A világ legjobban tejelő tehene az izraeli. Évente több mint 10 ezer liter tejet ad. A tejtermelés az összes mezőgazdasági termelés 9,4%-át teszi ki, 2.5 milliárd sekel (150 milliárd forint) bevételt biztosítva a tenyésztőknek.

Az egy főre eső tej(termék) fogyasztás 170 liter évente, egy háztartásra vetítve átlag 250 sekelt költenek  havonta (15 ezer forint).

Az izraeli, a maga salátáján kívül, a mindennapi cottagéhez ragaszkodik leginkább. Éppen ezért, amikor június elején megint felemelték az árát, közel 8 sekelre (480 forint), kitört a botrány.

Fiatal közgazdászok egy csoportja alaposan megvizsgálta, hogy ki mennyit hasznot húz az izraeliek kedvencéből, mióta kikerült az állami árellenörzés alól. A szociális gondoskodás részeként ugyanis, bizonyos alapélelmiszerek mind a mai napig állami ellenörzés alatt állnak Izraelben, de a cottage 2006 óta kikerült ebből a körből, és azóta drasztikusan emelkedett az ára.

Három cég monopoliuma a cottage-gyártás: Tnuva ( תנובה )  Tara ( טרה ) és Strauss (שטראוס ). Ellenük indult a facebookon meghirdetett bojkott.  Miután kijelentették, hogy a cottage „tisztességes ára”, a számítások szerint 5 sekel (300 forint), mindaddig nem vesznek a kedvencükből, amíg az üzletekben erre a szintre le nem szállítják. A facebook csak a kezdet volt, a hírt felkapta a sajtó, néhány újságíró, köztük a közszolgálati televizóban Oded Sachar teljes mellszélességgel támogatta a vásárlói követelést.

Július 14-én hirdették meg a bojkottot, és nem csak azok csatlakoztak, akiknek tényleg problémát okozott kifizetni a 8 sekelt egy dobozért, hanem napokon  belül kínos lett a szupermarkettben leemelni a polcról. Aki mégis megtette, a pénztárosnő rosszalló tekintetével találkozott a blokkolásnál.

Két hete nem volt olyan hírműsor amelyben nem szerepelt volna a cottage-bojkott. Tv-ben, rádióban riporterek sora vonta kérdőre a gyártókat, a forgalmazókat. Védekezésképpen mindent lehetséges indokot előkapartak, és próbáltak hárítani – a kormány csökkentse a forgalmi adót az alapélelmiszereken, akkor majd olcsóbb lesz a cottage is – mondta Yochi Dankner az egyik szupermarket-lánc tulajdonosa. A pénzügyminiszter visszadobta a labdát – a szupermárket tiszta nyeresége  több mint egy sekelt  minden dobozon, ne akarjon az adón spórolni.

Tnuva jelentette be elsőként, hogy mától leszállítja az árat 5.9 sekelre. Pár órával később a másik két gyár is csatlakozott. Yichak Alrov viszont, aki megszervezte a tiltakozást, nem hajlandó megalkudni – 5 sekel, egy agorával (fillérrel) sem több!  És már  azon dolgoznak, hogy a joghurtok, sajtok árát is megkérdőjelezzék – a piac szabályai működnek, ha a vásárlók tudatosan használják a vásárlóerejüket.

Comments Closed