tecave – parancsold meg…
(Mózes 2. könyve – 27. fejezet 20. bekezdéstől 30. fejezet 10.bekezdésének végéig)
Az első részben egy ruhatervről van szó. Elképesztő aprólékossággal leirva a főpap ruházatát, annak diszitését, a feje búbjától a lába ujjáig, majd miután beöltöztették drágakövekkel díszített többrészes öltönybe, részletes leirás következik arra vonatkozóan, hogy melyik áldozati állattal mit kell tenni.
Mózes neve kimaradt ebből a hetiszakaszból – miként lehet értelmezni ezt a tényt? Mózes felmegy a hegyre, hogy lehozza a két kőtáblába vésett alkotmányt, a tiz parancsolatot, ám ott kicsit elidőzik, a türelmetlen héberek pedig addig megszoborintják az aranyborjút. Mózes, ahogy meglátja, éktelen haragra gerjed, és odacsapja a kőtáblákat. A Teremtő is megharagszik, olyannyira, hogy el akarja pusztitani választott népét. Erre Mózes, jó ügyvédként pártfogásba veszi a népet, és felajánlja, hogy a Tórából az ő nevét hagyja ki a Jóisten, és ne álljon bosszút a népen. Hogy ez a fajta nagylelkűség hatja meg az Urat, vagy úgy gondolja, hogy figyelmeztetésül egy hetiszakasznyi elhallgatás is elegendő, azt persze nem tudni, de tény, hogy Mózes neve ebben a szakaszban kimarad, pedig a részletes leirás mintha neki szólna.
Ezen a szombaton, Purim előtt (Sabat Zachor) emlékezünk az amalékok cselekedeteire: amikor a héberek Egyiptomból kijövet, szerencsésen átjutottak a Vörös tengeren, az amalekok megtámadták őket – a „polgári célpontokat” a nőket, gyerekeket, öregeket. Ez a harcmodor, mint tudjuk, ma is divatos a zsidók ellenségei körében… Hogy miért pont most emlékezünk meg erről, amikor jónéhány héttel ezelőtt olvastuk a kivonulás-történetet? A magyarárzat erre az, hogy a purimi történet negativ főszereplője Hámán, amalék volt.
Vagyis ezen a héten különböző időben történt dolgokat rendezünk össze, és számomra éppen ez az eheti szakasz legizgalmasabb kérdése: az idő, az időzítés szerepe.
Ben Guriont nem egyszer nevezték az újkori Mózesnek, mert döntéseinek meghatározó szerepe volt abban, ahogy Izrael állama megszületett. Az államférfiak szerepe döntő lehet egy nép életében. Az is, ha nincs olyan államférfi, aki a szükséges, nehéz döntéseket meghozza.
Ben Gurion élete során számos nehéz döntést hozott meg, amelyek egy részének oka az adott pillanatban nem is volt világos, ám utólag nagyonis precizen jellemzi az olyan embert, aki képes „meglátni a jövőt„.
Az időrend kicsit felborult az utóbbi hetek szakaszaiban, hiszen csak a jövő heti szakasz során történik meg az, amire már vagy két hete utalgatunk…
Ezen a héten még elidőzünk a ruhaleiráson és az áldozati állatok előkészitsén, mintha a szövegiró direkt húzná az időt …
Vagyis, ha időrendben vizsgáljuk a dolgot, akkor az isteni büntetés, hogy Mózes neve kimarad az e heti szakaszból, megelőzi az aranyborjú bűnét. Vajon krimiszerzői fordulat ez, vagy van mélyebb értelme annak, hogy a drámai aranyborjú-történetet ilyen hosszadalmas felvezetés előzi meg? Ráadásul, ha tudjuk, hogy Mózes öt könyvét minden évben újraolvassák a zsinagógában, tehát egy férfi 13 éves kora után minden bizonnyal jól ismeri a „story”-t, akkor mi értelme van annak, hogy több hétre megakad a kronológiai sor ?
Hiszen még nem épül a szentély, Áron még nem végzi az áldozatok feltrancsirozását – már három hete csak tervismertetésről van csak szó.
Ezt az egész időzavart megfejeli a purimi előjáték és az amelek-támadásra való emlékezés összekapcsolása.
