A valóság és torz tükre
Az információ = hatalom igazságát aktualizálhatjuk így: mivel a hatalomhoz, a televizió képernyőjén keresztül vezet az út, ennek a képnek az alakítása a hatalomrakerülés eszközévé válik. Ebben a játszmában a média már nem közvetítő, hanem a folyamat aktiv alakítója!
Objektív újságírás, szerintem, sosem volt, ám a tömegbefolyásolás eszközeit ma olyan szintre fejlesztették egyes hírmonopóliumok, hogy a valóság jelentéktelenné válik ahhoz a torz tükörképhez képest, amit a média tudatosan gyömöszöl a tömegek fejébe!
Ami ma Egyiptomban történik minden korábbinál precízebben példázza az el Dzsazíra eseményformáló szerepét – ők nem arról tudósítanak, ami történik, hanem felhasználják a valóságból kiragadott képeket olyan információ terjesztésére, amelyben ők érdekeltek .
Ebben a játszámában döntő jelentőségű a monopolium, amelyet bizonyos mértékig eleve biztosít az al Dzsazíra számára az arab nyelv – tettenérhető a hírügynökség „kétnyelvűsége”, vagyis merőben más hangvételű írások angolul – a nagyvilág számára – és arabul, a „hazai” tömegek befolyásolására. Ezt erősíti az, ha a helyszínen nincs más tudósító, aki a kép-torzítást leleplezze. A külföldi újságírók elleni támadások tehát cseppet sem véletlenek! Az al Dzsazíra akkor tud szabadon garázdálkodni a hírekkel, ha senki nem vonja kétségbe a hírforrás valódiságát.
A kép közvetítő ereje attól olyan erős, hogy nem csupán tényeket, hanem érzelmi töltést is tartalmaz azáltal, hogy a képbe mindenki beleláthatja azt, ami szeretne. Egy jól megkomponált kép üzenete azonban nem feltétlenül a valóság tömörítése – attól függ, hogy ki és mit akar üzenni vele, és nem kevésbé fontos az sem, hogy kinek szól az a bizonyos üzenet.
Az egyiptomi tudósítások azt igyekeznek kiemelni, hogy a nyomorgó tömegek igazsága felülír minden rendet – Mubarak távozzon, azonnal!
Ezzel megoldódnak a problémák, amiért a tömeg az utcára vonult? Aligha.
A „tömeg” minden esetben, csupán eszköz arra, hogy valaki(k) a hatalomból elmozdítsák azt, akit minden bajok forrásának lehet feltüntetni, és maguk üljenek helyére. Nem feltétlenül azok, akik most a „forradalom” tűzvonalában állnak. Sokkal valószínűbb, hogy azok, akik ma diszkréten háttérbe húzódnak, de a közhangulat formálásának aktiv szervezői – az iszlamista fundamentalisták, akik ma már azt is megtanulták, hogy adják el eszméiket a nyugati televiziótásaságok stúdióiban, mint a demokrácia legtökéletesebbikét. „Nem kell félni, nem fog fájni…” sugallják angolul, és egy egészen másfajta igazságot skandálnak arabul.
