Választások 2013 _ 3.rész

Választások Magyarország

Választások Magyarország

Jáir Lapid egy év alatt építette fel a pártját, szívós, következetes munkával. Nyilvánvalóan, jó ideje mérlegelte, hogy megtegye vagy sem. Neki, magának jó élete volt, a figyelem központjában, anélkül is, hogy a politikusi lét minden mocskát el kellett volna viselnie. Már éppen hátradőlhetett volna, félkézzel, lazán egy kis munkával, amit amúgy is szeret, megkeresve a megélhetést, szeretett családja körében élvezhette volna az életet. Csakhogy, vesztére, benne is ott van az a nyughatatlan, zsidó megváltó, aki nem elégszik meg azzal, hogy ő kikaparta a gesztenyét… Sokan ráfaragtak erre már a történelem során…

Amikor pár évvel ezelőtt, magam is hasonló cipőben jártam, csak én Budapestet akartam megváltani az eszetlenségtől, sokan mondták, hogy Magyarország nem Izrael, felejtsem el… Ez igaz, Magyarország nem Izrael, mert Magyarországon az emberek többsége nem hiszi el magáról, hogy képes túllépni a saját határain, hogy változtatni nemcsak lehet, hanem muszáj! Különben nincs jövő, azóta már jelen se…

Amikor azt szeretném elérni, hogy Magyarországon is mozduljanak meg az emberek a saját sorsuk jobbítása érdekében, az izraeli példából először azokat szeretném kiemelni, amelyek látványosak, mégsem fontosak: nem kell tv-sztárnak, népszerű figurának lenni a jelöltnek, az életkor is mellékes, hiszen a szemléletnek kell “fiatalosnak” lenni, nem a vezetőnek. Nem a pénz a döntő – a Likudnak, a Munkapártnak is volt bőven pénze a kampányra, mégsem mentek vele sokra.

Mi hát a fontos?

– Elsősorban a korrekt, a nehézségeket is számba vevő jövőkép. Magyar politikusok remekül el tudják mondani, hogy mi LE legyen! De a tagadásból nem jön össze magától az, hogy minek kellene lennie, és hogyan érjük el azt, ami jobb annál, ami van.

– Humanista lózungok helyett őszinte beszédre van szükség, felvállalva azt is, hogy sokan ezt nem fogják szeretni. Melyik magyar politikus meri azt kimondani, hogy a mélyszegénységben élő, nagy százalékban roma népesség felzárkóztatása nemzeti érdek! Annak a jobbikos, gárdistát játszó kopasz kölöknek is az érdeke, akinek nem lesz nyugdíja, mert nem lesz aki megtermelje!

– Népességi, képzettségi, elvándorlási mutatókat kell szajkózni napestig, pontos adatokat az ország hiteleiről, a gazdaság gyenge működőképességről, hogy megértsék a legnehezebb felfogásúak is, hogy baj van, nagy baj, amit senki egyedül meg nem tud oldani.

– Nem Orbánt kell legyőzni, hanem a bajokat! Az izraeli választásokon megbukott a kirekesztő, a gyülölködő beszéd! Seli Jechimovics veszített néhány mandátumot azért, mert ő nem ért egyet Natanjahu politikájával, és olyan kormányt akart, amelyben semmiképp nem szerepel Natanjahu. Orbánt lehet nem szeretni, de tudomásul kell venni, hogy sokan még mindig bíznak benne, és a személye elleni támadás ezeket a választókat rekeszti ki. Mielőtt ellenségeket gyűjt egy új párt, előbb támogatókat találjon!

– Magyarországon is volt politikus, aki nem a pénzért hajtott, amikor miniszterelnök akart lenni, de ettől még nem volt jó miniszterelnök. Olyan dologban kell sikeresnek lennie a jelöltnek, amely hasznos a pártvezető, esetleg kormányfő tisztsége szempontjából. Minden bizonnyal jó kommunikátornak kell lennie, de ennél is fontosabb, hogy remek szakemberekkel vegye körül magát, akik átlátják a problémákat, és megoldásokat találnak. A meglévő, magyar pártrendszer kontraszelektív, hűbéreseket gyűjt be magának, nem önálló gondolkodású szakértőket. Ettől a javaslatok többnyire rövidtávú párt-, vagy személyes érdekek mentén születnek, nem pedig a problémák ok-okozati összefüggéseinek alapos elemzése következményeként.

– Ki kell találni azt az érdekazonossági spirált, amely beindítja a gazdaságot. A “majd jobb lesz”- mesét egyre kevesebben veszik be, de amíg nincs meg az a lánc, amely összefűzi a különböző társadalmi rétegek érdekeit, addig az egész választás hit kérdés marad, a hiten pedig nagyon nehéz észérvekkel változtatni.

