Ez egy pöcs !
Láss végre, ne csak nézz!
Ez egy pöcs! Puha pöcs!
Elnöksége évei alatt az USA rendre veszít abból a világhatalmi pozícióból, ami a Szovjetunió bukása után az ölébe pottyant. Talán, a kommunizmus látványos bukása utáni években úgy tűnt, hogy nincs is szükség már „ellenpólusra”, pillanatokon belül kitör a világbéke és az általános jólét, de aki a Közel-Keleten élt, az tudta, hogy a „rossz fiúk” nem tűntek el a színről. Csak másként dolgoznak, alattomosabbak és jóval veszélyesebbek az orosz medvénél.
Izraelnek elég nagy tapasztalata volt ebben, már a születése előtti időszaktól.
Papa Bush úgy gondolta, hogy egy kis megleckéztetéssel le lehet tudni Szaddam Husszeint – elfecséreltek egy egész évtizedet, és csak akkor eszméltek, amikor náluk robbantottak.
A fiú Bush legalább felvette a kesztyűt az új ellenséggel, amely az USA-t és a nyugati demokráciákat egyaránt támadja, olyan világ megteremtésén munkálkodik, amihez képest a kommunista utópia maga a mennyország!
Aztán jött ez a békegalamb, elment Egyiptomba prédikálni, helyi szövetségesét pedig szarban hagyta az első adandó pillanatban. Fogalma nincs a közel-keleti mentalitásról, a véresszájú terroristákkal is tárgyalni, megbékélni akar, nem érti, hogy van akivel szemben harcolni kell! Fecseg reggeltől napestig, de egyre hiteltelenebb amit mond. Lassan Putyin veszi át a dolgok irányítását, a tömeggyilkos Asszad kormány és az ellenük harcoló fundamentalisták is röhögnek az amerikai elnökön – jól megvezették az egész nyugati békemenetet. Iránban csendben figyelnek – és fegyverkeznek.
Natanjahu a Misnából idéz: (אם אין אני לי, מי לי) Ha én nem gondoskodom magamról, akkor ki teszi meg azt helyettem? Az idézet azonban folytatódik: (” וּכְשֶׁאֲנִי לְעַצְמִי, מָה אֲנִי? וְאִם לֹא עַכְשָׁיו, אֵימָתַי”) De ha csak magamért teszek, ki és mikor tesz másokért? A zsidó bölcseletekhez méltón nem csak azzal foglalkozik, hogy ki segít rajtam, ha bajban vagyok, hanem azzal az erkölcsi kötelességgel is, hogy a saját, szűk kis érdekeimen kívül, foglalkozni kell a másikkal is, aki segítségre szorul, és nem akármikor, amikor nekem kényelmes, hanem amikor annak szüksége van a segítségre!
Obama eltotojázta a momentumot, amivel az ilyen diktátoroknak, mint Asszad is, bebizonyíthatta volna, hogy van még rend ezen a Földön, van épeszű hatalom, amely képes a gyilkosokat megállítani, nem szabad a pálya! Ehelyett meghátrált, fülét-farkát behúzva elbotorkált – „jól van fiúk, csak csináljátok, nem nézek oda”.
Ennek a rongybabának higgyenek az izraeliek, hogy veszély esetén megállítja Iránt? Még egy Putyinnal sem tud tárgyalni! A perzsák összegyűrik mint egy zsebkendőt és kihajítják a szemétkosárba!
Az USA elnökének lenni kemény meló, mert döntéseket kell hozni, nem locsifecsizni és mosolyogni a vadállatokra! Egyetlen háborút nem nyertek meg úgy, hogy visszavonultak az ellenség láttán! Ez a háború pedig már folyik, az ellenség egyre nagyobb teret nyer, mert gyáva, akinek fel kellene vennie a harcot!
