36_beháálotchá – בְּהַעֲלֹתְךָ
beháálotchá – בְּהַעֲלֹתְךָ – amikor fellobbantod…
(Mózes 4. könyve – 8. fejezet 1. bekezdéstől 12. fejezet végéig)
A menora legalább annyira erős jelképe a zsidóságnak, mint a Dávid-csillag. A fény filozófiai értelemben nem egyszer szerepel Mózes öt könyvében, de a mindennapi, héber szóhasználatban is. Van valami magávalragadó, ahogy az anyagból (kezdetben olaj, manapság gyertya) fény lesz. Nem lehet véletlen, hogy a szellemiséget a lánggal hozzuk szimbólikus kapcsolatba.
A menora a találkozás sátrát, belülről világítja meg – a kohenek dolga, hogy ez a fény sose aludjon ki. Kivülről az isteni gondviselést jelképező felhőburok és lángoszlop jelöli meg. A menora organikus formája vélhetőleg egy a sivatagban élő virágot utánoz.
A menorával kapcsolatos teendők taglalása óhatatlanul arra emlékezetet, hogy egy nép kultúrális-morális örökségének megörzése, a szellemiség lángjának folyamatos fenntartása, milyen következetes munkát igényel.
Izrael népének nincs könnyű dolga a sivatagi vándorlás során – morgolódnak. Hiába a manna, ők húst akarnak. Az ember már csak olyan, hogy nem hajlandó tudomásulvenni, hogy a történelem egy átmeneti korában él, amelyből, vélhetően egyszer jobb lesz, de közben az ő egyszeri élete elmúlik. Itt és most akar boldog lenni. A politikus magyarázhat, ígérgethet, hogy majd egyszer eljön a Kánaán, a távoli jövő boldogsága nem édesíti a jelen keserűségét. Egészen más a helyzet akkor, ha az eszme lángolása élteti az embert, nem pedig az újabb anyagi javak megszerzése. Ha felülbírálja magában a saját élete értelmét, ha elválasztja a lényegest a marginálistól, ha rájön, hogy a boldogságot magában hordozza, az szinte független a külső körülményektől. Sokan elképzelik, hogy majd ha nagy házuk, autójuk lesz, akkor milyen boldogok lesznek, és morgolódnak mindaddig, amig ezt a célt el nem érik. Csakhogy közben elvesztik azt az életérzést, amely képes örömet fakasztani abból is, hogy reggel felragyog a nap, igy mire megszerzik az áhított kellékeket, megcsömörlenek – „míglen kijön az orrotokon, és útálatossá lesz előttetek„.
Mózesnek sem könnyű az élete, ezért a Mindenható újabb segítséget ad neki azzal, hogy 70 bölcset ruház fel az előrelátás képességével – gyakorlatilag létrejön a legfelső bíróság intézménye, hiszen a jól szervezett társadalomnak nemcsak államigazgatásra és törvényekre, hanem a törvények be nem tartását szankcionáló itélkező testületre is szüksége van.
A hetiszakasz vége megint azt példázza, hogy a Tóra milyen „emberi” – a történet, hogy Mirjám és Áron, kicsit „kibeszélik” testvérüket, Mózest. A „nőügyeibe” kötnek bele – a fekete asszonyt emlegetve. A magyarázatok megoszlanak: vannak akik szerint Cipóra sötét arcszine miatt nevezte a két testvér „kusi„-nak, mások szerint Cipóra mellett Mózes feleségül vett egy fekete asszonyt is. Megint mások szerint a testvérek pletykaéhségének tárgya éppen az, hogy Mózes a népe szolgálata idején nem foglalkozott a házastársi kötelezettségével… a Tóra nem részletezi, pedig tudjuk, hogy olykor elképesztő aprólékossággal képes egyes pontokat megvilágítani. Ebben, valószínűleg nem az a lényeg, hogy mit csinált, vagy mit nem Mózes, hanem a két testvér pletykálkodása a példázat tárgya – Mirjám ezért büntetésül beteg lesz. Mózes nagyságára jellemzően pedig a gyógyulásáért fohászkodik – eredményesen. Ebben a történetben gyönyörűen tettenérhető, hogy még a nagy embereket (Mirjám hatalmas népszerűségnek örvend a nép körében, amire igaz tettei miatt szolgált rá, tehát nem egy sematikusan negativ figura. Áron hasonlóképpen – a koheniták ősapja) elkapja időnként az értelmetlen kicsinyesség, amiből baj származhat, de ezt nem egy hasonlóan kicsinyes tettel, hanem éppen ellenkezőleg az érintett nagyvonalúságéval lehet helyrehozni! Mindannyian hibázunk olykor, mások megbánthatnak, de az, aki különbséget tud tenni a lényeges és a lényegtelen között, az mindig helyére tudja tenni a dolgokat.
