12_vájichi – וַיְחִי

vájichiוַיְחִי יַעֲקֹב בְּאֶרֶץ מִצְרַיִם  – és élt Jákov Egyiptomban…

(Mózes 1. könyve – 47.fejezet.28.bekezdéstől 50.fejezet. végéig)

Ez a hetiszakasz az elválásról, a halálról, valaminek a végéről szól… Mózes öt könyvéből az elsőnek a végére értünk, előbb Jákov hal meg, aztán József, és ezzel a zsidók helyzete egyre rosszabb lesz Egyiptomban.

Jákov  hosszú élet után hagyja itt fiait, ágyban hal meg, József úgyszintén. Mindketten a “jövőt hagyják utódaikra” egyfajta útmutatást a jövőre nézve.

Jákov  búcsúja elég furcsa: semmit nem felejtett el a fiainak – minden bűnüket a fejükre olvassa, majd ebből a “tényfeltárásból” kerekedik ki az áldás. Mintha azt mondaná – azzal nem leszünk jobbak, ha el akarjuk felejteni a vétkeinket – szembe kell nézni a tévedésekkel ahhoz, hogy jobbak lehessünk.

Jákov  annak idején csellel szerezte meg az elsőszülöttség jogát, apja áldását, most viszont tudatosan felcseréli a jogokat – nem a kronológiai sorrend szerinti elsőszülöttet, Ruvent áldja meg ily módon, hanem Jehudát – mert őt tartja vezető pozicióra alkalmasabbnak. Ezt megismétli József fiaival is: Efráimot tartja az “elsőnek”, holott Menáse idősebb testvérénél. Vagyis a tórai családtörténetben már három nemzedéken keresztül a konvencionális előjogok helyett a vezetésre alkalmasabb kerül a képességei által megérdemelt pozicióba.

A jákovi szemlélet, miszerint a születési előjogok helyett a tehetségesebb kell vezesse a közösséget – egy dinamikusan fejlődő társadalom képét vetíti előre. Ha belegondolunk, hogy Európában csak a XVIII. századi francia forradalom dönti meg a született arisztokrácia felsőbbrendűségét , jobban értékeljük a csaknem háromezer évvel ezelőtti történetben szereplő Jákov bölcsességét. A zsidó történelemben nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy a tehetség emel ki valakit az ismeretlenségből. Dávid így lesz a zsidók királya, és Salamon is bölcsességének, nem pedig elsőszülöttségének köszönheti a trónt.

József helye sem mindennapi a testvérek között . Mintha az ő személye felül állna az apai áldásosztáson – gyerekeit áldja meg Jákov. Mondhatni, hogy a gyerekeknek van szükségük az áldásra, Józsefnek nincs szüksége útmutatásra – ő pontosan tudja, hogy ki ő. Azzal, hogy a saját erejéből “mászott ki a gödörből” és még az apját és testvéreit is ő védte meg az éhinségtől, az ő bölcs előrelátása mentette meg egész Egyiptomot a humanitárius katasztrófától – még apja életében Józsefet egyenrangúvá tette vele.

Bár Jehuda lesz a 12 testvér közül az “első”, Jákov temetéséről József gondoskodik. Apját visszaviszi Kánaán földjére, a Meárát Hamachpelában temeti el, ahogy Jákov kérte. Ezt a barlangot Ábrahám vásárolta temetkezési helyül, és ma is meglehetősen ismert  Hebronban – Ábrahám fiainak utódai, a zsidók és az ismaeliták konfliktusainak áldatlan helye.

Nem sokkal Jákov  halála után József is meghal, de előtte megesketi fiait, hogy visszatérnek őseik földjére, és őt is ott temetik majd el.

József alakja a Mikrá (a héber mekorot szóból – eredettörténet) egyik legpozitivabbja. Mint ahogy korábban már emlitettem, a Tóra szereplői nem makulátlanok – hibáik ugyanúgy vannak, mint minden halandónak, ám emberi nagyságuk éppen az, hogy gyengeségeiken, hibáikon felül tudnak kerekedni, és tetteikkel a közösséget oly mértékben tudják szolgálni, hogy mindmáig érdemesek arra, hogy megemlékezzünk róluk.

Megjegyzés: József sírja – קבר יוסף –  Kever Josef

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.