Fagyasztott fokhagyma
A legutóbbi újévi vacsora egyik vendége, a nagy család tagja, ajándékképpen hűtőtáskányi fagyasztott fűszert hozott – Dorot. Elmenetelnél mindenki jelentkezett, hogy még ezt is, azt is szeretne – végül a háziasszonynak nem maradt semmi, úgy elkapkodták a többiek. A csomagolása nagyon ismerős volt, és miközben forgattam a dobozt, a gyár igazgatója (mert a családtag, mellesleg a cég igazgatója) megjegyezte – Magyarországra is szállítunk.
A történet, klasszikus, izraeli siker-story.
Egy negevi kibuc, amelyet 1941-ben alapítottak, Dov Hoz és családja emlékére, akik tragikus körülmények között 1940 decemberben vesztették életüket. Nincstelen német, cseh és litván zsidók azzal az őrült ötlettel jöttek ide, hogy termővé tegyék a sivatagot.
1956-ig még az országos, elektromos hálózatra sem voltak rákapcsolva, de korábban a vízellátással is gondjuk volt, hiszen a mezőgazdasági termeléshez víz kell. Évekig tartott a kútfúrás, de amikor sikerült vizet találniuk (1946-ban), kiderült, hogy az öntözőrendszerhez csapok kellenek – még a Brit mandátum idejében vagyunk – és azért, hogy megoldják a saját problémájukat, megvettek egy kisebb, rehovoti fémfeldolgozó műhelyt. Miután sikeresen kiépítették a maguk öntözőrendszerét az általuk kifejlesztett szabályozószelepekkel, megbízták az egyik kibuctagot, hogy próbálja eladni a terméket másutt is, így a mezőgazdasági termelés mellett egy kis ipari tevékenységgel tudnák kiegyensúlyozni a kibuc nehéz anyagi helyzetét.
Mivel Izraelben az édesvíz nagy kincs, a jó szerelvényeknek kapósakká váltak, és a kis műhely gyárrá növekedett. 1950-ben már afrikai exportra is termeltek. Igazán korszerű gyárat 1980-ban építettek. Bár 2000-ben a gyár tulajdonjogát eladták az Arison-csoportnak, a kibuctagok jelentős részének mai is ez a munkahelye.
1992-ben alapították a másik üzemet – a fokhagymára.
Saját terményüket, nem a hagyományos formában, hanem „konyhakész” termékként, idénytől függetlenül lehetett így értékesíteni.
A fagyasztott élelmiszerek minősége egyrészt az alapanyag frisseségétől, másrészt a gyorsfagyasztási technológiától függ. Ehhez adták hozzá a kor követelményét, a főzés előkészítési munkáinak csökkentését. Felismerték a piaci kínálat hiányát: kitaláltak egy házi, és egy nagyüzemi használatra praktikus kiszerelést.
1998-ban már exportra is termeltek, és folyamatosan bővítik a választékot, keresik a további értékesítési területeket.
A kibucnak 500 lakosa közül csak 233 teljes jogú tagja van, 68 felnőtt gyerek, akik felvételéről személy szerint, próbaidő után dönt a közösség, 96 gyerek, a többi bérlő.
Bár továbbra is alapvetően a mezőgazdaság határozza meg a kibuc jellegét, okosan és időben terjesztették ki a tevékenységüket az iparra, az élelmiszerfeldolgozásra, manapság pedig a turizmusra és a kitűnő életminőséget nyújtó lakókörnyezet egy részének bérbe-adására. Gyermekintézményeiket is úgy tartják fenn, magas minőségben, hogy külsős gyerekeket is befogadnak – nem csoda, hogy már nem csak tagként, hanem bérlőként is nagy szerencse itt helyet kapni.
A kibuc a semmiből építette fel magát, igen nehéz természeti és környezeti feltételek mellett – ma is állandó rakéta-támadásoknak van kitéve Gáza felöl – de éppen a hozzáadott, magas, szellemi érték az, ami az ezen a sivár területen lévő adottságokat is képes volt kihasználni.
A cionizmus röviden: ésszel és szívvel-lélekkel.
