democraZy

A Nyugat igyekszik meggyőzni saját magát arról, hogy ami az Arab Világban történik az forradalom, és fennkölt célja a demokrácia.

Insallah.

Mármint, ha a muszlimok istene is úgy akarja.

Ugyanakkor, félő, hogy ez is afféle félreértésen alapszik, mint a hiedelem, hogy a palesztin-izraeli konfliktus megoldása az izraelieken múlik.

Európában még mindig sokan azt hiszik, hogy ha az izraeli telepesek nem építenének újabb házakat, akkor minden szépen megoldódna, kitörne a béke.

Miközben Tunéziában már javában öldösték egymást az emberek, az ENSZ Biztonsági Tanácsa azzal volt elfoglalva, hogy miképpen ítélje el Izraelt. Az  USA vétója miatt bukott el a február 18-i  határozat-tervezet, melyet szerint a Juda és Somron területén, illetve a Kelet-Jeruzsálemben folyó  izraeli  építkezések „illegálisok” és a béke legfőbb akadályai.

Dr Jungbert Béla, a Külügyminisztérium Afrikai és Közel-Keleti főosztályának vezetője is reflexszerűen ezzel érvelt a február utolsó napján megrendezett konferencián, amit a KIDMA szervezésében az Izraeli Kultúrális Intézetben tartottak. A magyar EU elnökség kapcsán, az uniós diplomáciai törekvésekről tartott előadást. Még furcsább volt a válasza, amit a rendezvény után feltett kérdésemre adott, amikor kifogásoltam, hogy a gázai övezetből dél-izraeli településekre hulló rakétákat miért tartja érdektelen momentumnak a béke szempontjából, akkor kioktatott, hogy nem figyeltem eléggé, mert ő csak a Mahmud Abbaz vezette palesztin autonómia viselkedését állította szembe az Izraeli kormányzatéval, és Juda-Somron területéről nem lőttek az utóbbi időben rakétákat… ami igaz, csak elég furcsa európai nézőpont nem észrevenni a Hamasz vezette Gázai övezetben történő eseményeket. Erről  jutott eszembe  ukridge zseniális elemzése a BBC-ről – aki valamennyire meg akarja ismerni a közel-keleti konfliktus európai visszhangjának okait, érdemes elolvasnia.

Az európai média és persze a politikusok is, akik még mindig szobájuk csendjében igyekeznek teóriákat alkotni arról, hogy mi lesz Észak-Afrikában és a Közel-Keleten, úgy járhatnak mint a kölyökkutya, aminek tanulásképpen belenyomják az orrát a saját piszkába, a szoba közepén. A  „forradalmárok”, tartogathatnak még meglepetéseket.

Tunéziában és Egyiptomban elkergették a diktátort, de nincs helyettük valós programmal rendelkező vezető, aki  azt is meg tudja mondani, hogy miként lesz a tömegek élete jobb. A diktatúra alatt nem fejlődött ki  szekuláris ellenzék, amely a jelszóként emlegetett demokráciát el tudná érni, és mellé kenyeret  is tudna adni. A legutóbbi, pénteki tüntetéseken, Tunéziában és Egyiptomban is a korábbinál sokkal határozottabban jelentek meg az iszlámista  vezetők.  Az Egyiptomba látogató török követ, a korábbi gyakorlattól eltérően a Muszlim Testvérekkel is leült tárgyalni. A hirtelen kijelölt miniszterelnök Essam Sharaf már Isten segítségét kéri, hogy Egyiptom „szabad legyen” – ki tudja, hogy mit jelent ez az ő szóhasználatában.

Kadhafi nem adja fel, és nem sokat törődik azzal, hogy mint mond Obama. Emberek halnak halomra, és az önjelölt népvezérek egyelőre nem képesek  egységbe kovácsolni a 140 törzsből álló országot.