A természet új éve
A héberben külön szó jelöli az élő fákat: ilánot-אילנות. Fa általános értelemben: ec-עץ, amelyet egyaránt használnak élő, vagy kivágott fára. Svát hónap 15-ét azonban egyértelműen az élő fák új éveként ünnepeljük.
Zichron Yaakov-ban, 1890 svát hónap 15-én – ט”ו בשבט – Zeev Javits tanítványaival fákat ültetett, és ezzel új, cionista tartalmat adott az ünnepnek. 1908-ban az Erec Izrael-i pedagógus szakszervezet hivatalos faültetési nappá nyilvánította, amit a Keren Kayemet LeYisrael is támogatott. A XXI. század elején pedig Izraelben, a Tu BiSvát amolyan ökológiai ünneppé magasztosult, amikor az ősi tradiciókat a legújabb természetvédelmi elvekkel összhangban tudatosítják az iskolákban és a médiában.
Az ünnep eredete a XVI. század körüli időkre tehető. Vélhetőleg az ősi otthon, Erec Israel iránti vágy hozta létre a szokást a szétszórattatásban (galut), hogy az itt termet gyümölcsökből esznek ilyenkor. Galuti körülmények között csak szárított formában, fügét, datolyát, szentjánoskenyeret (charuv), mazsolát, mandulát, amelyeket ma már Izraelben és másutt is, számos friss gyümölcs egészít ki.
Az ünneplésnek, az évszázadok során, a Peszach-ihoz hasonló – סדר טו בשבט, bár annál azért szerényebb és kevésbé kötött rendje alakult ki, négy pohár borral és harminc féle helyi gyümölccsel, zsidó bölcseletek idézeteivel, énekléssel.
Igazi, tubisváti olvasmány Raj Tamás könyve Ember-e a mező fája? Környezet- és természetvédelem a Bibliában című kötet, de aki megteheti, ajánlom látogasson el Zichron Yaakovba, ahol tavaly magam is ünnepeltem.
Az ünnepek, általában is, Izraelben új tartalommal telítődnek, ám különösen érvényes ez Tu BiSvátra. Hiszen a január végén, február elején (a zsidó és a keresztény naptár különbözőségéből eredően változó) lévő ünnep itt valóban a tavasz kezdete, amely a természet megújulásán túl, minden évben érzékelteti azt a megújulást, amit a zsidók visszatelepülése hozott erre a vidékre.
A római birodalom bukása után Erec Izrael területe egyre sivárabbá vált. A háborúk, a népességfogyás következtében a megművelt területek is csökkentek. Délen az elsivatagosodás nőtt, északabbra az elmocsarasodás. Az arab térhódítás kiirtotta a szőlőtermesztést, Juda és Somron hegyei csupaszon erodáltak.
Az első bevándorlási hullám 1881-1904 között a meglévő zsidó népességet (26000 fő) huszonhárom év alatt megduplázta. Az orosz birodalom határvidékeiről érkező fiatal zsidók, akik a pogromok elől nem Amerikába menekültek, hanem a Pinsker alapította „Cion szerelmesei” -חובבי ציון- csoport tagjaiként az Autoemancipation szellemében Erec Izraelbe, új zsidó életformát akartak teremteni. Az „önfelszabadítás” fontos eleme volt az ősi földhöz kötődő minél szorosabb kapcsolat, vagyis a földművelés. Ezek, a többnyire jómódú szülők egyetemista gyermekei, a családot maguk mögött hagyva, a legnehezebb fizikai munkát is képesek voltak vállalni. Kezdetben mezőgazdasági bérmunkásokként, majd közösségi településeket alapítottak szerte az országban.
Az első alija (Erec Izraelbe való bevándorlás – „felmenetel”) idején 34 ilyen mosava (mezőgazdasági település) jött létre. A legnevesebbek: az 1882-ben, romániai „chovevéj cion- Cion szerelmesei” alapította Zichron Yaakov, az 1883-ban, lengyel chovevéj cion-tagok által létrehozott Yesod HaMaala, az 1891-ben orosz cionisták lakta Chedera, a tragikus végű Hartuv ahol 1895-ben bolgárok telepedtek le, és a felszabadítási háború során (1948) ki kellett üríteni.
Az irdatlanul nehéz körülmények között végzett földművelés kezdetben egyáltalán nem volt egy siker-történet. Malária, alultápláltság tizedelte a népességet és a vallásos zsidó közösség sem nézte jó szemmel a szekuláris társaságot. Százhúsz év távlatából azonban nyilvánvaló, hogy az ő áldozatos munkájuk nélkül az izraeli mezőgazdaság nem lenne az elsők közt a világon, és a természettel való harmonikus együttélés vágya sem lenne a legújabb kori zsidó gondolkodás elementáris része.
A Közel-Keleten zsidó „mániaként” kezelt faültetés egy évszázad alatt látványos környezet-javulást idézett elő (az űrfelvételen látható határvonalak mentén). Megelégedettségről azonban szó sincs: a Keren Kayemet 2010-ben egy új faültetési programot indított, amely neve: Fát, az ország minden lakójáért – עץ לכל תושב – az önkormányzatokkal együttműködve tíz év alatt hétmillió fát ültetni a települések közterületeire, oly módon, hogy azok a helyi klimatikus viszonyoknak a leginkább megfelelő fajtákból álljanak, illetve vízellátásuk példamutatóan takarékos legyen. Hiszen a vízzel való takarékosság a másik nemzeti program. Ennek a faültetési tervnek a közvetlen kiváltó oka a Karmel-hegyi tűzvész volt. A katasztrófa után minden korábbinál nagyobb hangsúlyt kapott a fatelepítésben a környezettudatosság, az, hogy bármennyire szeretnénk „Svájcot látni a Karmelen”, célszerűbb a helyi, őshonos fafajtákat telepíteni. A Keren Kayamet LeYisrael 109 éves fennállása óta egyébként 240 millió fát ültetett Erec Izraelben.
