Ahogy egyre többen hagyják el Magyarországot, úgy jönnek többen Izraelbe is.

Ismeretségi körömből ketten is “fontolgatják” az aliját (Izraelbe-vándorlást), és többen érdeklődtek a visszatéréssel kapcsolatban is. A személyes kérdésekre adott válaszaim azonban irányt mutatók lehetnek másoknak is, így ezekből a levelekből kiemelem az általános érvényű részeket. Nyilván, ez egy szubjektív értékítélet, hiszen az én, két évtizedes tapasztalatomra alapul, a visszatéréssel kapcsolatban pedig a jelenlegi, személyes történetemet mesélem el. De éppen a mások példájából lehet a legtöbbet tanulni, mit érdemes csináni és mit nem.

Az első kérdés ami felmerül, hogy hová érkezni, és mivel tölteni az első fél évet, ami a későbbi sikerek alapja. Nagyon fontos dolog ez, annál is inkább, mert nagyon sok rossz példa van a magyar új olék körében is! A Szochnut hivatalos lapja ezzel nem foglalkozik – eléggé el nem ítélhető módon, pedig  borzalmasan fontos kérdés.

Húsz év alatt rengeteg olét ismertem meg, és azoknak sikerült jól megkapaszkodniuk itt, akik az első fél évet beáldozták a tanulásnak, és a későbbi munka megszerzésére való erőfeszítésnek, ugyanis mindkettő időigényes – 5 óra ulpán után házi feladatok is vannak, és akkor a legjobb, ha messze elkerülöd a magyar társaságot, és minél kevesebbet használod az angolt, vagy más ismert nyelveket. Tehát napi 5+ 4-5 óra tanulás az ideális az első két-három hónapban! Ezért hozták létre a befogadási központokat (maon olim), ahol szerény, de nagyon normális körülmények között élhet az ember, és helyben van az ulpán (nyelstúdió). A maon-ok  lehetővé teszik a nyugodt körülmények közti tanulást, a zsebpénz (mostanában 2500 sekel, úgy tudom) pedig tényleg csak arra elég, hogy az ember ennivalót vegyen, és icipicit tartalékoljon (maximum 1000 sekelt havonta, ha nagyon ügyes az illető) arra az időre, amikor már mindenért fizetnie kell – a lakásért, a megélhetésért.

Aki az intenzív tanulás helyett ideiglenes munkák után rohangál, az elszalasztja élete nagy lehetőségét!

Mert az alija nem csak egy súlyos váltás – kultúrálisan, mentálisan is -, hanem egy nagyszerű lehetőség megvalósítani a legrejtettebb álmaidat! Ehhez azonban elmélyülés és koncentrált, kemény munka szükséges – ezért adja Izrael állam azt a lehetőséget, hogy fél évig ingyen lakj, és tanulj héberül! Akik ezt a lehetőséget nem látják, és nem használják ki, azok hamar visszamennek – tucatnyi példám van erre -, ugyanis nem tudnak beágyazódni az itteni, intellektuális életbe! A magyar zsidók többsége értelmiségi, és ha nem teremti meg magának, ezalatt az első fél év alatt az értelmiségi lét alapját, a nyelvismeretet, azok kirekesztettnek érzik majd magukat, és nagyon hamar visszaosonnak… ez nem az ország hibája, ez az ő gyengeségük!

Izraelben élni nem könnyű, de sokkal reménytelibb mint Magyarországon – most különösen. Az iráni fenyegetésről egy másik cikkben írok, de az csak arra való, hogy azok a magyar “kredenc-zsidók”, akik ürügyet keresnek arra, hogy miért nem érdemes most alijázni, találjanak maguknak ilyet. A magyar zsidóság negyvenes évekbeli tragédiáját Karl Pfeifer foglalta össze azzal, amit apja válaszolt 1938-ban, az akkor már Erec Izraelben lévő nagyobbik fiának: “ha most mindenünket eladnánk és kivándorolnánk, akkor túl sokat veszítenénk” – hat évvel később nem csak mindenüket elveszítették, de az életük is ráment a rossz döntésükre! Nem mondom, hogy most ez a helyzet, de a “kredencért” nem érdemes ott maradni…

Az ulpán második felében már lehet kicsit kevesebbet tanulni otthon – mondjuk napi 2 órát, 4-5 helyett, és a szerény héber tudással elkezdeni munkát keresni. Jó munkát! Ezért kell sok idő hozzá! Izraelben az olé ne vállaljon takarítást, pincérkezdést a több pénzért, hanem valósítsa meg azt az álmát, amit Magyarországon nem tudott! Ha ezt teszi, akkor Magyarországra csak látogatóba megy, de boldog lesz, és tisztességes körülmények között élhet!

Aki nem rohangált ideiglenes munkák után az első hónapokban, hanem tanult, kapcsolatokat épített ki, türelemmel kereste a helyét, az meg is találta.

Most, hogy Ofer Brayer a mentorom, még biztosabb vagyok abban, hogy az első fél év az új olénak rendkívüli lehetőség jövője felépítésére. Soha vissza nem térő alkalom! Komolyan kell venni! Ilyenkor legjobb erre koncentrálni, és minden mást félretenni – a magyarokkal való összejöveteleket is!

Ne gyere csoportosan, haverokkal Izraelbe! Ez a Te próbatételed, nem jó buli, hanem kőkemény munka, amitől azonban az egész további életed minősége függ! Ma már bárki, bármikor visszamehet, ahonnan jött, de aki nem ad magának egy esélyt, és legalább egy évet az itteni boldogulásra, annak elkezdeni sem érdemes!

Comments Closed