9_vájésév – וַיֵּשֶׁב

vajésév – és letelepedett (Jákov, apja országában, Kánaánban)

(Mózes 1.könyve – 37. fejezet.1.bekezdéstől  40.fejezet. végéig)

Jákov letelepedett Kánaánban, ám a hetiszakaszunk már Józsefről,  az utolsó előtti gyerekről szól. Jákov, aki imádta feleségét Rachelt, a legkisebb fiúra, talán éppen azért, mert szeretett felesége halálát látta a fiúban, kevéssé figyelt, Józsefet viszont agyonkényeztette. Míg a bátyjai keményen dolgoztak a mezőn, állatokat legeltettek, a kis József leginkább csak az elméjét csiszolta – vélhetőleg volt némi agya a gyereknek, amit a papa észrevett, és ezért elég sok privilégiumban volt része, még feltűnő ruhát is csináltatott neki (כְּתֹנֶת פַּסִּים) csíkos köpenyt – ennek később különleges jelentősége lesz.

Szóval, míg a többi testvér melózott, a kiskamasz József álmodozott, és amilyen naív volt, álmait még el is mesélte. Az álma pedig igen sértő volt a környezetére nézve, hiszen arról volt szó bennük, hogy neki, Józsefnek, mindenki leborul, mindenki őt csodálja-szolgálja. Tetézte a bajt, hogy amikor a testvérei meg akarták leckéztetni lustaságáért, ő a papához, Jákovhoz szaladt panaszkodni. Szóval egy stréber, undok kis elkényeztetett kölyök volt, aki még csíkos kabátban is páváskodott közöttük. A testvérei a pokolba kívánták. Igy aztán, amikor az apjuk kiküldte a legelőre Józsefet, a feltünő öltözékét már messziről észrevették, és elhatározták, hogy végeznek vele. Aztán az egyik testvér túlzásnak tartotta, hogy megöljék, helyette egy gödörbe lökték, a csíkos köpenyét pedig állati vérrel összekenve mutatták meg az apjuknak, mondván, a vadállatok széttépték a pusztában. Jákov persze vígasztalhatatlan volt, valahol nyilván érezte, hogy ő, mint szülő nem viselkedett túl bölcsen, amikor elkényeztette a gyermeket.

Józsefet végülis kihúzzák a gödörből és eladják rabszolgának Egyiptomba. A 17 éves fiú okos és csinos is, Putifár felesége megkívánja, de Józsefnek semmi kedve az asszonnyal hetyegni, aki ezért a férjének panaszkodik Józsefre, aminek a vége, hogy Józsefet börtönbe vetik.

Nekem ez a szakasz a gyereknevelési tévedésekről,  a szülő-gyerek kapcsolatról mond a legtöbbet, no meg talán arról, hogy ha valaki úgy érzi, hogy van valamilyen tehetsége, tudása, és ha még tudja is, hogy sorsa kiemelkedni a környezetéből, ezt kellő alázattal kell tegye, ha nem akar mindenkit magáraharagítani. Egy szülőnek roppant nehéz dolga van, ha látja, hogy gyerekei közül az egyik kiemelkedően tehetséges. Legszívesebben mindent megadna neki, hiszen a gyermekeinkre kicsit úgy tekintünk, mint a saját életünk meghosszabbítására. Amit mi nem értünk el, azt majd a gyerekünk eléri, helyettünk is lesz sikeres… Csakhogy, a sikerességhez nem elegendő a szimpla tudás, kell egy bizonyos mentális érettség is, amely a tudás alkalmazásában kap szerepet. József álma igaz, a későbbi történetből kiderül, hogy a gyereknek tehetsége volt belelátni a jövőbe, de azt a testvéreivel szemben sértőn, meglehetős ostobán fejtette ki. Le kellett pottyanjon a “gödörbe” ahhoz, hogy érett emberré váljon. Jákov, mint szülő azt érezhette, hogy kedvenc gyermeke azért pusztult el, mert ő nem tette ki az élet apró próbatételeinek, mint azt a testvéreivel tette, ezért abszolút védtelenné vált.

Annak idején az én szüleim is agyonszerettek-védtek, mint egyetlen gyereküket, ezért egy csomó dologban 18 évesen roppant gyámoltalan voltam. Jó pár év és számos tévedésem kellett ahhoz, hogy felnőttként intézzem a sorsom. Már túl voltam két elrontott házasságon, volt már két kisgyerekem, amikor még mindig “kerestem önmagam”. A gyerekeimmel kapcsolatban már igencsak tudatosan jártam el, sokkal jobban felkészültek az élet nehézségeire…

József túléli a gödröt, és ezután már helyére kerül benne a tudás és a mentális érettség – ez a Putifárné-történetben  válik nyilvánvalóvá.

Illusztráció forrása: A Biblia világa képekben

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.