Felszakadt félelem

Már Szíriában sincs csönd, elfojtott félelem.

A Földközi tenger déli partvidékének Ázsiába és Afrikába egyre mélyebben nyúló részében rogyadozik a rettegés hatalma.

Nem tudni, hogy mivé forrja ki magát, lehet ebből a szlogenként emlegetett demokrácia első lépése, de a fundamentalista iszlám térnyerése sem elképzelhetetlen. Mégis, ami eredményként felmutatható ebben a térségben, az a csökkenő félelem, a passzív beletörődést felváltó tettrekészség. Bizonyos országokban már ez is nagy eredmény.

Az Assad-familia által 1971 óta uralt ország a létező „arab szocializmus”  minden rosszal, amit ez a rendszer kitermelhetett magából,  megátkozott helye. A legdurvább Rákosi-korszakot vallási fanatizmussal és feudális hűbéri viszonyokkal megfejelő szisztéma.

Bashar al-Assad apja módszereivel él – a televizióban az elnököt támogatók lelkes tapsa, a rendszerellenes tüntetők  tömegébe pedig belelövet.

Szóvivője szerint már „vizsgálják” mélyreható reformok bevezetését. Többek között azt, hogy az 1963 óta bevezetett „rendkívüli állapotokat” megszüntetik.

Az elmúlt napokban új erőre kaptak az Assad-ellenes tüntetések, miután a nyugati szövetségesek beavatkoztak a líbiai fejleményekbe.

Üzenetként értelmezték – nem vagyunk egyedül!

Azzal tisztában vannak a szíriai ellenzékiek, hogy Assad nem adja meg magát, mint Mubarak tette, várható viselkedése sokkal inkább a Kadhafi-féle reakcióhoz hasonlatos, tehát a győzelemre csak az adhat esélyt, ha elérik azt a kritikus mértéket, amely már maguk mellé állítja a nyugati hatalmakat. Ebben persze nem közvetlen katonai segítséget értenek, de a végkifejlet szempontjából fontos a remény, hogy végső esetben nem maradnak magukra.