Purim – egyszerűen a zsidó farsangként is leirható, amikor beöltöznek a gyerekek és a felnőttek is valamilyen maskarába, álarcba, és ünnepelnek. De mint ahogy az ősi télbúcsúztatásnak Magyarországon is van olyan formája, ami a történelmi tudattal alkot kapcsolatot (a mohácsi busójárás), úgy a zsidó farsangnak is van egy háttértörténete, amit „Megilát Eszter” néven jegyeznek.
Xerxész kora, i.e. 480 körül, amikor a perzsa uralkodó már visszatért a görögök elleni hadjáratából, és birodalma fő embereivel halálra issza magát… a Perzsa Birodalom ekkor még hatalmas, Indiától Egyiptomig terjed, benne az a kánaáni térség is, ahol a zsidók élnek. Görög történeti források nem igazolják az egész mesét, de az kétségtelen, hogy ez az időszak már a perzsa birodalom hanyatlásának kora.
Az óperzsául Khsâjarsâ-nak nevezett uralkodót a megilá Ahasverosként tartja számon.
A probléma akkor kezdődik, amikor a király felesége Vásti, nem akar a részeg banda előtt táncolni. A megoldás, hogy akkor el az asszonnyal, keresnek új királynőt. A kiszemelt leány Eszter, a zsidó Mordehaj unokahuga.
Utóbb a nagybácsit, aki korábban megmentette a királyt egy ellene tervelt összeesküvéstől, Hámán arra akarja kényszeriteni, hogy előtte leboruljon. Még egy bálványképet is magára akaszt, hogy a megaláztatás minél nagyobb legyen, illetve számitva arra, hogy Mordehaj nem borul le egy bálványkép előtt – bosszút lehet állni rajta és az egész népén.
Tudni kell, hogy a Perzsa Birodalomban nem volt szokás a vallási kényszer, a birodalom 127 népe továbbra is a saját vallását gyakorolhatta, nem kellett az áriák szokásait követni. (Irán az ári nép országa) Vagyis a leborulási jelenet a hatalom iránti hűség demonstrációjának képébe rejtett provokáció volt. Mordehaj nem borult le – Hámán pedig ezt úgy tolmácsolta a király felé, hogy a zsidók nem lojálisak a hatalommal. Ez a szituáció még jónéhányszor előfordul a történelem során, amikor a zsidóknak nincs saját államuk, és a „gazdanépek” iránti lojalitásukat az asszimiláció különböző jelképeivel kell demonstrálják: kikeresztelkedés, névmagyarorsitás, stb.
Hámán maga nem volt ária, amalek népéből hozta magával ezt az értelmetlen gyűlölködést a zsidók ellen. A történet főhőse Eszter, aki nőies rafinériával rávezeti a királyt, hogy ki az áruló és ki az igaz hive – így a zsidók ezen a napon megmenekülnek. Ezért ünnepnap a purim (sorsvetés).
Ezek az idősik-váltások és egymástól távollevő dolgok közti kapcsolat-keresés mintha arra hivná fel a figyelmünket, hogy milyen komoly szerepe van a múló időnek, amelyben az ember megfontolt cselekedete, vagy éppen az, hogy megfeledkezik az időről – milyen mélyrehatóan meghatározhatja a maga, és környezete sorsát – hosszú időre. Ezt a „látó” képességet pedig éppen azzal szerezhetjük meg, ha nagyonis tisztában vagyunk a magunk rég-, és közelmúltjával, a távolabbi és közelebbi népek kultúrájával, vagyis ha megvan az a széleskörű tér is időbeli rálátásunk, ami az időben meghozott döntésekhez szükséges.
Az államférfit, népvezért éppen az emeli ki a szimpla politikusok sorából, hogy időben képes dönteni – és ezzel nem szalasztja el a lehetőséget népe jobb sorsa érdekében. Minden esendősége, hibái, és tévedései mellett is, ez tette naggyá Mózest és Ben Guriont is, de ez mentette meg a perzsiai zsidókat is egy más korban.
A magyar történelemben is voltak ilyen előrelátó nagyságok, Szent István, vagy Mátyás király személyében, később nagy formátumú politikusok, mint Deák Ferenc, és azóta…?
