Összes szék között_4.rész

Az örök ellenzéki újságíró

A hetvenes évek eleji válság véget vetett a londoni biztonságnak. Munkahelyét elveszíti, visszatér Ausztriába. Csatlakozik az Amnesty International-hoz, gyógyszereket visz a közép-kelet-európai országokba. Így kerül kapcsolatba Földvári  Tamás szociológussal, aki megismerteti őt egy sor ellenzéki értelmiségivel.

Tapasztalatait elmesélte Georg Hoffmann-Ostenhofnak, aki akkor a szociáldemokrata Arbeiterzeitung  külügyi rovatánál dolgozott. Ő biztatta, hogy írja meg mindazt, amit látott-hallott. Eleinte Koroly Péter álnéven jelentek meg a cikkei, de a III/III-as így is felfigyelt tevékenységére, és 1980-ban kiutasítják az országból.

Az osztrák külügy nyomására megkapja a beutazási engedélyt, de már 1981-ben újra kiutasítják. 1982-ben a bécsi zsidó hitközség hivatalos havilapja, a Die Gemeinde szerkesztője lett. Ekkor azzal a feltétellel engedik be Magyarországra, hogy ne írjon aktuális témáról.

Egyre intenzívebb kapcsolatot tart fenn a magyar ellenzékkel, azokkal is, akik időközben elhagyták az országot. Megismerkedik a Hit Gyülekezete alapítójával, Németh Sándorral. A katolikus fegyverhasználat-megtagadók érdekében politikusokkal levelez, és egyre szélesebb körben publikál.

1986-ban újra kiutasítják, de az már hatalmas médiabotrányt okoz: a Frankfurter Allgemeine Zeitung 1986. július 14-én az első oldalon közölte egy rövid hírben, másnap pedig a Neue Zürcher Zeitung és természetesen az osztrák újságok is, a Szabad Európa Rádióban Kasza László egy hosszú interjút készített vele. Osztrák diplomaták  emlékeztették a magyar hatóságokat, hogy ellentmond a Helsinki Egyezménynek, ha egy újságírót nem engednek be. 1987-ben beengedik ugyan, de képtelenek kezelni az eszükön minduntalan túljáró, a magyar konvenciókhoz semmiben nem igazodó embert. Negyedszer is kiutasítják, majd még ugyanabban az évben feloldják a beutazási tilalmat. Közben egyre vaskosabbá válik az aktája a III/III-as ügynökségnél.

Karl Pfeifer “felforgató” hatása a bécsi hitközségnél is érvényesül. Az alázatos zsidó viselkedést felváltja a kormányzattal szembeni öntudatos állásfoglalás. Ezzel a hitközség politikai súlya is megnő.

Karl ezekben az években, hatvanhoz közeledve, van igazán elemében: nyelvtudása, amely az adott hely hétköznapi kultúrájának ismeretén alapul, lehetővé teszi számára hogy cikkei, tudósításai, mind nagyobb nemzetközi sikert arassanak. Szakértőként tartják számon a különböző rádió- és tv-csatornák, hiszen ha kell franciául, olaszul, angolul, héberül vagy magyarul szólal meg, a németen kívül. Mondandója mindig világos, érzékletes képekben adja közre a véleményét. Szarkasztikus humora csak még jobban kiemeli  megalkuvást nem tűrő álláspontját. Az objektivitás köpenyébe burkolódzó, semmitmondó újságírók tömegében furcsa madár, de egyre kevésbé lehet figyelmen kívül hagyni azt, amit mond, vagy leír.

Jörg Haider színrelépésének ideje ez. Karl Pfeifer élettapasztalata, egyenes gerince és szókimondása kellett ahhoz, hogy a “csinos szomszédfiú” imageból kivillantsa Haider igazi arcát, sokkal korábban, mint ahogy azt mások felismerték.

1995-ben a jobboldali Osztrák Szabadságpárt évkönyvében felfedez egy cikket:  Werner Pfeifenberger – Internacionalizmus a nacionalizmus ellen címmel. Karl Pfeifer a Die Gemeinde-ben ír egy recenziót, amelyben a szerzőt náci hangvétellel vádolja. Erre Pfeifenberger beperli. A bíróság előtt azt kell eldönteni, hogy a zsidók üzentek hadat a németeknek – ahogy Pfeifenberger cikkében állítja, vagy sem. A három éves procedúra Karl Pfeifer győzelmével jár.

2000 januárjában részt vesz azon a sajtótájékoztatón, amelyen a néppárti Wolfgang Schüssel és Haider bejelentik a kormánykoalíciót. Itt aztán, mint az izraeli, közszolgálati rádió tudósítója kiborította a bilit. Két héttel később a bécsi  államügyész vádat emel Pfeifenberger ellen náci eszmék propagálása miatt, és ebben Pfeifer 1995-ös cikkére hivatkozik. A tárgyalás előtt Pfeifenberger öngyilkos lesz. Nem sokkal ezután a jobboldali Zur Zeit-ban uszító cikk jelenik meg Pfeifer és még kilenc osztrák értelmiségi ellen, miszerint ők kergették a halálba Pfeifenbergert. Karl Pferifer beperli az újságot.

Első fokon megnyeri a pert, de az újság fellebez. A bécsi tartományi bíróságon a bíró morálisan felelőssé teszi Karl Pfeifert Pfeifenberger haláláért.  A tartományi felsőbíróság is elutasítja Pfeifert. A baloldali sajtó sem áll mellé, de ő nem adja fel. Az Európai Emberjogi Bíróság elé viszi az ügyet, és az 2007 novemberben javára dönt – az osztrák államot kártérítésre kötelezi.

A hitközségi laptól való nyugdíjazása után az osztrák Ellenállás Archívumában dolgozik, ahol nagy hasznát veszik sokoldalú ismereteinek. Az együttműködés fő területe az antiszemitizmus. Fáradhatatlan munkájáért 2003-ban kitüntették a Josef Samuel Bloch-ról elnevezett éremmel. Továbbra is ír, két könyve jelent meg, előadásokat tart, és nyolcvanadik születésnapjához közeledve diákok filmet készítettek életéről.

A nyolcvanas évek magyar ellenzékének  politikussá lett tagjai megszakították a kapcsolatot Karl Pfeiferrel, hiszen Karcsitól egyik sem remélhette, hogy hajdani érdemei elismeréseként elnézze a jelen bűneit.

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.