Tosáv Chozer_2012(5)

Tegnap, Ofer leteremtette az egész csoportot: miért nincs még kész az IBOOK, a POS, a 36 hónapra érvényes személyes program, és még egy sor “apróság”, amit házi feladatként megadott…

Túl sokat gondolkodunk és keveset csinálunk – mondta, és mi ott ültünk, leforrázottan, mert az nem érv, hogy napi 2-3 órát a házi feladatokkal szöszölünk, konzultálunk egymással, péntekenként találkozunk – nincs minden kész, és ez a lényeg. Az estére tervezett közös sushi-zást mindenki, azon nyomban, magában lemondta, hiszen “nem érdemeljük meg”.

A félig csinált dolgok egyértelműen kudarcot jelentenek Brayer fogalomrendszerében. Lehet, hogy amit csináltunk az nem tökéletes, de meg kell csinálni, le kell adni határidőre! Aztán lehet elemezni, hogy mi jó, vagy mi kevésbé, de félig kész anyagot nem lehet elbírálni, és éppen ezért tovább lépni sem lehet.

A siker nem filozófiai kérdés. Aki leragad a gondolkodásnál, a tervezgetésnél és hezitál cselekedni, az hiába jár el hetente a Brayer konzultációra – az még nem a siker záloga. A siker a saját cselekedetünkben bontakozik ki. A mentor, és az általa kifejlesztett technikák segítenek elérni a célunkat, de nem váltják valóra a mi álmainkat, nélkülünk.

Nem mentség, hogy amúgy, mindenki keményen dolgozik a megélhetésért, hogy vannak családtagok, barátok, akik nem értik, hogy mi történt velünk…  Semmi nem old fel attól, hogy a feladatot, amit saját akaratunkból vállaltunk magunkra, teljesítsük. Ofer mindenekelőtt nagyon jó pedagógus – a találkozókat láthatóan mindenki élvezi, előbb jövünk, később is maradunk, vagy átmegyünk sushit enni és dumálni az egyik közeli étterembe, a csoport zárt facebook-oldalán tárgyaljuk ki a problémáinkat, heti egy alkalomnál többször is találkozunk és közös gyakorlatokat csinálunk, a csoport kitűnően együttműködik, de mégsem haladunk abban a gyilkos ütemben, ahogy Ofer elvárná tőlünk, ezért a 16-ból a 6. foglalkozáson hatalmasat koppintott a fejünkre. Ettől kicsit megszédültünk, elszégyelltük magunkat, de még tegnap este a neten intenziv diskurzus kezdődött arról, hogy tudjuk a sebességet fokozni, illetve, aki leírta a saját problémáját, annak azonnal 5-6 segítője akadt.

Mi az a POS, minek kell IBOOK, miért fontos, hogy a naptáramban három évre előre legyenek tennivalók – mégpedig úgy, hogy azokat én határozom meg?! Personal Operating System – ezen örlődtünk az első hetekben, és az azóta eltelt időben sokszor visszatértünk rá. Kegyetlen önismeret-gyakorlat, nem azért, hogy megváltozzunk, hanem azért, hogy megismerjük saját magunk gondolkodási mechanizmusát, tudatosan használjuk azt, ami pozitív benne, és megtanuljuk eliminálni a gyengeségeinket. Zseniálisan egyszerű, mégis rafinált, mert olyan dolgokkal szembesíti az embert, amit nem tudtunk magunkról. Az IBOOK valójában egy forgatókönyv, amit arra a tevékenységre írunk, amivel sikeresek akarunk lenni. A 36 hónapos részletekbe menő terv pedig olyan, mint amit egy ház megépítésekor készítünk a kivitelezés minden fázisára, csak ebben az esetben a saját sorsunkat építjük fel, szisztematikusan. Számomra ez utóbbi jelentett a legkevésbé gondot, mert ha nem is ilyen alapossággal, de tavaly nyáron, amikor eldöntöttem, hogy visszatérek Izraelbe, elkezdtem egy terv felépítését, amelyben a cél abszolút egyértelmű volt, azóta sem változott.

