EMA 2014A 2014.02.08. szombati Dunántúli Naplóban megjelent Babos Attila interjúja velem.  Vasárnap este megjelent a bama.hu oldalon. Mindkét médiának megvannak a maga szabályai. Itt viszont nincsenek ilyen szabályok, így az e-mail-interjú eredeti szövegét közlöm:

1. Milyen okból vándorolt ki Izraelbe a nyolcvanas években?

Nem akartam Magyarországon felnevelni a gyerekeimet. Egy hat és egy nyolc éves gyerekkel mentem ki Izraelbe, egyedül.

2. Mi motiválta a felvett név választásában?

Az Amichay héberül egy zsugorított mondat, azt jelenti, hogy „az én népem él”.

3. Ön, ha szabad így fogalmazni, egyfajta kakukktojás, hisz Pécsett született, de ma nem él itt. Ugyanakkor láthatóan foglalkoztatja a pécsi közélet is. Miért?

Mert közöm van hozzá! Apám halála után kezdtem sűrűbben jönni Magyarországra. Édesanyám most is Pécsett él. A gyerekeim felnőttek, unokáim vannak, nekik most nincs szükségük rám, az édesanyámnak és a nagynénémnek viszont igen. Ezért vagyok itt, időnként.

Kakukktojás lehetek abban az értelemben, hogy másként reagálok a környezetem impulzusaira, mint ahogy itt megszokták. Kritizálok, de igyekszem megoldásokat is javasolni, saját tapasztalatból hozok példákat, nem kerülgetem a dolgokat, hanem úgy mondom ki, ahogy gondolom, magyarul írok, és öntudatos izraeliként viselkedem.

3. A minap volt egy vitája Nagy Csaba alpolgármesterrel az interneten az egykori pécsi nőegylet, illetve a későbbi Bóbita Bábszínház épületével összefüggésben. Miért szólalt meg ebben az ügyben?

Nem volt vitám, mert senki nem válaszolt a felvetésemre. Egy írásomban azt a döntéshozatalt támadtam, amely nem tiszteli a múlt örökségét, díszletraktárnak akar használni egy várostörténetileg fontos épületet. Egy ostoba döntés ellen ágáltam. Ez nálam nem ritka… 2004 óta rendszeresen írok városgazdálkodással kapcsolatos témákról. A pesti Gozsdu udvarral kezdtem, mert egy családi látogatás alkalmával megdöbbentem azon a barbárságon amit ott műveltek. Hazamentem Tel-Avivba, és minden nap, munka után, géphez ültem, írtam az építészfórumra, a főpolgármesternek a kerületi polgármesternek, az építésznek, akit egyébként ismertem korábbról. Martinkó József vette észre, hogy van itt egy „őrült nő”, aki Tel-Avivból akarja megváltoztatni a magyar valóságot… írt egy cikket az ÉS-be, de mindezzel csak annyit értünk el, hogy nem döftek mozgólépcsőt a passzázs udvarába. A zsidónegyed tönkretétele nem ezért állt meg, de én attól kezdve rendszeresen írtam amit láttam, tapasztaltam, és szerintem nem jól van. Meg arról, hogy lehetne másként.

A Nőegylet épülete, egy sor más helytörténetileg fontos épülettel együtt a városfejlődés kritikus pontja – nagyon nem mindegy, hogy kezeli a város ezeket. Városgazdálkodást tanultam Budapesten, de se Pécsett, sem Pesten nem tudnak gazdálkodni azzal az értékkel, ami a kezükben van – rettenetesen bosszant, és miután én nem tartozom egyik párt sleppjéhez sem, tenni keveset tudok, ezért írok a témáról a www.podo-pro.hu weblapomon.

4. Az, hogy a pécsi nőegylet alapításakor pécsi izraelita nőegylet volt, nem ismert széles körben Ön tudja ennek az okát?

Na, itt csúsztam el én is… mert az ember túl keveset tud, és akkor az információmorzsákat önkényesen rakja össze amiből hülyeség sül ki. De szerencsére vannak nagyobb tudású barátaim, akik szólnak, ha valamiben tévedek, én pedig igyekszem kijavítani azt, amit helytelenül írtam. Az tény, hogy Pécsett előbb volt izraelita nőegylet, mint keresztény, de az épület, amiben a Bóbita működött oly sok éven át az nem a zsidóké volt. Bár nagyrészt egy zsidó bécsi bankár kikeresztelkedett lányának pénzéből épült, és vélhetőleg ezért választották meg aztán a nőegylet elnöknőjének báró Biedermann Rezsőnét.

A cikkemben a zsidó nőegylet kapcsán arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy a pécsi zsidóság elpusztítása 70. évfordulóján arról beszéljünk inkább, amit elveszített a város: mindazt, ami zsidó élettel megszűnt. Ezt pedig azzal tudjuk leginkább érzékeltetni, ha bemutatjuk a Holokausztot megelőző fél évszázad zsidó hétköznapjainak világát, itt Pécsett. Azt szeretném, ha a halál helyett az életre emlékeznénk.  A gyűlölet helyett az együttműködésre.

5. Napjaink egyik legfontosabb hazai közéleti kérdése a menni vagy maradni? Mi a legfontosabb érv az egyik és a másik lehetőség mellett?

Szerintem, nem ez a legfontosabb kérdés, hanem az, hogy mit kellene tenni azért, hogy ez az ország ne riassza el a fiatalokat, akik gondolkodnak, tudnak számolni és látják, hogy az irány a Balkán – amiből nem kérnek. Az én gyerekeim nem élnek Magyarországon, és ennek örülök, mert senki nem tudja megnyomorítani a lelküket! Nem a pénzről van szó. A megélhetési gondok csak következményei annak, hogy döntési pozíciókban alkalmatlan emberek ülnek, a kontraszelekció nem múlt el a szocializmussal, sőt egy feudalista újhullámban tobzódik már évek óta. Én nem jöttem haza, mert ez a haza nem kér belőlem: a tudásom, a tapasztalatom nem kell. De én akkor is leírom!

Comments Closed