Vannak bírák Jeruzsálemben

Csütörtökön rendkívüli adással kezdődött a nap – az Izraeli Legfelsőbb Bíróság döntésére vártunk: Kacav ítéletét helyben hagyják vagy sem. A közszolgálati tv stúdiójában ott ült Kineret Barasi (כנרת בראשי) , aki több mint öt évvel ezelőtt meghallgatta és mint ügyvéd támogatta az elnöki iroda egyik női alkalmazottját, aki feljelentése nyomán tört ki a Kacav-botrány.

Nem kis bátorság kellett ahhoz, hogy valaki az ország legfőbb közjogi méltóságát, a köztársaság elnökét feljelentse, mint szexmániás molesztálót.  Alef (a történet során az eredeti név helyett használt betűjel), az elnöki iroda egyik aszisztense sem rohant egyenesen a rendőrségre, de miután megélte azt a folyamatot, amelynek kezdetén kitűnő, agyondícsért munkaerő, a végén semmire nem jó alkalmazott, felkereste egyetemi barátnőjét, hogy elmondja valakinek, amit feldolgozni képtelen volt.

Kineret Barasi pedig fiatal ügyvédnőként megérezte, hogy ami történt nem lehet egyedi eset az elnök életében – aki hatalmát arra használja fel, hogy a beosztottját molesztálja, valószínűleg megtette ezt már korábban is. Öt év kellett, hogy bebizonyosodjon, mennyire igaz volt ez a feltételezés. Kineret Barasi tehát nem csupán a barátnője érdekében vállalta a küzdelmet, hanem azért is, mert tűrhetetlennek tartotta azt, hogy az izraeli társadalomban a nők kiszolgáltatottak legyenek hatalmi pozicióba került beteges, macsó ösztönöknek.

Yair Lapid péntek esti műsorában az egykori (2006) rendőrségi nyomozócsoport helyettes vezetője mondta el tapasztalatait, miután kimondták: a Legfelsőbb Bíróság helyben hagyja a tel-avivi körzeti bíróság ítéletét, és csak azért nem súlyosbítja, mert az ügyészség nem, csak a védelem fellebbezett.  Avi Davidovics, a volt nyomozó, csütörtökön elment a Legfelsőbb Bíróságra, hogy lássa, nem volt hiába az a kitartás, ahogy a kihallgatásokat végezték másik három kollégájával. Mert amíg az ügyészség az elkenés, az eltusolás érdekében tett-vett az első pillanattól az utolsóig, és erről az igyekezetükről a közeljövőben számot kell adjanak, a rendőrség minden lehetséges eszközzel a bűntény feltárásán dolgozott. Már az első, öt órás kihallgatás után nyilvánvaló volt számukra, hogy ez minden szempontból különleges ügy, bár maga a bűntény az egyik legaljasabb fajta, mert a hatalomnak kiszolgáltatottak ellen irányult.

Abszurd helyzetben, az elnöki rezidencia falai között folytak a kihallgatások, amikor a nyomozók “Tisztelt Elnök Úrnak” kellett szólítsák a gyanúsítottat, és a rendőrségi autójukat biztonsági vizsgálatnak vetették alá a bejáratnál – érzékeltetvén,  hogy kivel “kezdtek ki”. Ám ők nem hátráltak, és nem csak az elnököt hallgatták ki újra és újra a számukra hátrányos körülmények között – nemi erőszakért általában letartóztatják a gyanúsítottat – hanem minden olyan nőt, aki a botrány kitörése után jelentkezett. Azokat is meghallgatták – később a bíróság is ezt tette -, akik ügye elévült, mert a nyolc különböző nő története ugyanazt a viselkedés-mintát követte: Kacav kiszemelt áldozatát előbb bókokkal halmozta el, agyon dícsérte a munkájukat, bizonyos esetekben előléptette őket, majd a leglehetetlenebb időkben zaklatta őket otthoni telefonjukon, és kezdődött a molesztálás, a fizikai közeledés, az erőszak. Davidovicsnak, aki kriminalisztikai tanulmányai során sokat foglalkozott a bűnözők lelki alkatával, feltűnt az elnök narcisztikus önimádata, a felfuvalkodott egója, ahogy a nőket használati tárgyként kezelte.

Kacavról, ma már nyugodtan állíthatjuk, hogy az alacsonyról felkapaszkodottak egyik sajnálatos betegsége, a hübrisz is elhatalmasodott rajta, ahogy a karrierje egyre magasabb pozícióba emelte. 1945 december elején született Iránban, 5 éves volt, amikor szülei Izraelbe települtek. Nincstelenekként érkeztek abba az ideiglenes táborba, amelyből később Kiriat Malachi nevű város alakult, és ahol mind a mai napig él a nagycsalád. Mose Kacav a középiskolát a ben semeni Kfar Hanoárban végezte, és már a katonai szolgálata idején is dolgozott, hogy családja megélhetéséhez hozzájáruljon. Munka mellett tanult közgazdaságtant és történelmet, de már az egyetemen kezdett politizálni. Mivel Kiriát Malachiban ő volt az első egyetemista, 24 évesen megválasztották az önkormányzat élére. 32 évesen lett először parlamenti képviselő a Likud listás jelöltjeként. 1984-ben már munka- és szociális-ügyi miniszter (39 éves), 1996-ban pedig a miniszterelnök (Binjamin Natanjahu) helyettese. 2000-ben a Likud támogatásával elnyeri a legmagasabb, reprezentatív, közjogi méltóságot, ő lesz az állam elnöke. Ellenfele a most elnöklő Simon Peresz volt.