A hétvégém tehát a megfeszített munka jegyében fog eltelni. A reggeli edzést persze nem hagyhatom ki, annál is inkább, mert ezen a héten két hétköznapi edzés is elmaradt, bürokratikus teendőim miatt: ahhoz, hogy önálló legyek újra, rendeznem kell a státuszomat, amit a Bituah Leumi (Állami Biztosító – magyarul inkább Társadalombiztosító) nevű hivatallal kezd az ember. Az elmúlt években mint külföldön élő izraeli állampolgár szerepeltem, mivel életem “központi része” külföldön volt. Bár a globalizált világban egyre nehezebben körvonalazható, hogy valaki hol él, az izraeli kormány szeretné, ha minél több izraeli hazajönne, ezért külön projektet szervezett a visszatérés megkönnyítésére. Nekem erről, mindaddig fogalmam sem volt, amíg a múlt héten el nem mentem a Bituah Leumi-ba. Természetesen, a munkaadóm fizette utánam  az alkalmazotti  társadalombiztosítást,  2006-ig pedig mint önálló vállalkozó fizettem, de a két időszak közötti 5 évvel is el kell számolnom. Korábban a visszatérők réme volt ez az intézmény, mert ahhoz, hogy a jogfolytonosság megmaradjon több ezer sekelt kellett fizetni. Ezért vártam én is, hogy ha fizetnem kell, legyen miből.

A hivatalnok azonban nem ezzel foglalkozott, hanem a kezembe nyomott egy nyomtatványt, amit ki kell töltenem és egy listát, hogy milyen igazolásokat kell beszereznem ahhoz, hogy tisztázzam a státuszomat. Jellemző módon a lista fejlécén az szerepel, hogy “áldott legyen hazatérésed” (ברוך שובך לארצנו). Elmosolyodtam, mert eszembe jutott, amikor hat évvel ezelőtt a magyar hatóságokhoz fordultam azzal, hogy szeretném megújítani a magyar útlevelemet. Akkor is kaptam egy űrlapot meg egy listát, amin olyan adatokat kértem tőlem, hogy hol volt a régen meghalt nagymamám esküvője… bár a lejárt magyar útlevelem a kezemben volt, azt mondták, hogy az eljáráshoz, amelyben megállapítják, hogy egyáltalán magyar állampolgár vagyok-e, mindenekelőtt gomboljak le 800 sekelt, szerezzem be az iratokat, aztán pedig nyilatkozzak arról, hogy végleg haza akarok jönni. Ezért a végleg miatt két évvel korábban nem írtam alá semmit, mert utálok minden olyan fogadalmat, amit nem biztos, hogy be tudok tartani. 2006-ban azzal a gondolattal írtam alá, hogy hülye szabályokat mindig felülír az élet, és ahhoz, hogy valóban Magyarországon éljek, szükségem volt személyi igazolványra.

Izraelben nem kérik azt, hogy nyilatkozzam arról, hogy mit tartok ma véglegesnek az életemben, hanem egyszerű dolgokkal lehet igazolni, hogy az év nagy részét itt  töltöm, és ami még fontosabb, hogy itt dolgozom a megélhetésemért, itt adózom. A Tosav Chozer (תושב חוזר)  státuszt a  Misrad Haklita (Bevándorlási és letelepedési minisztérium) állapítja meg, ahol a személyi szám alapján (Izraelben mindent ez az egyetlen szám alapján lehet elintézni, a személyi igazolványtól az egészségbiztosításig, az adóhivatalig és a bankokig, vagy a különböző szolgáltatásokig) másodpercek alatt a hivatalnok előtt van az országba érkezésem és távozásom dátumainak listája, ami alapján megállapítható, hogy  több, mint öt évet távol töltöttem, bár közben, kisebb időszakokra hazajöttem.

