Bízhatunk a palesztinokban?

Nemrégiben felhívtak az LMP-től. Elhívtak egy összejövetelre. Évek óta nem jártam az LMP környékén, és mióta kitiltottak a szakmai levelezőlistáról, mert nyilvánosan kritizálni mertem az önkormányzati programjukat, ők sem kerestek. Most eszükbe jutottam… na nem én, hanem egy választó, aki talán még megmaradt nekik.

Most nem akarom elemezni az LMP szárnyalását majd szétesését, de ami a választások utáni kommunikációjukat illeti, lenne mit tanulniuk Jáir Lapidtól, akinek a politikussá válását nyomon követtem 2012 januárjától. Egy év alatt építette fel a pártját, majd 2013-ban úgy lett a választások győztese, hogy nem akart miniszterelnök lenni. A kezdetek kezdetén regisztráltam a levelezőlistájukra, de sosem léptem be a pártba. A választásokon rá szavaztam, és azóta sem bántam meg. A hírleveleket azóta is kapom, többé-kevésbé heti rendszerességgel. Jáir olyan sok éven át írta a heti publicisztikáját az újságba, hogy úgy tűnik, most sem tud erről lemondani, csak most hírlevelet ír. Nem írják neki, hanem ő írja. Árulkodó a stílusa. Rövid, tömör és egyértelmű. A legizraelibb, ami csak van.

Néhány perce kaptam a legfrissebbet, amit jónak látok lefordítani. Persze, a téma sem mellékes, de a stílus tanulandó:

Bízhatunk a palesztinokban? – Természetesen: NEM

„Nos, akkor hol állunk az állampolitikai témában?

Szokásosan: középen.

A baloldal békét akar minden áron.

A jobboldal nem hajlandó semmilyen árat fizetni a békéért.

Mi a békével egyáltalán nem foglalkozunk, hanem az elválás szükségességével. A mi célunk egy olyan egyezség, ami lehetővé teszi a leghatékonyabb elválást a palesztinektől, miközben a legszigorúbban megvédjük Izrael biztonságát.

Azt kérdezik tőlem, hogy bízhatunk a palesztinokban?

És én azt mondom nekik, hogy természetesen nem!

Csak magunkra számíthatunk, csak az Izraeli Véderőre bízhatjuk az ország biztonságát. Időről időre  bizonyították a palesztinok, hogy nem érdemlik meg a bizalmat, de éppen ezért Izrael nem engedheti meg magának, hogy határain belül éljen 4 millió palesztin. Ha most nem tesszük lehetővé, akkor jöhetnek a palesztinok: rendben, nem akartok palesztin államot, akkor adjatok szavazati jogot az izraeli parlamentben.

Ha nemet mondunk, akkor megszűnik a demokrácia, ha igent mondunk, megszűnik a zsidó állam.

Mindkét lehetőséget ki kell zárnunk. Mint ahogy meg kell akadályozni annak lehetőségét, hogy egy nemzetközileg elszigetelt állammá váljunk, amitől az USA és a nemzetközösség már kiábrándultak.

Sokaknak nem tetszik a tárgyalásokra vonatkozó keretmegállapodás, amelyet John Kerry, amerikai külügyminiszter makacsul, mélységes elkötelezettséggel képvisel – mind az izraeliek, mind a palesztinok körében. Talán éppen ezért jelenti józan kezdését egy olyan tárgyalásnak, amely során szembe kell néznünk az összes fájó ponttal.

Aki arra a megváltó pillanatra vár, amikor tűzijátékként az égből a fejünkre hullik a béke, és örömtáncot lejt, egyszerűen nem érti, hogy tárgyalnak a Közel-Keleten.

A mi feladatunk – a Van Jövő párt képviselőié és minisztereié -, hogy ne a tárgyalás legyen a cél, hanem annak az eredménye. A miniszterelnök tudja, hogy maximális támogatásunkat maga mögött tudhatja a palesztinoktól való teljes elválás folyamatában, feltéve, hogy az Izraeli Véderő teljes szabadságot kap az ország biztonságát illetően.

Elérkezett az idő békével elválni a palesztinoktól.

A Tiétek:
Jáir Lapid”

Aki nem ismerné az aktuális helyzetet, annak csak annyit, hogy a tárgyaláson résztvevő felek több, mint gyanúsan húzzák az időt. Kerryt kivéve, persze. Sem Natanjahu, sem Abu Mazen nem nagyon akar döntő lépéseket tenni. Izrael elengedett „politikai foglyokat”,  vagyis többségében véres kezű terroristákat, de a „területeket a békéért” képletben már nem hisz, illetve nem abban a formában, hogy Izrael átad területeket, a palesztinok meg tovább lövik a rakétákat. Saron temetésének néhány órájában ugyan szünetet tartottak, de még aznap este két rakétát lőttek Gázából.  Avigdor Liberman újra kifejtette azt a nézetét, hogy legyen két állam, egy zsidó, egy arab, és az utóbbiba tartozzon bele a jelenleg izraeli állampolgárságot élvező arabok lakta területek egy része. Viszont kerüljenek Izraelhez a „telepek” Juda és Somron területein cserébe. Területcsere, nem pedig területátadás, hozomra.

Jáir Lapid hírlevele ezzel kapcsolatos nyilatkozat. Az elvi álláspont világos: nem minden áron, de igen, most vagy soha!

Amire persze mind az izraeliek, mind az arabok kiváncsiak voltak, hogy Jáir meddig megy el,  olyan választ ad, amivel sokra nem mennek: nem lehet kiolvasni, hogy Liberman eszméjét támogatja vagy sem. Vagy mégis? Hiszen azt mondja, hogy nem akar 4 millió arabot Izraelen belül. Mennyit igen?

Ami tanulandó az ahogy a közbeszéd agyonnyúzott szófordulatait elhajítja, és saját nyelvet alakít ki, olyat, amit ő akar. Mindenki a békéről, az igaz békéről beszél. A hétvégi naplóban arról volt egy riport, hogy a Jordán völgyében lévő településeket elhagynák-e lakói a béke érdekében… Milyen béke érdekében? Milyen az igazi béke az arabokkal? Amikor tudjuk, hogy nem lehet nekik hinni, hiszen ezerszer bebizonyították, hogy nem ér a szavuk, egész eszmerendszerük van az időleges békére, ami nem más mint fegyverszünet és felkészülés a következő összecsapásra. Jáir nem sumákol: igen, tudjuk, nem lehet bízni a palesztinokban, tehát el kell válni tőlük. Mint ahogy elváltunk Gázától, csak Gáza nem vált el tőlünk? Nem, persze, hogy nem. Ezért hangsúlyozza az IDF teljes szabadságát.

A szöveg elkötelezettség a tárgyalások mellett, burkolt fenyegetés Natanjahunak, hogy Te Bibi nem állhatsz fel az asztaltól, ha belegebedsz sem,  de nem nyalja körül a palesztinokat, hanem a szemükbe mondja, hogy nincs többé ígéretekre épülő szerződés. Sokáig fog tartani ez a tárgyalás, és nehéz lesz, de meg kell csinálni. Eredményt kell elérni.

A magyar politikusok számára különösen fontos lenne megszívlelni azt, hogy nem kell a kormányzó párt szókincsét magunkévá tenni, ki lehet hajítani a rezsicsökkentést, és a többi lózungot, ha okos érvekkel a lényegre tudnak átváltani. Most már csak azt kéne eldönteni, hogy mi a lényeg a magyar belpolitikában.