Kacav a 66-dik születésnapja után két nappal kell bevonuljon egy izraeli börtönbe, nemi erőszakért. Van akik már a bűnösség megállapítása után  azért kezdtek lobbizni, hogy Kacav mégse kerüljön a börtönbe – a legfurcsább figura ezek közül Josi Beilin, az egykori Meretz politikus, aki valamikor Peresz “blézerjei” közé tartozott. (Igy hívták azokat a fiatalembereket, akik Peresz maga köré gyűjtött mint munkatársakat – ma már, a mostani elnöknek nagyon hatékony női csapata van) De nem ő az egyetlen “jogvédő” baloldali ebben a történetben.

Avigdor Feldman, aki köztörvényes bűnözök sztárügyvédje, és nem mellesleg a Betzelem ultrabaloldali szervezet egyik alapítója, amely olyan európai államok, mint Nagy Britania, vagy Svédország költségvetési támogatásában is részesül, vezette azt az ügyvédcsapatot, amely a volt elnököt védte.

Ezeknek az úriembereknek elég furcsa elképzeléseik vannak a védtelen női alkalmazottak jogait illetően, ami azért elgondolkodtathatná azokat is, akik a külföldről, jelentős anyagi támogatással bíró, izraeli, szélsőbaloldali szervezetek “jogvédő” munkáját vizsgálják.

A sztárügyvédek és PR-szakértők hadával ringbe szálló elnök ellen úgy tűnt, hogy a sértetteknek és a rendőrség nyomozóinak nincs sok esélye. Bár a rendőrségi nyomozati anyag, amely a főügyész asztalán landolt, vádemelést javasolt,  Meni Mazuz vádalkut kötött. Sokan vélték úgy, hogy a Kacavéhoz hasonló pályát befutott főügyész túlzott hatalom iránti tisztelete nyilvánult meg abban, hogy “nem akarta besározni” az elnöki szimbólumot.

Kacav tehát lemondott, és úgy tűnt, hogy ezzel meg is ússza az ügyet. Ám Kineret Barasi és az izraeli feminista szervezetek nem hagyták annyiban a dolgot.

Kacav, aki az utolsó pillanatig nem volt hajlandó beismerni még azt sem, hogy a nők beleegyezésével volt nemi kapcsolata beosztottjaival – ami egyébként a zseniális ügyvédek védelmi stratégiája lett volna, ha nem lenne olyan abszurd, az az állítás, hogy a vádlott szerint nem volt aktus, de az a másik fél beleegyezésével történt -, a nők felháborodott tüntetéseit személyes sértésként kezelte, és felfuvalkodottságában visszautasította a vádalkut.  Az elnöki rezidencián sajátságos sajtótájékoztatót rendezett, ahol kérdést nem lehetett feltenni, de ő maga kiosztotta az egész izraeli médiát. Ezek után a PR-menedzserek fejvesztve menekültek. Avigdor Feldman számára viszont eljött az idő – annyi képernyőpercet tudott ezzel az üggyel szerezni, amit tíz másik alvilági alak védelmével sem.

Bár szomorú dolog Izrael állam életében, hogy egy volt elnökét most be fogják börtönözni, de az izraeli demokrácia elismerése, hogy a törvény előtti egyenlőséget képes volt megvalósítani. Ezzel olyan üzenetet küldött, amely hatása az ország határain is túlmutat.

Az izraeli társadalom olyan biztos alapokra épült, amelyet nem rendít meg az sem, ha kiderül, hogy vezetői között akadnak érdemtelenek. A közösség ereje abban mutatkozik meg, hogy nem hajlandó a szőnyeg alá seperni a problémákat, hanem feltárja, és a bűnösöket megbünteti. Izraelben nem lehetnek szerzett előjogok – sem a hatalom, sem a pénz  nem mentheti fel azt, aki embertársaival szemben bűnt követett el.

Ez az ítélet reményt adhat olyan nőknek, akik ma is kiszolgáltatott helyzetben vannak, akár a munkahelyükön, akár a családjukon belül. A Közel-Kelet törzsi alapon szerveződött társadalmaiban ez különösen fontos üzenet. Talán nem véletlen, hogy az ügy kapcsán meglehetősen sok arab net-hozzászólás pozitívan értékelte az izraeli demokrácia működőképességét.

Kacav helyzete a börtönben bizonyára nem lesz könnyű. Nem csupán azért, mert a nemi erőszak az egyik legmegvetettebb bűn még a bűnözők szemében is, hanem mert ő volt az az elnök, aki szinte senkinek nem kegyelmezett. A reprezentáció mellett az izraeli elnök egyik feladata a kegyelem-gyakorlás. Kacav ezzel nem élt, mert mások bűnében sosem látta meg az esendőséget. Most viszont azok közé kerül rabtársnak, akik kegyelmi kérvényét elutasította. Talán, a bírósági ítéleten túl is van egyfajta kozmikus igazság, ami időnként lesújt arra, aki megérdemli.

 

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.