A program, ami a 2010-2012 között Izraelbe visszatérőket segíti az akklimatizációban, meglehetősen részletesen foglalkozik a különböző szakmákkal, a helyi vállalkozások anyagi feltételei megteremtésével. Ezt már abból a prospektusból tudom, amit a Misrad Haklitában a kezembe nyomtak az igazolással. Miután a listán szereplő igazolásokat begyűjtöttem, jövő héten vissza kell menjek a Bituah Leumiba, onnan az egészségbiztosítóba, a Maccabi-ba, amely két évtizeden át jól szolgált, majd az Adóhivatalba, hogy újranyissam az önálló vállalkozói dossziémat. Nem túl kellemes elfoglaltság ez, de az első lépések sokkal biztatóbbak, mint gondoltam.

Tekintettel arra, hogy visszatérő projektnek nincs magyarországi tanácsadója – 15 képviselet van a világon, de nagy részük az USA-ban, ahol a legtöbb izraeli él, ezen kívül Kanadában kettő, Párizsban és Londonban, valamint Moszkvában és Kievben –  ezért felvállalom a feladatot. Legalábbis olyan mértékben, ahogy a saját példámon keresztül ezt megtehetem, vagyis információt, személyes tapasztalatot megosztok. Azt senkinek nem ígérem, hogy elintézek helyette bármit is. Arra ott van Budapesten a Szochnut, aminek, végső soron ez a dolga.

Tekintettel arra, hogy Magyarországon egyre siralmasabb a helyzet, és senkinek ne legyen kétsége, ahogy a gazdasági helyzet romlik, a zsidók lesznek azok, akiket először “vesznek elő”. A jelenlegi rendszer gyűlöli a mobil, intellektuális polgárt, akit nem lehet a hatalom kénye-kedve szerint kiszolgáltatott helyzetbe tartani. Hetente kapok e-maileket ismerősöktől, akik szomorúan, nehéz szívvel, de elhagyják Magyarországot. Nem csak zsidók. Mennek Kanadába, Franciországba, ahol találnak fogódzót. Minap egyik kedves barátnőm, aki a pesti Holokauszt múzeumban dolgozott, egész addig, amíg a jelenlegi hatalom rá nem tette a kezét erre is – a kiállítást meg akarják változtatni, mert abban leplezetlenül tetten lehet érni a magyar hatóságok, elsősorban a csendőrség, sőt a lakosság jelentős részének aktív közreműködését – tisztelet a nagyon kevés kivételnek. Nos, miután hatvanhoz közel  kirúgták az állásából,  latolgatja, hogy alijázik (bevándorol Izraelbe)… Ne latolgasd, hanem gyere – mondtam neki kapásból, hiszen a tervezgetés nem visz sehová, a változást a tett indítja el (plágium Ofer Brayertől)!

Comments Closed

Hozzászólások (2)

Trackback URL | Comments RSS Feed

  1. ILAN HA SeRBIN szerint:

    SZIASZTOK…ACHI ,MI MOST TERVEZZÜK AZ ASSZONNYAL AKI NEM ZSIDÓ ,ITTHON HÁZASODTUNK ..ÉS VISSZATÉRÉST TERVEZÜNK IZRAELBE..2000BEN ALIYÁZTAM HÉBERÜL ANGOLUL BESZÉLEK..BÁR NEM JOL OLVASOK.AZTÁN 2003BAN LELÉPTEM A TENGERENTULRA ..A VILÁG TÖBB HELYÉN DOLGOZTAM …CHEF VAGYOK…MIK A KÖTELEZETTSÉGEIM A JOGAIM A TEENDŐIM ..ADJ NÉHÁNY INSTRUKCIÓT TANÁCSOT LÉGYSZIVES—-THANX …FROM ILAN

    • ema szerint:

      Mindenképpen keresd fel a budapesti Szochnutot, hogy a feleséged státuszát rendezzétek. Szerintem, mint séf találsz munkát – rengeteg az étterem, kávéház. Izraelben a Bituach Leumiba kell elmenned, de ők adnak egy pár papirt, amivel a Miszrad Haklitaba kell menj a Te státuszod megállapitására – tosáv chozer. Ők megmondják, hogy mik az aktuális jogaitok.