– A kérdés nem csak az, hogy mitől lesz jobb a választónak,  hanem mitől lesz jobb a gyerekének! Az ember a gyereke jövője érdekében hajlandó áldozatokat is vállalni, ha tervezhető jövőt tárnak elé.

– Bár az irígység túlórában dolgozik a magyar társadalomban, az olyan megoldások amelyek egyik rétegnek a másik kárára kedveznek, hosszú távon, ott sem működnek.

– A magyar társadalomban nagyon sok elavult, rossz reflex működik, amit szisztematikusan, és fáradhatatlan energiával lehet csak módosítani. A szabad média erre csak részben alkalmas, mert jelentős tömegek alul-iskolázottak, tudatlanok, vagy koruknál fogva beszűkült az érdeklődési körük – hiteles információ el sem jut hozzájuk. Erre érdekes példa akadt Izraelben: az egyik világvégi kis drúz faluban feltűnően magas volt az askenázi, ortodox vallásos pártra leadott szavazatok száma. Mielőtt választási csalásra gyanakodtak volna, megkérdezték az ott lakókat, akik elmondták, hogy ők bizony munkát és megélhetést kaptak a párt egyik jeles képviselőjétől azzal, hogy oda egy gyárat telepített… vagyis, ha egy párt képviselője ígérgetés helyett mondjuk rávesz egy befektetőt, hogy Szabolcs egyik elhagyott bugyrában munkahelyet teremtsen, akkor minden kampánybeszédnél hatásosabb a tapasztalat – tett valamit, lehet számítani rá. Ebben azért lényeges szempont, hogy a cselekvés valós igények kielégítésére irányul, nem csupán “adtunk valamit, most örüljetek” – jótéteményről van szó.

A lényeg iránti vakság...

A lényeg iránti vakság…

Kell egy új párt, ami sem vezetőiben, sem szemléletében nem hasonlít arra, ami eddig volt. Aki már volt miniszterelnök, még akkor is, ha csak egyetlen évre, és nem volt képes egységbe kovácsolni az országot, nem tudta megakadályozni, hogy ósdi osztogatósdi-igéretekkel megszerezze a totális hatalmat a Fidesz, az alig valószínű, hogy megnyeri a választásokat. Nem érdemes hiú reményeket kergetni, a jövőt fel kell építeni!

– Magyarországon a fő probléma a gazdaság reménytelen állapota. Ez ráolvasással nem fog megváltozni. Aki felelősséget érez az ország sorsa iránt, az leülteti a legjobb magyar (esetleg Magyarországot jól ismerő külföldi) közgazdászokat egy asztalhoz, még akkor is, ha leüvöltik egymás fejét, addig nem ereszti el őket, amíg egy közösen vállalható álláspontot nem alakítanak ki. Nem egyenként kell meghívni Kálmán Olgához Bokros Lajost, Róna Pétert, Mihályi Pétert és másokat, hanem heti rendszerességgel összeültetni őket, és kibeszélni a problémákat. Nem alákérdezni a híres embernek, hogy mondja már el, hogy mit gondol, hanem rátapintani a gyenge pontokra, keresztkérdésekkel bosszantani, hogy a legjobbat hozza ki magából mindenki. Persze, nem csak közgazdászok helyzetmentő okosságára van szükség, de ami nagyon fontos lenne, hogy a diskurzus ne zárt ajtók mögött történjen, hanem a lehető legszélesebb nyilvánosság előtt.  Jáir országjáró körútján a kommunikáció dinamikája, az, hogy a kisközösségek előtti vita elérhető volt az interneten, ezzel minden érdeklődő megismerhette azokat – lényeges eleme volt a programalkotásnak.  A tömegek bölcsessége nem elhanyagolható elem az igazán mélyreható változások előidézésében.

A jobb és a baloldal nem csak Izraelben veszítette el a jelentőségét. Nyugdíjas álomként még lehet sóvárogni a kádárista húsosfazékra, de az új nemzedékek már felmérték, hogy a szabadság felelősség is, tettrekészség nélkül pedig nincs boldogulás. Van egy réteg a magyar társadalomban, amelynek érdekében áll a hűbéresi  rendszer megőrzése, a népesség jelentős részének a jobbágy-sorsba taszítása, mert ő maga sosem volt versenyképes  tiszta kapitalista viszonyok között – mutyiból született gazdagsága védelme mindenek felett. Ám azokat, akik tudásra és univerzális értékekre építik a maguk karrierjét, semmi sem kell, hogy megakadályozza az összefogásban – az ország gyógyulása érdekében.

Az illusztrációk forrása ez.

A sorozat első része: itt

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.