Sivá, az ünnep után_2011(8)

Eyal édesapja szombat éjszaka meghalt. A temetés vasárnap délután volt, de a sivá, hivatalosan csak csütörtök este kezdődik, mert most a Szukott örömünnepe van, amikor tilos gyászolni. Temetni viszont muszáj félünnepen  is ( a Szukott egy hetes ünnep, az elején és a végén a jeles nappal, közben “félünnepnapokkal”)

A rabbi figyelmeztetése ellenére az egész család összegyűlt a szülői házban. A barátok és az ismerősök is jönnek, ahogy ilyenkor szokás.

Ávrahám nem volt vallásos, de mint a legtöbb izraeli, a születés, a házasság és a halál környékén elkerülhetetlenül kapcsolatba kerül a vallási intézményekkel.

A kórházból, ahol meghalt, a Chevra Kadisa vitte el, a temetésre előkészíteni. Ők mosdatták meg, öltöztették egyszerű fehér halotti ruhába (betachrichim- בתכריכים) és közülük egy  imádkozott mellette  a temetésig.

A holtestet nem teszik közszemlére, a temetőnek abban a részébe, ahol a búcsúztatókat mondják (הספד) már az imasálába, a talitba tekerve viszik. A nőket, vagy olyan “vallásellenes” személyeket, mint amilyen Tomi Lapid volt, a család által választott lepelbe tekerik – ez az ő esetében egy dávid-csillaggal hímzett kék lepel volt. Izraelben csak a katonákat temetik koporsóba – ami egy végtelenül egyszerű láda a nemzeti zászlóval teljesen beborítva. A civilek közül csak az embertelen, robbantásos terrorakciók áldozatait temették hasonlóképpen.

A holtestet egyszerű, két rúd közé feszített vászon “hordágyon” (אלונקה) viszik a legközelebbi hozzátartozó férfiak a sírig.  A búcsúztató(kat) általában nem a rabbi, hanem a családtagok, vagy hozzátartozók tartják. Emlékezetes, hogy Ichak Rabin temetésén a világ vezető politikusai mellett unokája mondta a legmegrázóbb búcsúbeszédet.

Ábrahám két hónap alatt ment el. Amikor július végén megérkeztem Izraelbe, még egy daliás, idős úrral találkoztam, aki mozgalmas élete utolsó éveit felnőtt gyerekei és öt unokája körében töltötte, boldogan. Sportos alkat, jó egészségnek örvendett majd hetven évig. Augusztusban diagnosztizálták a májrákot. Bár az orvosok azt mondták, hogy nincs mit tenni, a család kétségbeesetten kereste a gyógyulás reményét. Még kisérleti stádiumban lévő gyógyszereket, kezeléseket, bármit, csak tovább éljen. De Ávrahám napról-napra fogyott el, mint a gyertya lángja, csendben távozott.

Eyal mamája még az ifjúsági mozgalomban ismerte meg, 14 éves lányka korától volt Ávrahámmal. Hogy lehet ezek után élni? – kérdi a kétségbeesett asszony. A sivá (a hétnapos gyász) rendesen a temetéstől kezdődik, éppen azért, hogy a közvetlen hozzátartozók ne legyenek egyedül. Hét napon át a lakás ajtaja nyitva, a családtagok cipő nélkül, többnyire a földön ülnek és egyetlen dolguk a gyász feldolgozása. A látogatók kell ellássák élelemmel a gyászolókat, ők adják a lelki támaszt.

A zsidó szokások nagyon körültekintően írják le, mit és hogyan kell tenni az élet ilyen nehéz pillanataiban. A tórai passzus szerint a földből vétettünk, tehát oda is kell visszatérnünk – a testet ezért minél előbb el kell temetni. Persze, a közel-keleti éghajlaton ez egy korszerű, közegészségügyi előírás is volt az ókorban, és maradt meg napjainkig. A temetést vagy aznap, vagy másnap, de mindenképpen a halálhoz lehető legközelebbi lehetséges időpontban meg kell tartani. Szombaton és ünnepnapokon nem temetnek, de nem ritka, hogy a pénteken elhunytat szombaton este, a sabat kimenetele után eltemetik. Hozzátartozó halála esetén az EL-AL légitársaság mindent megtesz, hogy az illető Izraelbe jusson a temetésre.

A holtestet azért öltöztetik egyszerű fehér ruhába, mert a halál pillanatában mindannyian egyenlők vagyunk. Mindegy, hogy ki milyen vagyont gyűjtött, mekkora hatalomra tett szert, halálában nem különb a koldusnál. Emlékét a tettei őrzik. Meg persze a síremléke, ami viszont Izraelben is, egyre inkább tükrözi az élők közti különbségeket.

Az  ókorból maradt szokás a sírhalomra köveket rakni (hogy az állatok ne tudják kikaparni a holtestet), manapság a friss sírra a temetés utáni harmincadik napon kerül a sírkő, a halottra való megemlékezés keretében. Ez az úgynevetett slosim (30-at jelent héberül). Ma már csak a vallásos férfiak tartják be a borotválkozási, hajvágási tilalmat, pedig ez igen egyszerű jelzése annak, hogy az illető gyászol – a környezete kellően tud viszonyulni hozzá, olyanok is, akik nem állnak közeli ismerettségben vele.

A temetésre nem öltöznek direkt feketébe a gyászolók. A keresztény temetések eleganciájához képest egy izraeli temetés elég slampos – a közeli hozzátartozók ruhája még szakadt is, hiszen a szokás az, hogy a halálhírre beszakítják a ruhájukat, amibe a temetésre mennek, és ezt hordják a siva napjaiban. Bizonyára vannak, akik ilyen következetességgel tartják magukat a vallási előírásokhoz, de Eyal naponta legalább kétszer zuhanyozik és vált ruhát, erről még apja halála miatt sem mond le.

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.