Elohima – אלוהימה
Néhány éve, mióta a Tóra hetiszakaszok elemzésével töltöm a sabatot (a péntek estét, leginkább), időnként beleborzongok az „áthallásokba”. Abba, hogy az ősi szöveg milyen, napi aktualitásokkal bír, nem egyszer. Ezúttal a szövegtől való viszolygás vitt más utakra, hogy a Nagy Nőnapi Héten belebotoljak a feminista, vallásos, zsidó nők mozgalmába.
Az történt ugyanis, hogy Mózes harmadik könyve a zsidó papok, a leviták teendőivel foglalkozván, a szentélybeli véres áldozatokat részletezi – számomra visszataszító és érdektelen szöveg, ezért azt kezdtem kutatni, hogy miért kell nekünk ez az egész, annál is inkább, mert ma már, Hála Istennek, vagy inkább Titusznak, aki lerombolta a Szentélyt i.sz. 70-ben, a zsidó papoknak nem kell állatok feltrancsírozásával foglalkozniuk.
Kiderült, hogy nem csak engem taszít ez a szöveg, hanem vallásos nők egy csoportja Izraelben, szintén nincs kibékülve a Tóra szó szerinti jelentésével, éppen ezért a szent szöveget női szemszögből vizsgálja.
Tamar Biala tanárnő szívbemarkolóan írta le, ahogy rádöbbent, hogy évezredeken keresztül mennyire nem foglalkoztak a bibliai nő-alakokkal. Természtesen, azt tudta, hogy a Tanach (Tóra, Neviim, Ctuvim) szent könyveiből csupán kettőt neveztek el női főszereplőről, és az egész szöveg egy patriarchális társadalom képét tükrözi, de az nem tudatosult benne, hogy a könyvtárnyi vallásos irodalom is meglehetősen mostohán bánik a női szereplőket.
Történt, hogy egy hetiszakaszról tartandó iskolai órára való felkészüléskor feltűnt neki, hogy a három testvér, Mózes, Áron és Mirjám halála milyen különböző hangsúllyal szerepel a szövegben. Mondanom sem kell, Mirjám halála éppen csak megemlítésre kerül, míg Áron és Mózes halála filozófiai eszmefuttatások tirádáiba van csomagolva. Magyarázatot keresett, és akkor még jobban megdöbbent, mert kiderült, hogy a talmudista nagyságokat ez cseppet sem foglalkoztatta. Ne feledjük, Mózes símán a Nilusba veszett volna, mint csecsemő, ha nővére, Mirjám nem ügyeskedi a kosarat a fáraó lányának közelébe. Az egész kivonulástörténet során, Mirjámnak fontos, „lelki támasz” szerepe volt, tehát egyáltalán nem érdektelen figura a zsidó nép történetében.
Tamar Biala „öntudatra ébredése” eredményezte azt, hogy idővel megszületett a könyv, a Darsuni – a Tóra női szempontból való értelmezése, valamint egy közösség, ahol a hozzá hasonló, gondolkodó, tettrekész nők mondják el a maguk imáit. A kolech – vallásos, feminista nők fóruma – 1998-ban alakult azzal a céllal, hogy a vallási tradiciókat ötvözi korunk eszmei áramlataival, az egyenlő esély alapján. Tamar egy interjúban elmondta, hogy azokon a szombatokon, amikor anyjával és a lányaival a női közösségbe megy imádkozni, neki hiányzik a párja. Minden vágya az, hogy egyszer nők és férfiak egymás társaságában, egymás iránti tisztelettel, közösen éljék meg a zsidó szellemiséget, de tisztában van azzal, hogy egyelőre a nőknek önmagukban kell legyőzniük azt a hátrányt, amit évezredeken keresztül viseltek. Ki kell alakítaniuk az önbecsülésnek azt a fokát, amely már alkalmas arra, hogy „megmérettesen” a férfias társadalom kihívásaival.
Ebben a világban a Mindenható kevésbé transzcendens fogalom, közelebb áll az emberi valósághoz, az „anyaföldhöz”, a természethez. Így született meg az Elohima fogalom, amely az Isten és az Anya héber nevét egyesíti – Elohim és Ima – אלוהימה – amelyben benne van egy lehetséges, új világ születése is, amely, reményeink szerint, jobb, mint az, amit ma ismerünk.
