Az igazság napja

Az izraeli újságok címlapján az igazság napjának nevezték a mait – bűnös Moshe Kacav, vagy felmentik a vád alól? Amikor 2007-ben úgy tűnt, hogy az elnök megússza az ügyet, az izraeli női szervezetek tüntetést szerveztek: nincs az a közjogi méltóság, amely felmentheti a bűnöst!

„Az elnök reggelente ült a karosszékben, előszedte a nemi szervét, lóbálgatta, azzal integetett felém: gyere, simogasd, nyalogasd…”

Alef több mint egy órán át mondta a maga vádiratát újságírók gyűrűjében, miután kiderült, hogy az izraeli elnök megússza mindazt a gyalázatot, amit – elmondása szerint – rajta elkövetett.

Ha a bíróság előtt nem mondhatja el, hát elmondja mindenkinek – a társadalmi igazságérzet tegye meg, amit egy gyáva főügyész képtelen: a bűn nyerje el méltó büntetését, akkor is, ha a bűnös az ország első embere (volt), és az ország legjobb ügyvédei, PR-szakértői védik kilenc védtelen nővel szemben.

Szombat estére tüntetést szerveztek az izraeli női szervezetek – a Tel-Aviv-i Rabin tér megtelt tiltakozókkal. Már az internetes felhívás alatt, szombat reggel közel 700 hozzászólás volt – elsöprő felháborodás a nemtelen egyezség ellen. Ügyvédek sora nyilatkozott a jogi abszurditás miatt: ugyanaz a Meni Mazuz, aki bejelentette az egyezséget, néhány hónappal ezelőtt a tévének bizonyítékokkal megerősített nemi erőszakról beszélt. Hová lettek ezek a vádpontok a megkötött egyezségből?

A rendőrség hivatalosan nem nyilváníthat véleményt, de az az öt nyomozó, akik az üggyel foglalkoztak, megrökönyödésüket fejezték ki újságíróknak – ha a főügyész hiányosnak találta a bizonyítékokat a nemi erőszakkal kapcsolatban, akkor miért nem kért a nyomozó hatóságtól kiegészítést?

A nemi erőszakot elszenvedett áldozatok segély-telefonvonalai teljes kapacitással működnek, mióta az egyezség hírét bejelentették – felháborodás, tiltakozás, az áldozatokkal való együttérzés, és ami a legfontosabb: tettvágy – valamit tenni kell, hogy ezt az ügyet ne lehessen így elsimítani. Hiszen az egyezség társadalmi üzenete évtizedekre vetheti vissza az erőszak elleni küzdelmet Izraelben: „ha megerőszakolnak is, jobb, ha nem mész a rendőrségre, hiszen az áldozatot meghurcolják, a bűnös pedig, minél előkelőbb, annál nagyobb eséllyel ússza meg az ügyet”.

Alef ambiciózus fiatal nőként kezdte munkáját az elnöki rezidenciában. A szóbeli nemi inzultus tönkretette önértékelését: miért léptették elő – azért, mert jól dolgozik, vagy azért, mert az elnök szemet vetett rá? Ahogy a szóbeli erőszak tényleges nemi erőszakká vált, egyre mélyebbre tiporták önbecsülését – és ez az, amit azok mindig elfelejtenek, akik felróják: miért nem hagyta ott a munkahelyét, ha zaklatták? Azért, mert abban a lelkiállapotban, amelyben elhitetik az emberrel, hogy semmit nem ér a munkája, csak a csinos feneke miatt jutott az előnyös álláshoz – ember lánya legyen, aki képes felállni, és más munkát keresni. Egyébként Alef megtette ezt, bár egy kis időbe telt, míg összeszedte bátorságát. Aztán – mint mondja – újabb fenyegetések az elnök részéről, hogy sehol nem kap majd munkát, mert az ő keze messze elér… Ehhez képest valóban sok-sok erőre volt szüksége, hogy elmenjen a rendőrségre és feljelentse az ország első emberét. Talán nem is tette volna, ha nem jut tudomására, hogy nincs egyedül. A rendőrségi nyomozás akkor lendült be igazán, amikor már kilenc nő jelentkezett – igen, Mose Kacav, politikai pályája során többször is inzultált nőket, kihasználva társadalmi rangját, munkaadó mivoltát arra, hogy nőkkel erőszakoskodjon.

Az egyezségből mégis kimaradt Alef. Mert a nemi erőszakot ki kellett zárni ahhoz, hogy Kacav megússza a börtönt. Így egyszerűen kihagyták Alef történetét, mint „nem kellően hiteleset”. Alef egy éven át elszenvedte a kihallgatásokat, a szembesítést, még (mint utóbb kiderült) telefonjai lehallgatását is, és a rendőrség nem találta hiteltelennek mindazt, amit mondott, és most Meni Mazuz, aki egyszer már mindent elhitt, hirtelen rájött, hogy mégse…

A jogászok többsége éppen ezért tartja most a főügyész viselkedését annyira botrányosnak, hogy lemondásra szólították fel.

Az izraeli nővédelmi szervezetek fantasztikus munkát végeztek az elmúlt két évtizedben a katonaság nimbuszával erősített férfisovinizmus visszaszorításában. A nők elleni erőszak kikerült a tabu-témák köréből, egyre többen gyűjtöttek annyi bátorságot, hogy az ellenük elkövetett merényletről beszámoljanak, rendőrséghez forduljanak, feljelentést tegyenek, végigszenvedjék a gyakran megalázó bizonyítási eljárást. Az elnökkel kötött vádalku – ha a bíróság jóváhagyja – ezeket az eredményeket veszélyezteti. Nem maradt más, mint kimenni az utcára, tüntetni, tiltakozni.

Mose Kacav felháborodottan utasította vissza, hogy a bírósági ítélet előtt a média, a közvélemény mondjon felette ítéletet. Karrierjét tönkretette a sajtó – állította. De ki törődik a sértettek karrierjével? Alef sorsáért, elveszett munkájáért mintha nem kellene aggódnunk, hiszen ő „csak” titkárnő volt az elnöki hivatalban. Hogy miként folytatja az életét, miből élt az elmúlt évben, amíg a kihallgatások, a vizsgálatok folytak, s milyen munkát talál majd mindezek után – az nem kérdés?

Az elnök leköszönt, és bármit tett, a nyugdíját és a hozzá tartozó juttatásokat meg fogja kapni. Ügyvédeit, PR sztármenedzserét nem lesz gond kifizetni az izraeli adófizetők pénzéből. Alef, akinek története kimaradt a vádiratból, még azt a nevetségesen alacsony kártérítést sem kapja meg, amit a megpaskolt fenekű utazási ügynöknő vehet fel. Nem csoda, hogy az egyezség hallatán egy utolsó, elkeseredett lépésre szánta magát: hallja hát mindenki, mit kellett elviselnie a „jó” elnök úrtól.

„Magához szorított. Letépte a nadrágomat, közben a cipőm a szoba másik sarkában landolt. Letolta a nadrágját és belém hatolt.”

És ha az elnök úr szerint ő hazudik, hát perelje be – a maga részéről áll elébe, már nincs mit veszítenie.”

– Ez volt 2007 júliusában, majd 2008 elején Kacav mondta fel a vádalkut – ma pedig a bíróság bűnösnek bélyegezte. Ez valóban az igazság napja volt Izraelben.