy üzleti találkozók, mozi, színház. Miután napközben a fizetésemért dolgozom, estére marad a jövőépítés.

Most sem keresem a magyar társaságot, de vannak magyar barátaim is Izraelben. Máskor meg jönnek ide, mint a napokban  Lovas Nagy Anna, a könyvének a bemutatójára. Aztán elmentünk vacsorázni és megszületett az ötlet, hogy jövő pénteken körbeviszem a városon – ahogy én látom Tel-Avivot. Régebben is csináltam ilyen túrákat idelátogató magyaroknak, és legutóbb, Pécsi Katával  egy spontán akció során ráleltem újból az ízére. Nem mutogatok szép épületeket –  Tel-Avivban nincsenek igazán szép épületek – hanem az itteni élet varázsát, az viszont minden vendégemet megragadta.

A következő rész: Is real,  avagy egy ország, amelyről mindenkinek van véleménye, de kevesen ismerik

Comments Closed

Hozzászólások (4)

Trackback URL | Comments RSS Feed

  1. Kutas Eszter szerint:

    Örülök Éva, hogy ilyen jól érzed magad a választott hazádban.

    Puszi
    Eszter

  2. csakénvagyok szerint:

    Hááát, ezen az időbeosztáson csak ámulok és bámulok !
    Nem vagy fáradt ? Mennyit alszol ?

    • ema szerint:

      6-7 órát alszom. Ez az én koromban már elég…:) Viszont nem nézek tv-t, már évek óta. A rendszeres sport összeszedettebbé tesz, és az Ofer Brayer módszerével megtervezett jövő (három évre előre), hallatlan nyugalmat ad a hatékony végrehajtásban. Mindig igyekeztem megtervezni a dolgaimat, de a módszeresség sokkal eredményesebbé teszi a munkát és az időgazdálkodásom is sokat javult.

  3. aluf szerint:

    Bátor volnál alijázni, csak gratulálhatok.