Széder_1985(4)

Széder este volt az utolsó Budapesten.

Akik akkor körülülték a Villányi család nagy asztalát, ha nem is mindannyian, de többségében tudták, hogy ki az, aki jövőre már Jeruzsálemben lesz.

Pészáh, a zsidó húsvét, a rabszolgaságbók való szabadulás ünnepe. Eredendően az egyiptomi kivonulást megelőző események története, de a kétezer éves galutban rárakódott az ősi haza utáni fohász:  “Jövőre a felépült Jeruzsálemben”.

Mire elfoglaltam a helyemet az ünnepi asztalnál, a házzal szemközti fizetős parkolóban már menetkészen állt az autó.  Lakásom kedvenc tárgyait becsomagoltam a barátaimnak – feltétel nélküli szeretetem jeléül, remélve, hogy ők is így emlékeznek majd rám. A gyerekek aludtak, hiszen másnap fárasztó út állt előttük.

A meghitt társaság, amely az utóbbi években szinte minden péntek este és zsidó ünnepkor együtt volt, most keserédes hangulatban evett-ivott, olvasta a Hagadát. Konyhai sustorgások, könnyek, mosolygós-szomorú búcsúzkodás,  semmit ki nem mondva hangosan, hiszen még itt is, egy ilyen családias ünnepen is lehetnek spiclik, akik tönkretehetik a tervet.

A rendszerváltás után ki is derült, hogy kik voltak a feljelentők, de a mi kivándorlás-történetünkről, szerencsére, ők csak utólag értesültek.

Gondolni sem mertem arra az eshetőségre, hogy a határon leállítanak, pedig egyáltalán nem volt lehetetlen.

Néhány héttel korábban egyik kollégám a Magyar Rádióban arra kért, hogy menjenek, sétáljanak vele a Múzeum körül. A legártatlanabb arccal hallgattam a fickó kérdéseit, azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne kivándorolni Izraelbe.

Az nem volt titok a munkahelyemen, hogy rendszeresen eljártam a Rabbiszeminárium Kabalat Sabatjára, hogy kultúrális riportjaimban nem egyszer szerepelt zsidó téma. Arról viszont, hogy már majd egy éve készítem elő  töredék családom kivándorlását, senki nem tudhatott. Sem a munkahelyemen, sem a szélesebb baráti körben, de még a szüleim sem. Azokat a keveseket, akik segítettek, teljesen megbízhatónak tartottam, így a kolléga kérdéseit provokációként könyveltem el, és akként válaszoltam. Ecseteltem a remek anyagi helyzetemet, azt a kiemelkedően magas tartásdijat, amit éppen pár napja ítéltek meg két gyerekem  apjától – ezentúl csak kedvtelésből fogok  műsorokat csinálni, viccelődtem. Úgy tűnt, hogy elég meggyőző volt az elutasításom, de a biztonság kedvéért az utolsó napig dolgoztam a tőlem megszokott lendülettel.

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.