kdosim – קְדֹשִׁים

(Mózes 3. könyve – 19. fejezet   1. bekezdéstől  20. fejezet végéig)

A Tóra ókori eredete ellenére igen modern etikai mércét ír le, az e heti szakaszban – kdosim.  A kifejezés szó szerint szenteket jelent, és azt taglalja, hogy miképpen lehet egy zsidó „szent”.

Ennek semmi köze ahhoz a szentté-avatási eljáráshoz, amelyet a pápák gyakorolnak, – mondhatni éppen ellenkezőleg – ebben nincs semmi földöntúli, nem szükségeltetik semmilyen  csodás cselekedet. Legfőbb ismérve, hogy tisztelni kell a másik embert, „emberi módon” kell viselkedni vele szemben. Legyen az a másik ember a család-, a nemzetség tagja, vagy idegen jövevény.

Tizenhárom szakasszal korábban megkaptuk az „alaptörvényt” – a tíz parancsolatot.  Ezen a héten a társadalmi együttélés „sarkalatos törvényei” kerülnek  elő.  A talmudisták szerint a Tórában nincs felesleg szó, ha tehát valami újra előkerül, esetleg más csoportosításban, mint az esetünkben, annak megvan a maga jelentősége.

Peszach, a rabsorsból való megszabadulás ünnepe után vagyunk. A szabadság, a gondolat -,  és a cselekvés szabadságának eszméje számtalan formában jelenik meg a Tórában. Itt, érzésem szerint, azzal, hogy egy csokorban említi a szülők és a szombat tiszteletét a bálványimádás tiltásával, mintha azt mondaná: Tudd ki vagy, honnan jöttél, és ne hagyd Magad megtéveszteni a hamis ígéretektől, a demagógiától! (Mózes 3.könyve 19. fejezet 3-4 bekezdés)

Később: Élj, és hagyj élni másokat is, ne habzsold be a világot, légy tekintettel arra, hogy vannak Nálad szerencsétlenebbek is… ( 9-10 bekezdés)

A következő sorokat már egyszerűsíteni sem kell, annyira világosak és egyértelműek a mai olvasó számára is:

13. A te felebarátodat ne zsarold, se ki ne rabold. A napszámos bére ne maradjon nálad reggelig.
14. Siketet ne szidalmazz, és vak elé gáncsot ne vess; …
15. Ne kövessetek el igazságtalanságot az ítéletben; ne nézd a szegénynek személyét, se a hatalmas személyét ne becsüld; igazságosan ítélj a te felebarátodnak.”

és így tovább. Visszatérő passzus „mert Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” – amit szekuláris változatban úgy is lehet mondani, hogy –  mert meg kell tartsd a Természet rendjét ahhoz, hogy élhess, hogy boldogulhass, hogy gyermekeid, és azok gyermekei is ezen a Földön élhessenek.

Comments Closed